Hirdetés

Libamájpástétom

Tovább olvasok
Hirdetés

RTL.hu Hírek

Szécsényi Violetta: A gardróbomból nagyon sok nő egész évben fel tudna öltözni

Szécsényi Violetta mindent gyűjt: parfümöt, cipőket, táskákat és ruhákat. Ha bemegy egy luxusüzletbe, teljes szettet vásárol, a kis táska mellé nagy táskát övet és pénztárcát is. 

Ezekre a zenékre vonultak a ringbe a Sztárbox hírességei

A Sztárbox elsősorban az ökölvívásról szól, és persze azért a show-ról is, aminek fontos eleme a résztvevők bevonulása, illetve az azt aláfestő zene. Mint Verebély Marcell, a műsor senior kreatív producere elmondta, a ringbe lépő sztárok nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy milyen zenét válasszanak maguknak, hiszen az nemcsak az alaphangulatot határozza meg, de kifejezi a bokszoló személyiségét és stílusát. Összeállításunkban megmutatjuk mind 24 versenyző bevonulását, alattuk pedig a számok eredetijét is meg lehet hallgatni. (Mivel rengeteg videót gyűjtöttünk össze, könnyen lehet, hogy beletelik egy kis időbe, amíg valamennyi lejátszó betölt, de érdemes kivárni.)

Összeállt a Sztárbox döntőjének mezőnye

A Sztárbox második elődöntőjében senki nem került padlóra, mégis nagy veréseket, hatalmas mennyiségű és erejű ütéseket láthatott a közönség. Józan Laci edzője már az első menetben bedobta a törölközőt Molnár Áron ellen, a Dobos Evelin–Nyári Dia és az Árpa Attila–Pintér Tenya meccsen pedig a végső gongszóig püfölték egymást a felek. Az este végére kiderült, kik csapnak össze a Sztárbox döntőjében: a férfi nehézsúlyban Brasch Bence és Árpa Attila, a női könnyűsúlyban Berki Mazsi és Dobos Evelin, a férfi könnyűsúlyban pedig Rácz Jenő és Molnár Áron mérkőznek meg a bajnoki címért december 10-én.

LEGO® Masters nyereményjáték 3. hét – Építsd meg álmaid autóját

A LEGO® Masters 3. adása után újabb nyereményjáték indul – az adásban a veszélyzónás versenyzőknek most egy ikonikus sportautó kicsinyített mását kellett megépíteniük, így a heti kihívásunkban neked is autót kell építened!

Éden Hotel: „A szextől bele tudsz valakibe szeretni” (12.04.)

„Szeretnélek figyelmeztetni, hogy ez a viselkedés nem megengedett és elfogadott a hotelben” – mondja Miller Dávid Csengének, aki elkeseredésében elsírja magát, később pedig Szani ad párkapcsolati tanácsot Zsófinak. Az Éden Hotel folytatódik hétfőtől csütörtökig 22:25-kor az RTL-en.  

A Tűz ceremónián minden bent maradt játékos felfedte magát

Az utolsó napon nemcsak versenyautóba pattanva kellett bizonyítaniuk a játékosoknak, de még baltadobálásban is kipróbálták magukat. Ezt követően megtartották az utolsó kerekasztal szertartást, ahonnan a kiszavazott híresség már az igazság felfedése nélkül távozott. Ezt követően a Tűz ceremónián mindenre fény derült.

„Az tesz boldoggá, amit a pénzzel el tudok érni” – így gondolkodnak fényűző életükről A Város Királynői

Hétfő este a Fókusz után kezdődik az RTL vadonatúj műsora, A Város Királynői. Annának, Laurának, Mónikának, Violettának, Zsuzsinak és az anya-lánya párosnak, a Paulináknak bőven van mit a tejbe aprítaniuk, és nem szégyellik csillogó életüket megmutatni. Van, akinek már öt férfi kérte meg a kezét, de egyszer sem ment férjhez, és van, akit a Magyarországon élő görög üzletember párja hordoz a tenyerén, és senkivel nem cserélne életet. A forró helyzetek ebből a műsorból sem fognak hiányozni, például a pénzügyekben utazó Zsuzsa határozottsága és kíméletlen őszintesége nem egyszer fog problémát jelenteni a többieknek. Hogyan lettek ezek a hölgyek gazdagok, mit jelent számukra a pénz, és milyen értékeket tartanak fontosnak? 

Árpa Attila edzője szerint félkocsmai volt a nehézsúlyú összecsapás

Bár a szó szoros értelmében senki sem dőlt el a Sztárbox vasárnapi elődöntőjében, az eldőlt, hogy melyik hat versenyző jutott a döntőbe. Repkedtek a pofonok, és több sportszerű jelenetnek is tanúi lehettünk. Molnár Áron és Józan László között már az első menetben látszott a tudáskülönbség, és repült is a törölköző. A meccs végeredményét Laci higgadtan értékelte, de elismerte, abban a pillanatban nem örült edzője döntésének. Dobos Evelin és Nyári Dia meccse rendkívül szoros volt, és bár Dia került ki vesztesnek, nem szomorkodik. Aztán jött Árpa Attila és Pintér Tibor gigászi összecsapása. Brutális ütések csattantak el a szorítóban, de szerencsére senki nem sérült meg. Itt Attila bizonyult jobbnak, és bár edzője szerint „már nagyon alakul” a színész-producer boksztudása, a mostani összecsapás szerinte félkocsmai volt.

Ezeket láttad már?