A Bundás Csibe Büfé food truckja Simontornya központjában, a Dr. Kiss István utca udvarában, a simontornyai vártól alig 150 méterre áll, amely 2023-as nyitása óta rövid idő alatt a környék egyik kiemelt helyévé vált. A Bundás Csibe Büfét a Hersics család működteti: Tibor és fia, Bence mindketten szakácsok, Tibor felesége, Julianna pedig cukrászként készít naponta friss desszerteket a pultba. A háromtagú csapat lelkesedése, kísérletező kedve és szorgalma tette a helyet olyanná, hogy ma már nemcsak Simontornyáról, hanem messzebbről is érkeznek vendégek, hogy megkóstolják a híres bundás csirkét és a különleges hamburgereket.
-MR6Hgn.webp)
Egy kirándulásból született ötlet
A történet jóval a megnyitás előtt kezdődött. Tibor mindig is szeretett kísérletezni a konyhában, és hosszú éveken át fejlesztette saját receptjeit. Bár korábban egészen más típusú vállalkozást vitt, a főzés iránti szenvedélye végig elkísérte. Egy alkalommal Bencével egy közös kiránduláson született meg a gondolat: mi lenne, ha a környék hiányosságait kihasználva igazán jó hamburgereket és rántott csirkét kínálnának? Innentől kezdve elkezdődött az a kísérletezési időszak, amelynek eredményeként megszületett a Bundás Csibe Büfé egyedi kínálata.
-eOcFVL.webp)
A bundás csirke titka
A név kötelez: a büfé egyik fő vonzereje a rántott csirke, amelyet saját, nagyon jól eltalált titkos panírral és fűszerezéssel készítenek. A kínálatban mindenki talál kedvére valót: a csípős csirkeszárny a felnőttek kedvence, a csirkemell a klasszikus ízeket kedvelőknek szól, míg a csirkecombfilé – mivel nem csípős – a gyerekek körében a legnépszerűbb választás. Ezeket boxokban is kérheted, de wrapként és szendvicsben is extrán szaftosak – érdemes tesztelni! Az ételekhez friss köretek társulnak, és elviteles csomagolásban is elérhetők, így sokan hazaviszik vagy útközben fogyasztják. A húsokhoz 2500-4500 Ft között juthattok hozzá boxokban, amihez már krumpli és káposztasaláta is jár, úgyhogy kifejezetten jó deal.
-2wQe49.webp)
Burgerek, amik túlmutatnak a megszokotton
A hamburgerek kínálata kifejezetten széles és változatos. A Bundás Royal burger igazi közönségkedvenc, de az újdonságok között is akad bőven különlegesség. A Cheesy Chicken például rántott csirkével, sajttallérral és cheddar sajttal készül, így egy valóban sajtos élményt ad. A vendégek imádják a nemrég beújított smashed burgert is, amelynél a hús gondosan préselve, sok sajttal érkezik, és akár dupla adag hússal is kérhető. A házi készítésű buci külön kiemelendő: nem burgonyás tészta, hanem nagyobb, kalács jellegű, így egy burger önmagában is laktató fogás. A smash típusú burgerben ez egy kis “csalás” a fővárosban kaphatókhoz képest: ebből a házi buci mérete miatt biztosan nem tudsz megenni kettőnél többet. Ezenkívül még szarvasgombás bugert is találsz a kínálatban.
-xAG6oA.webp)
Azoknak, akik prémium alapanyagokat keresnek, ott a 160 grammos Angus húspogácsával készülő szendvics, illetve a 140 grammos marhahúspogácsával készített változat. Minden burgerhez házi készítésű coleslaw jár, ami hozza a megszokott, gyorséttermekben is kedvelt élményt, és remekül ellensúlyozza a húsok intenzív ízét. Burgereket már 2000 Ft alatt is találtok, de 2800 Ft-ért már az extrább verziókat tudjátok választani.
Shake és desszert – az amerikai és a házias találkozása
Az étlap nem csak a húsokról szól. Az amerikai hangulatot a karamellás, csokis és epres shake-ek hozzák el, míg az édességekért Julianna felel. Cukrászszenvedélye minden nap érezhető: friss desszertekkel várja a vendégeket, köztük a különféle panna cottákkal, amelyek szinte mindig elérhetőek a pultban, nagy közönségkedvencek. Időről időre feltűnik a gesztenyepüré, vagy épp a különleges dubaji sajttorta, amelyek a törzsvendégek kedvenceivé váltak.
-oCUFr_.webp)
Hangulat és bővülési tervek
A Bundás Csibe eddig elsősorban kültéri, kiülős hangulatával hódított, ami nyáron különösen kedvelt. Hamarosan azonban új fejezethez érkezik a történet: az udvarban található épületet felújítják, és belső vendégtérrel bővítik a helyet. Tibor egy régóta dédelgetett álmát is megvalósítaná: igazi olasz pizzázós hangulatot szeretne teremteni. Már hosszú évek óta kísérletezik az autentikus olasz pizzák titkaival, és a tervek szerint hamarosan bekerülnek a kínálatba. Így rövid időn belül nemcsak a hamburgerek és a rántott csirke szerelmesei találhatják meg kedvenceiket, hanem az olasz konyha rajongói is.
Miért érdemes betérni?
A Bundás Csibe Büfé nem egyszerű food truck: egy család szívből jövő munkájának gyümölcse, azt készítik, amit ők is szeretnek. Tibor és Bence közös tudása, Julianna édességei és a közös kreativitás olyan kínálatot hozott létre, amely hangulatában nagyon hiányzott a környék büféi közül. Legyen szó egy kiadós burgerről, egy ropogós rántott csirkéről vagy egy könnyed desszertről, a vendégek biztosak lehetnek abban, hogy mindig friss és finom fogásokat kapnak. Állítom, hogy árban és minőségben simán versenybe száll a fővárosi gyorséttermekkel.
-qkj1ep.webp)
Aki tehát Simontornyán jár vagy arra kirándul, ne menjen el szó nélkül a Bundás Csibe mellett: itt a családias hangulat, a kreatív ételek és a folyamatos fejlődés találkozik. A Hersics család története pedig jól példázza, hogy egy jó ötletből, kitartó munkából és szenvedélyből hogyan lehet rövid idő alatt egy nagyon hangulatos helyet teremteni.
-Bx935E.webp)

-_KKA1a.webp)









