Hihetetlen, de lassan itt a karácsony, és ezzel egyidejűleg el is lehet kezdeni a karácsonyi ehető ajándékok gyártását. Ezt a karamellkrémet nálunk valaki csak úgy magában ette, ami elég brutál. Krémek alapjaként nagyon jól használható, összetapaszthatóak vele a kekszek, de akár kávét is tudtok vele édesíteni.
A cukrot karamellizáljuk, felöntjük apránként a tejszínnel, majd folyamatos keverés mellett beledobáljuk a kockákra vágott vajat is, majd hozzáadjuk a whiskey-t és a sót. Homogénre keverjük, megvárjuk amíg újra felolvadnak a karamelldarabok, vajdarabok is. Majd kis üvegekbe töltjük. Hűtőbe rakjuk és hagyjuk, hogy lágyabb, krémszerűvé dermedjen.
Balogh Levente egy lóra licitált a Cápák között felvétele alatt, nem is akármilyenre. A milliárdos üzletember eltökélt célja, hogy a magyar lóversenyzést nemzetközivé tegye, kezdetnek vett egy lovat nem egészen 17 millió forintért. Flying AquAngelben, a kék lóban minden potenciál megvan arra, hogy híres győztes lehessen, júniusban mutatkozik majd be a Kincsem Parkban.
Idén néhány hónap csúszással ugyan, de újra megrendezték a Zámbó Jimmy Emlékkoncertet a legendás énekes családtagjai a Csepeli Munkásotthonban. A 23. gála is ékes bizonyítéka volt annak, hogy attól még, hogy meghalt a Király, a rajongók szeretete mit sem csökkent iránta. Fellépett Szikora Róbert, Zdroba Patrik és Ruszó Tibi is, Peter Srámek azonban kimaradt a meghívottak listájáról.
Még egy éves sem volt a kisfia, amikor Kocsis Korinna bejelentette, férjével külön utakon folytatják. A szépségkirálynő élete szinte mesebelien alakult, 2009-ben koronát kapott a fejére, arca óriásplakátokon köszönt vissza ránk, és szülés után szinte azonnal visszanyerte bombaformáját. Most minden nehézség ellenére is, köszöni, jól van.
Bogdányi Titanilla is belevág a randevúzásba az RTL vadonatúj párkereső műsorában. „Nekem nagyon fontos egy férfiban, hogy fel tudjak rá nézni” – vallja a színésznő, akinek az is lényeges, hogy a párja elégedett legyen a saját munkájával.
Egy néhányperces animációs film bemutatja Pestet a török hódoltság idején. Az Astoriát akkor még épületek helyett növények borították, de volt olyan budapesti tér, ahol évszádokkal ezelőtt még tevék pihenhettek. Az nem kérdés, milyen a Váci utca ma, de vajon milyen volt 500 évvel ezelőtt?
Köcse György is keresi a szerelmet az RTL vadonatúj párkereső műsorában. Sosem volt az online társkeresés híve, számára kifejezetten fontos a személyes kapcsolat.
Hamarosan érkezik a Celebrandi című reality az RTL-re, amelyben ismert emberek szeretnék megtalálni a párjukat. Aki úgy érzi, hogy ő lehet a híresség számára az Igazi, annak várják a jelentkezését a műsorba.
Rakni sok mindent lehet, viszont kevés dolgot érdemes
A receptek mentéséhez, illetve a hozzávalók növeléséhez és csökkentéséhez be kell lépned az oldalra, vagy regisztrálnod kell, ha még nem hoztál létre profilt.
Ha a Bejelentkezés Facebookkal gombra kattintasz, és még nem vagy Street Kitchen felhasználó, rendszerünk regisztrálni fog, Te pedig ezzel elfogadod a Street Kitchen szerződéses feltételeit és adatvédelmi szabályzatát.
Hozzáadom a bevásárlólistámhoz.
Válassz az eddigi listáid közül, vagy hozz létre újat, hogy hozzáadd a/az
receptet egy összesített bevásárló listához.