A csirkemellekkel kezdünk, amihez a hús mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk, megszórjuk fokhagymaporral és bekenjük paradicsompürével.
Egy kisebb lábasban felhevítjük a zsírt, és megpirítjuk benne a csirkemellek mindkét oldalát. Rátesszük a felaprított vöröshagymát és fokhagymát. Ezután hozzáadjuk a vajat és az olívaolajat is, és a petrezselyem felaprított szárrészét.
Kis lángon, fedő alatt készre pároljuk a húst, majd kivesszük a szaftból. A zsiradék nagy részét leöntjük és berakjuk a hűtőbe. Ezt zsíros kenyérhez vagy akár főzéshez is fel tudjuk használni később.
A szaftot visszarakjuk közepes lángra, felöntjük kb. 100 ml vízzel és egy kevés vízzel kikevert liszttel besűrítjük, majd leturmixoljuk. Ebbe a szaftba visszapakoljuk a felszeletelt csirkéket és kicsit átforgatjuk.A főzelékhez egy nagyobb lábasban felhevítjük a zsírt és elkezdjük benne lepirítani a finomra aprított fokhagymát, majd 1 perc után rádobjuk a szintén finomra vágott vöröshagymát is. Mikor a vöröshagyma is megpirult, rászórjuk az alapra a fűszerpaprikát, elkeverjük és felöntjük 200 ml vízzel.
Jöhet a lábasba a zöldbab, amit felöntünk annyi vízzel, ami épp nem lepi el, hozzáadjuk a cukrot és sózzuk, majd puhára főzzük. Ezután belekeverjük a tejfölt és a felaprított petrezselyemzöldet, majd lisztből és vízből kikevert habarással sűrítjük. Végül hozzáadjuk az ecetet, egyet forralunk rajta, és a szaftos csirkével tálaljuk a főzeléket.
Zöldbabfőzelékszaftoshússal
A zöldbabfőzelék igazi menzaklasszikus, de most olyan formában hoztuk el, hogy senkinek ne kelljen a gyerekkori traumáktól tartania. Krémes, fokhagymás, fűszeres és extra szaftos csirkével tálalva – pont olyan, amiből mindig jöhet még egy merőkanállal.
Ez a zöldbabfőzelék szaftos hússal új életet lehel a retró kedvencbe. A kacsazsíron pirított hagyma és fokhagyma alap, a fűszerpaprika és a tejföl együtt olyan selymes, ízes főzeléket ad, amire a legjobb szó: házias. A mellé kínált szaftos csirkemell pedig nem száraz falat, hanem omlós, fűszeres hús, ami tökéletesen passzol a friss zöldbabhoz.
Hozzávalók
A főzelékhez
Elkészítés
A csirkemellekkel kezdünk, amihez a hús mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk, megszórjuk fokhagymaporral és bekenjük paradicsompürével.
Egy kisebb lábasban felhevítjük a zsírt, és megpirítjuk benne a csirkemellek mindkét oldalát. Rátesszük a felaprított vöröshagymát és fokhagymát. Ezután hozzáadjuk a vajat és az olívaolajat is, és a petrezselyem felaprított szárrészét.
Kis lángon, fedő alatt készre pároljuk a húst, majd kivesszük a szaftból. A zsiradék nagy részét leöntjük és berakjuk a hűtőbe. Ezt zsíros kenyérhez vagy akár főzéshez is fel tudjuk használni később.
A szaftot visszarakjuk közepes lángra, felöntjük kb. 100 ml vízzel és egy kevés vízzel kikevert liszttel besűrítjük, majd leturmixoljuk. Ebbe a szaftba visszapakoljuk a felszeletelt csirkéket és kicsit átforgatjuk.A főzelékhez egy nagyobb lábasban felhevítjük a zsírt és elkezdjük benne lepirítani a finomra aprított fokhagymát, majd 1 perc után rádobjuk a szintén finomra vágott vöröshagymát is. Mikor a vöröshagyma is megpirult, rászórjuk az alapra a fűszerpaprikát, elkeverjük és felöntjük 200 ml vízzel.
Jöhet a lábasba a zöldbab, amit felöntünk annyi vízzel, ami épp nem lepi el, hozzáadjuk a cukrot és sózzuk, majd puhára főzzük. Ezután belekeverjük a tejfölt és a felaprított petrezselyemzöldet, majd lisztből és vízből kikevert habarással sűrítjük. Végül hozzáadjuk az ecetet, egyet forralunk rajta, és a szaftos csirkével tálaljuk a főzeléket.
-n9BnzZ.webp)
Ha egy igazi komfortkajára vágysz, ami egyszerre laktató, nosztalgikus és tele van ízzel, ez a főzelék a nyerő választás. A szaftos hús, a savanykás beütés és a petrezselymes zöldbab triója garantáltan levesz a lábadról. Főzd meg hétvégére, és másnap is hálás leszel magadnak, hogy maradt belőle.
Ha szereted a klasszikus főzelékeket, mint ez a zöldbabfőzelék szaftos hússal, akkor ezeket is próbáld ki:
Ha tetszett a zöldbabfőzelék szaftos hússal receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!



