Hirdetés

3 hozzávalós csokis keksz

Tovább olvasok
Hirdetés

RTL.hu Hírek

Albert Zera egy évig hajléktalan volt és kőkeményen megtapasztalta, milyen az éhezés

A Survivor játékosa, Albert Zera 16 évesen szökött el Erdélyből, utána pedig egy éven keresztül az utcán kellett túlélnie. A kemény tinédzserévek után megdolgozott azért, hogy ma már luxus körülmények között élhessen. Extra videónkban arról is mesél, miért szeretné bebizonyítani, hogy 50 felett sem ér véget az élet.

Trokán Nóri hangja betöltötte a The Voice stúdióját

A coachok azon gondolkodtak, milyen dalt választanának, ha ők indulnának a The Voice-ban. Trokán Nóri meg is mutatta azt a szomorú, szerelmes görög dalt, amit ő hozna, és azt is elárulta, mit jelent a számára: „Ha meghallok egy görög zenét, a gyökereim megfogják a talajt.”

Sárközi Ákos ígéretet tett a kiesőnek: „Segítek, hogy szakács váljon belőled”

„Köszönök mindent” – suttogta a séf fülébe a kieső versenyző, amikor megölelték egymást. A döntős óriási ölelésekkel és még nagyobb lehetőségekkel távozott A Konyhafőnök stúdiójából. 

Eldőlt, kik csapnak össze A Konyhafőnök Fináléjában

Obersovszky Nóra, Kurta Zsuzsa és Kettel-Fülöp Flóra az első feladatban szeretteikkel főztek együtt, utána pedig a zsűri egyik kedvenc szárnyasát kellett elkészíteniük. Nagy volt a tét, most derült ki, hogy kinek kell távoznia a Finálé kapujában.

„Az önbizalmam is nagyobb lett” – Kurta Zsuzsa nem csak A Konyhafőnök fődíját vitte el

Rácz Jenő versenyzője, Kurta Zsuzsa nyerte meg A Konyhafőnök jubileumi évadát, így a dicsőség mellett a 10 millió forintos jutalom is az övé. A győztes az RTL-nek mesélt a benne kavargó érzelmekről, és elárulta, hogy nemcsak a konyhában tanultakat tudja majd hasznosítani, de az élet más területein is rengeteget fejlődött a műsornak köszönhetően. Rácz Jenő is osztozott az örömében, és elárulta, mit tervez a győztes mentorának járó kupával.

Sárközi Ákos a feleségéről: Nekem ő az álomnő, vigyáznom kell rá

Sárközi Ákost A Konyhafőnök egyik zsűritagjaként sokan ismerik, de ezúttal nem gasztronómiai szempontból voltunk rá kíváncsiak. Mi a legnagyobb félelme? Milyen apának tartja magát, és mi legidegesítőbb szokása? 10 kérdéses interjúnkban többek között ezekre kerestük a választ.

Ők A Konyhafőnök 10. évadának finalistái

Obersovszky Nóra, Kettel-Fülöp Flóra és Kurta Zsuzsa lett A Konyhafőnök legjobb három versenyzője. A kérdés már csak az volt, közülük kik küzdenek majd meg a legendássá vált, háromórás finálés főzésen.

A szorongó, kiközösített kissrác, aki különleges tehetsége mellett családjának köszönhet mindent – Kecskeméti Dávid lehet az új Szoboszlai?

A jövő Szoboszlaijaként emlegeti a 16 éves Kecskeméti Dávidot, akit az elképesztő szorgalom és kitartás vezetett oda, hogy idén szeptembertől az egyik barcelonai futballakadémia növendéke lehet. A szorongó, kiközösített kissrác, aki különleges tehetsége mellett családjának köszönhet mindent. A világ minden tájáról az akadémiára jelentkező majdani profi focisták közül évfolyamonként mindösszesen 20-at vesznek fel. Idén egyedüli magyarként a 16 éves Kecskeméti Dávid is ott lesz. A Fókusz most vele és szüleivel készített helyszíni riportot Barcelonában.

Ezeket láttad már?