A Rajkai Espresso Cseh Tamás törzshelyéből lett Budapest egyik legszerethetőbb reggelizője
Street Kitchen Guide

ARajkaiEspressoCsehTamástörzshelyébőllettBudapestegyiklegszerethetőbbreggelizője

Kevés olyan hely van Budapesten, ahol ennyire érezni lehet, hogy a múlt és a jelen természetesen kapcsolódik össze. A Rajkai Espresso egyszerre specialty kávézó, brunch-hely és esti koktélbár, közben pedig egy több generáción átívelő családtörténet folytatása.

Találj ránk könnyebben!

Állítsd be a Street Kitchent kiemelt forrásként a Google keresőben, így gyakrabban hozzuk neked a recepteket és a cikkeket a találataid között.

Unk János és Unk Emília, a Rajkai Espresso tulajdonosai anyai ágon a Rajkai család leszármazottjai. Ám a kávézó neve nem csupán erre a családi szálra reflektál: Rajkai Mihálynak állít emléket, aki 1864 és 1894 között vezette a Noé Bárkája nevű vendéglőt néhány háznyira a mostani helytől. 

Rajkai 9
A mostani Rajkai Espresso (Fotó: Szilágyi Nóra)

Sőt, a mostani kávézónak otthont adó épületet maga Rajkai Mihály építtette 1898-ban, a vendéglátásban eltöltött évtizedek után. A kommunizmus idején az épületet államosították, a család pedig hosszú éveken át próbálta visszaszerezni az egyes részeit. Volt idő, amikor mindössze egyetlen lakás maradt családi kézben. Ma viszont újra egyre több lakásban élnek Rajkai-leszármazottak, miközben az épület aljában a Rajkai Espresso működik. 

A hajdani Isolabella helyén nyílt meg a Rajkai Espresso

A hely a 70-es évektől Isolabella néven futott, és sokaknak valószínűleg még ma is így él az emlékezetében, amit teljesen meg lehet érteni. Egy ilyen múltú helyet nem lehet csak úgy „átnevezni”. Főleg, mert az Isolabella igazi budai kulthely volt, ahová még Cseh Tamás is rendszeresen betért inspirálódni.

Rajkai 7
Fotó: Szilágyi Nóra

A Rajkai Espresso esetében viszont nem arról van szó, hogy valaki egyszerűen átvett egy régi, ismert helyet, és kitalált hozzá egy új nevet. János és Emília számára ez sokkal személyesebb történet. A házhoz, a családhoz és a Rajkai névhez való kötődés miatt nem egy teljesen új koncepciót akartak ráhúzni a helyre, hanem inkább visszaadni neki valamit abból, ami mindig is ott volt benne. Az Isolabellát korábban János és Emília édesapja vitte, később pedig ő adta tovább gyermekeinek az üzletet. Ők újították fel, gondolták újra, és végül Rajkai néven nyitották meg újra 2023-ban. 

Rajkai-6796
Unk János és Unk Emília (Fotó: Molnár Dani)

Nekem kifejezetten szimpatikus volt, hogy nem akarják eltüntetni az Isolabella korszakát sem. A Rajkai Espresso nem próbál úgy tenni, mintha előtte nem létezett volna itt semmi, sőt: szeretettel nyúl hozzá a múlthoz. A régi fotók, emlékek, neonfeliratok és Cseh Tamáshoz köthető részletek miatt az ember nemcsak beül egy kávéra, hanem kicsit bele is lát abba, milyen élete lehetett ennek a helynek korábban. 

Egy hely, ahol jó érzés csak úgy ott lenni

A belső tér elképesztően hangulatos a sötétzöld, természetközeli színekkel és a rengeteg apró részlettel. Az a fajta hely, ahol az ember már rég megitta a kávéját, mégsem akar felállni az asztaltól. Bevallom, mi is jó ideig üldögéltünk még azután is, hogy már mindent elfogyasztottunk. Egyszerűen jó volt ott lenni. Nem siettünk, nem nézegettük az órát, csak élveztük a helyet. Kevés kávézónál érzem azt, hogy minden ennyire összeáll: a fények, a zene, a bútorok, a pult, a falakon lévő történetek és az egész atmoszféra. Szép, igényes, de közben nem modoros. Látványos, mégsem erőltetetten „Insta-kompatibilis”.

Rajkai
Fotó: Szilágyi Nóra

Minőségi brunch, ahol az apróságokra is figyelnek

A Rajkai Espresso már a kezdetektől úgy működött, hogy reggel specialty kávézó és brunch-hely lesz, estére pedig szépen lassan átalakul koktélbárrá. És bár az elmúlt években picit alakítottak az étlapon, érződik, hogy nem feltétlenül trendeket akarnak kergetni, inkább folyamatosan próbálnak a vendégek igényeihez igazodni.

Rajkai 29
Granola bowl (Fotó: Szilágyi Nóra)

Így alakult ki a reggelikínálat is, amit reggel 8 és délután 3 között lehet kérni. A klasszikus brunch-fogások természetesen itt is megvannak: avotoast, baconös-tojásos bagel, vagy éppen a saját csavarral újragondolt Rajkai Benedict. Utóbbit mi is megkóstoltuk, és különösen tetszett benne a hollandi alatt megbújó szarvasgombás vargányakrém.

