Bár a brunch – főképp a hossza miatt – eredetileg egy kifejezetten hétvégi, azon belül vasárnapi eseménynek számított, ma már egyre népszerűbb a reggelizők körében, hogy egész héten, egész nap reggeli fogásokat kínálnak. A tihanyi Brunch23 is ezt vette alapul a koncepció kialakításakor, amely a környéken egyfajta piaci rést jelentett.
Brunch23: mit takar bűvös 23-as szám?
Bár a 23-as a számmisztika szempontjából is különleges szám, a brunchozó tulajdonosai egészen egyszerű okból illesztették hozzá a hely nevéhez. A Brunch23 ugyanis a Kossuth utca 23. szám alatt található Tihanyban. Az pedig csak külön érdekesség – és még inkább megjegyezhetővé teszi a nevüket –, hogy a reggeliző 2023-ban nyitotta meg kapuit.

Jól bevált helyszín, új koncepció
Az étterem egyik tulajdonosa, Ricza Lajos Békéscsabáról költözött Tihanyba, ahol 2006 óta foglalkozik vendéglátással. Üzlettársával, Vajda Balázzsal több tihanyi vendéglátóhely üzemeltetése is a nevükhöz fűződik. Az apátsághoz vezető lépcsővel szemben található a Retro Pizzéria, míg nem messze onnan, szintén a Kossuth utcában találhatjuk a Kecskeköröm Csárdát.
Ebbe a körbe tartozott a Garda Vendéglő is – a Brunch23 elődje –, mely a másik két étteremhez képest kevésbé vált népszerűvé, hiszen önmaguk konkurenciáját jelentette. Éppen ezért született meg Lajos és Balázs fejében az ötlet, hogy egy olyan helyet nyissanak a Balatontól nem messze, ami ritkaságnak számít a Tihanyi-félszigeten. Ahogy mondani szokás, a többi már történelem: 2023. május 1-én megnyitott a Brunch23.
„Breakfast and more” – tényleg több, mint reggeli
A Brunch23 logójában a szemfüleseknek feltűnhet a fenti felirat; de vajon mire utal a more szócska? A Brunch23 valóban több, mint egy sima reggelizőhely vagy brunchozó. Itt ugyanis nemcsak egy kávéra vagy péksütire, gyors reggelire, kellemes brunchra, hanem a naponta változó ebédmenüre is beülhetsz. Sőt, a Brunch23 egy kis delikátesszel is kiegészült, ahol Tihany és a régió minőségi portékáival pakolhatod tele a kosaradat. Így akár az otthonodba is magaddal viheted a tihanyi életérzést.
A Brunch23 egyedülállónak számít a környéken, hiszen nem csak a reggeli és az ebéd készül frissen a helyszínen, a konyhán túl saját pékséget és cukrászüzemet is kialakítottak. Ráadásul a reggeliző azok közé tartozik, akik a négyévszakos Balatont hirdetik. Így nem csak a szezonban, hanem egész évben nyitva tartanak.

Modern és hagyományos elemek kombinációja
Mivel Lajos nagyon szeret utazni, a külföldön és hazánkban tett kirándulásai során rengeteg inspirációt szerzett a Brunch23 designjával kapcsolatban. Igyekeztek olyan helyszínt kialakítani, ami minden korosztály számára érdekes lehet. A pultban bátran szemezhetünk a helyben készült dekoratív péksüteményekkel és desszertekkel. Míg az étlapról is érdemes kipróbálni a klasszikus és jól ismert reggeli fogásokat, illetve a manapság trendinek számító ételeket is.

Mi a péksütik közül egy pisztáciás croissant-ra és egy kakaós csigára csaptunk le, melyeket bármely reggelen szívesen fogyasztanánk, akár elvitelre az irodába menet. A klasszikus reggelik közül megkóstoltuk a bécsi reggelit. A két virsli mellé torma, mustár, saláta és kovászos kenyér is került a tányérra. Az édesebb reggelik kedvelőinek a granola vagy az amerikai palacsinta lesz a kedvence, de mi inkább a sós vonalra szavaztunk.

Az étlapon helyet kaptak a manapság kifejezetten népszerűnek számító reggeli fogások, mint például az avokádós toast, az Eggs Benedict, a Croque Monsieur vagy a Croque Madame. Mi ez utóbbit kóstoltuk meg, ami helyben készült friss kalácson érkezett, sajtkrémmel, sonkával, salátával és tükörtojással. De a kínálatban különböző ebédre vagy akár vacsorára fogyasztható főételeket, sőt gyerekeknek szóló reggeliket is találhatunk. Ráadásul a Brunch23 külön figyelmet szentel annak, hogy az ételekhez szükséges alapanyagokat a környék termelőitől szerezze be.

Egy kávéra is beugorhatsz, de tematikus bulikkal is készülnek
A Brunch23 akkor is jó választás lehet, ha csak egy kávéra ugranál be hozzájuk. A kávékat ugyanis Lajos és Balázs egyik jó barátjától szerzik be: saját blend, mely világos és sötét pörkölésben is elérhető. A kávé mellé apró sütemény és egy kis pohár víz is jár, ahogy a legjobb cukrászdákban és kávézókban illik. Ha jó idő van, szerintünk mindenképpen a teraszon fogyaszd el, ahonnan csodás panoráma nyílik a tihanyi Belső-tóra.

A Brunch23 a különleges italokon és ételeken túl igazi közösségi, tihanyi élményeket is kínál. Rendszeresen készülnek tematikus estékkel, élő zenés programokkal és workshopokkal. Úgyhogy érdemes őket figyelemmel követned a közösségi média felületein. Azt pedig a látogatás után bátran állíthatjuk, hogy ha a reggeli a napod kedvenc része, a tihanyi Brunch23-ba érdemes ellátgatnod. Náluk a „slow morning” hangulatot tényleg reggeltől estig, akár egész nap átélheted. A reggeliző ajánlóját keresd az idén megjelent Street Kitchen Guide kiadványban, melyet az SK shopból szerezhetsz be!












