A piskótához a tojásfehérjéket kemény habbá verjük, közben hozzáadjuk a cukrot, majd hozzácsorgatjuk az olajat és belekeverjük a sárgájákat és a sót is. Beleszórjuk a lisztet, óvatosan elkeverjük és egy sütőpapírral borított tepsire simítjuk a tésztát. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 18 percig sütjük, és mikor világosbarna már a teteje, kivesszük a sütőből és a hosszabbik oldalánál fogva feltekerjük.

Mikor kihűlt a piskóta, megkenjük baracklekvárral, szorosan feltekerjük és kb. 6 mm vastag szeletekre vágjuk. A tálat kibéleljük fóliával, úgy, hogy túllógjon kicsit a tál szélein is, és szorosan egymás mellé rakva “kibéleljük” a piskótatekercs szeletekkel, úgy, hogy maradjanak szeletek a süti aljához is (vagy süthetünk akár egy újabb piskótát is amiből kivágunk egy akkora korongot, amekkora a tál felső pereme.) A zselatint beáztatjuk pár kanál vízbe, majd amikor magába szívta, megmelegítjük, hogy feloldódjanak a zselatinszemcsék.
A csokit vízgőz fölött megolvasztjuk, a hideg tejszínt habbá verjük. A tejszínhez keverjük a csokit és a zselatint, homogénre keverjük és rátöltjük a piskótákra az edény peremétől 3-4 mm-nyire. Rárakosgatjuk a piskótatekercseket a krém tetejére, visszahajtjuk a lelógó fóliafüleket, beborítjuk teljesen fóliával, kicsit lenyomkodjuk, hogy egyenes legyen az alja és 3-4 órára hűtőbe rakjuk. Mikor kissé megszilárdult a krém is, kivesszük a hűtőből, levesszük a fóliát, rárakunk egy tányért, megfordítjuk és leemeljük a tetejéről a tálat és a fóliát.