Rajkai 18
Fotó: Szilágyi Nóra

Az édes reggelik rajongóira is gondoltak: kétféle amerikai palacsinta is van az étlapon, mi viszont végül a granola bowlt választottuk. Pont azt a friss, könnyű, mégis tartalmas élményt hozta, amit az ember egy ilyen reggelitől vár. És ami nekem külön szimpatikus volt, hogy házi granolát készítenek, és az amerikai palacsintához is saját eperpüré érkezik.

Egész nap kérhető szendvicsek 

A brunch mellett egész nap kérhetők különböző szendvicsek és bagelek is. A klasszikus klubszendvicstől indul a sor, de van lazacos, hummuszos bagel, sőt egy elég komoly marhaszegyes Reuben szendvics is.

Rajkai 43
Fotó: Szilágyi Nóra

Mi utóbbit próbáltuk, ami hússzeretőknek kötelező. Nem az a fajta szendvics, amiben nagyítóval kell keresni a tölteléket. Rendesen megpakolták hússal, közben pedig a savanyú káposzta szépen egyensúlyozta az egészet. Kicsit masszívabb fogás, de jól áll neki.

A sütik miatt önmagában is megérné beülni

János testvére, Emília a cukrászat oldaláról kapcsolódott be a Rajkaiba. Az ő kezében vannak a torta és sütik készítése, valamint a receptúrák kidolgozása. Mi egy pisztáciás sütit kóstoltunk, ami valahol egy loaf és egy tortaszelet között mozgott, de annyira finom volt, hogy simán megelőlegezem a bizalmat a többi sütinek is. A maracujás sajttorta például már ránézésre is veszélyesen csábító volt. Szóval ha csak egy kávéra ugrik be ide az ember, még akkor is érdemes legalább egy sütit kikérni mellé. :D 

Rajkai 17
Fotó: Szilágyi Nóra

Specialty kávé, matcha és kreatív italok

A Rajkai Espresso név szerencsére nem csak jól hangzik: a kávéjuk is komolyan vehető. Saját blenddel dolgoznak, közepesen világos pörköléssel, és ahogy az ételeknél, itt is nagyon figyelnek a minőségre, a precizitásra és a külalakra.

Rajkai 14
Fotó: Szilágyi Nóra

Valószínűleg János baristatudása is sokat hozzátesz ehhez, mert tényleg tudatosan vannak összerakva az italok. Egy klasszikus cortado is teljesen rendben van, de aki valami izgalmasabbat próbálna, annak ott van például az Espresso Cloud Coconut Water.

Mi egy matchára is rámentünk, kókuszvízzel és eperpürével ízesítve. Hidegen egyre jobban imádom a matchát, de ilyen formában most kóstoltam először, és abszolút elnyerte a tetszésemet. A matchát egyébként tejszínnel készítik, ettől lesz igazán finom, krémes és habos, de alternatív tejjel is kérhető.

Délelőtt kávé, este Pornstar Martini

A Rajkai már a kezdetektől tudta, hogy nem szeretne megállni a kávézós-brunchozós vonalnál, ezért esténként koktélbárként is működik. A hely egész nap nyitva van, és ha valaki szeretne, már délután is kérhet koktélt vagy más alkoholos italt. A koktélkínálat elég széles, és már ránézésre is nagyon csábító. Nóri kollégám például rögtön kiszúrta a Negroni-variációkat, és nagyjából az első pár percben eldöntötte, hogy ide biztosan vissza kell majd térni ezeket is végigkóstolni.

Rajkai 39
Fotó: Szilágyi Nóra

Végül a híres Pornstar Martinit és a Strawberry Gint kóstoltuk meg. Az Unk testvérek előre mondták, hogy a Pornstar Martini náluk igazi visszajárós darab, és teljesen igazuk volt. Ha ittál már jó Pornstar Martinit, akkor is érdemes kipróbálni a Rajkaiban, mert tényleg nem mindennapi élmény.

Rajkai 31
Fotó: Szilágyi Nóra

Egy nem mindennapi történet

Nagyon szeretem azokat a helyeket, ahonnan kilépve már azon gondolkodom, mikor tudok legközelebb visszatérni, és kinek kell azonnal elmesélnem, milyen jó helyre bukkantunk. A Rajkainál pontosan ez történt.

János és Emília bebizonyították, hogy egy nagy múltú helyet is lehet úgy újragondolni, hogy közben nem veszít a lelkéből. A Rajkai Espresso nem egyszerűen lecserélte az Isolabellát, hanem továbbírta a történetét – csak már a saját hangján. És van egy olyan érzésem, hogy ez a név is legalább olyan emlékezetes lesz, mint a hajdani elődje.

Rajkai Espresso
Rajkai Espresso
Budapest, Iskola u. 36, 1011 Magyarország

Ha tetszett a Rajkai Espresso tesztelése, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!

Guide videók

Egy piros szamár hozta el a mediterrán életérzést Tatára

Leveles péksütikkel indít a Budapest Bakehouse a belváros szívében

Palkonya beköltözött Budapestre: megnyílt Tóth Vera és Pauli Zoli új helye

Összes guide találat

Receptválogatások

Összes cikk megtekintése

Street Kitchen Social receptek

Főztél valami tutit a hétvégén? Oszd meg másokkal is a receptet!