Ez már önmagában nagy szó, miközben trendek jönnek-mennek, helyek nyílnak és zárnak, a Budapest Baristas viszont következetesen, csendben építkezett tovább. Olyannyira, hogy az évek során nemcsak megtartotta a pozícióját, hanem négy éve Budán megnyitotta a második üzletét is.
Múzeum körút, nyugi és csendes nyüzsgés
Az első, Múzeum körúti egység az évek alatt nem sokat változott, és ezt most abszolút dicséretként kell érteni. Amikor nagyjából a nyitás éve óta először újra betértem, azonnal elkapott az a fajta jóleső nosztalgia, amit kevés hely tud. A tér még mindig otthonos, letisztult és nyugodt, közben folyamatosan tele van élettel, de nem harsány, rohanós módon, hanem csendes lüktetéssel.

A kávé természetesen továbbra is első osztályú, a Casino Mocca pörkölésével dolgoznak. Ide simán be lehet ugrani egy gyors, karakteres eszpresszóra, de ugyanilyen jól működik hosszabb üldögélésre, olvasásra vagy akár egy komótosabb beszélgetésre is, miközben az ablakon át figyeled a kiskörút állandó mozgását.

Amikor egy kávézó enni is akar adni
2015 környékén még egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy egy specialty kávézó komolyabban foglalkozzon a kajával. Sőt, kicsit még furcsának is számított, ha egy hely túlmutatott a croissant–süti tengelyen. A Budapest Baristasban is így indult minden, aztán egy évvel a nyitás után mégis úgy döntöttek, hogy szembemennek ezzel a beidegződéssel.
A tulajdonos, Dávid Bence mesélte, hogy akkoriban már látták külföldön, főleg Európában, hogy a kávézó mint műfaj elkezd egy komplexebb, ételközpontú irányba elmozdulni. Nem akartak viszont az ezredik ugyanolyan brunch-os hely lenni, ezért inkább minden fogáson csavartak egy kicsit. Ennek az eredménye ma egy színes, bőséges és meglepően jól átgondolt ételkínálat, amiben a mentes sütiktől a könnyű reggeliken át egészen a kiadós brunch-okig tényleg minden megfér egymás mellett.

Klasszikus brunch, ahogy a Budapest Baristas kínálja
Az elmúlt tíz évben a brunch is teljesen hétköznapivá vált Budapesten, ma már senki nem kapja fel a fejét egy Eggs Benedictre vagy egy avokádós toastra. A Budapest Baristas viszont pont attól működik jól ezen a terepen, hogy nem akarja újra feltalálni a műfajt, inkább apró, de határozott csavarokkal teszi izgalmassá.
Hét különböző ételt kóstoltunk végig, ami még így is csak töredéke a teljes kínálatnak, de már ennyiből is látszott, hogy itt a mennyiség egyáltalán nem megy a minőség rovására.
Eggs Benedict
Az egyik legemlékezetesebb fogás az Eggs Benedict Royal volt, ami a klasszikus verziót lazackaviárral egészíti ki. Ez nem öncélú luxus, inkább egy finom texturális és ízbeli plusz, amitől az egész sokkal izgalmasabb lesz, miközben megmarad az a könnyed, krémes vonal, amiért ezt az ételt szeretni lehet.
A másik Eggs Benedict, a kecskesajtos-spenótos változat szintén hozta azt a szintet, amit egy ilyen helyen elvár az ember: kiegyensúlyozott ízek, jól eltalált arányok, semmi túlzás.

Toastok
A toastoknál már egyértelműen kijön az a bizonyos csavarás. A ricottás-céklakrémes verzió citrusos mézzel és savanyított céklakockákkal érkezik, ami elsőre talán meredeknek hangzik, de a végeredmény meglepően friss és jól összerakott. A cékla nem válik tolakodóvá, inkább élénk, savas karaktert ad, amit a ropogós magok és a kis saláta még tovább rétegeznek. Az egész egy hatalmas szelet kovászos kenyéren ül, amitől igazán laktató az egész.

Az avokádós toast természetesen kihagyhatatlan, itt viszont nem szeletelve, hanem krém formájában kerül a kenyérre, amit aztán bőségesen megpakolnak minden jóval. A szarvasgombaolaj brutálisan intenzív, de nem nyom el semmit, aki viszont szereti, az kitörő örömmel fogja falni. A liofilizált füge pedig elsőre furcsán hangzik, de ebben az ízkavalkádban teljesen természetesen simul bele az egészbe, finom édességet adva az amúgy elég komplex toastnak.

Amerikai palacsinta
A kevésbé extrém, inkább komfortzónás vonalat az amerikai palacsinta képviseli, amit egyszerűen muszáj volt kipróbálni. Pont azt hozza, amit kell: jó nagy adag, vastag palacsinták, rengeteg ropogós bacon és becsületes mennyiségű juharszirup. Nem akar több lenni annál, ami, de azt nagyon stabilan hozza. Ha valaki nem szeret kísérletezni, vagy csak egy igazán laktató, klasszikus reggelire vágyik, ezzel nem lehet mellélőni.

Sütemények
A pultban folyamatosan többféle sütemény is elérhető, amelyek különböző helyekről érkeznek, de a válogatás láthatóan tudatos. Az almatorta enyhén fűszeres, kicsit savanykás, és szerencsére messze van a cukorsokktól. A tészta inkább csak keretezi a tölteléket, ami ebben az esetben kifejezetten jól áll neki.
A sütőtökös pite igazi őszi-téli komfortdesszert, krémes, fűszeres, mégis könnyű. Ez sem az a túl édes vonal, hanem az a fajta süti, ami egy fanyarabb kávé mellé tökéletesen passzol, és nem érzed utána azt, hogy túl sok lett volna.

Nem csak kávéban erős
A kávék mellett természetesen matchás italok is elérhetők, valamint friss, gyümölcsös limonádék, amelyek jól jönnek akkor is, ha épp nem koffeinre vágyik az ember. Ez is része annak, hogy a Budapest Baristas nemcsak egy kávézós közönséget szolgál ki, hanem tényleg bárki betérhet enni-inni.

Miért működik még mindig a Budapest Baristas?
A Budapest Baristas egyik legnagyobb erőssége, hogy tényleg minden alkalomra jó választás. Ugyanúgy működik egy formálisabb találkozóra, mint egy egyedül olvasós délutánra vagy egy kettesben elköltött brunch-ra. Nyilván számolni kell azzal, hogy nagy a forgalom, a környékbeliek és a turisták folyamatosan váltják egymást – sőt még az is lehet, hogy Zendaya is felbukkan –, de ez valahogy sosem válik zavaróvá.
Tíz év után a Budapest Baristas nem akar mindenáron trendi lenni, nem próbál görcsösen új hullámot indítani. Egyszerűen csak következetesen hozza azt a szintet, amit már régóta tud, és pont ettől maradt releváns egy ennyire telített budapesti kávés közegben.











