A gesztus sok családban annyira természetes része a Mikulás-napi szokásoknak, hogy kevesen gondolják végig, honnan jött, és miért pont citrusfélékkel kedveskedik a nagyszakállú. A narancs sokáig egyáltalán nem számított hétköznapi gyümölcsnek, sőt igazi különlegesség volt. Éppen ezért volt nagy dolog, ha valaki narancsot talált a csizmájában. De a történet nem áll meg ennyinél: legendák, vallási motívumok és régi szokások övezik a csizmába rejtett citrusokat.
Szent Miklós és a narancsok
A legismertebb magyarázat Szent Miklós alakjához kapcsolódik: a történet szerint Miklós püspök egy szegény család közelében élt, ahol az apa hozomány híján nem tudta férjhez adni három lányát. Miklós ezért titokban, az éj leple alatt három kis zsák aranyat dobott be az ablakukon, amelyekről azt beszélték, hogy a kandallópárkányon száradó harisnyákban landoltak. Az apa végül megtudta, ki volt az ajándékozó, és annyira meghatódott, hogy mindenkinek mesélt a nagylelkű Miklósról.
Így indult a Mikulás története és vele együtt a narancsé is, ami ezután az arannyal teli zsákot jelképezte: gömbölyű, fényes, különleges, és annak idején a tél kellős közepén már önmagában is meglepetésnek számított. De a sok nehezen beszerezhető déli gyümölcs közül miért pont a narancs és a mandarin lett az ünnepi időszak jelképe?
Miért a narancs lett a „karácsonyi arany”?
Habár ma már természetes, hogy egész évben kapható narancs, a 19. században és a 20. század első felében még szó szerint luxusgyümölcsnek számított. Európába és Észak-Amerikába csak hosszú utazás után jutott el, és télen szinte semmilyen friss gyümölcs nem állt rendelkezésre. A narancs ezért ünnepi finomság volt – sok családnál csak évente egyszer (vagy még annyiszor sem) jutott az asztalra. Európában a citrusfélék még inkább ritkák és drágák voltak. A narancsot egzotikus luxuscsemegeként ismerték, így tökéletes ünnepi ajándéknak számított abban az időben.
Persze sok más egzotikus gyümölcs is volt még, amit nehezen lehetett beszerezni, de a narancs és a mandarin rendelkezik egy olyan tulajdonsággal, amivel más gyümölcs nem: szétbonthatók gerezdekre, így könnyen megoszthatjuk másokkal – és lássuk be, ez valóban szép és szívet melengető gondolat.

A karácsonyi narancs hagyománya az 1900-as években virágzott: Kaliforniában 1921-ben például a „Minden karácsonyi harisnya orrába egy karácsonyi narancsot” jelmondattal árulták a gyümölcsöt mint különleges ünnepi finomságot.
A szokás ma is él
A narancs így egyszerre lett a bőség, a fény és a meglepetés jelképe. A sötét téli időszakban az illatos, élénk színű gyümölcs különlegesnek számított. A csokik és játékok térhódítása sem tudta kiszorítani a citrust, és olyan jelképpé vált, ami generációkon átívelt: sokak számára a saját gyerekkorukat idézi fel a csizmába rejtett narancs és mandarin, mások pedig azért is döntenek mellette, mert szeretnének valami egészségeset is adni az édességek mellé.
A narancs és mandarin ajándékozása mára inkább egy kedves gesztus, mintsem különleges és ritka dolog. Idén, miközben vásárolsz, csomagolsz és azon gondolkodsz, mi lenne a tökéletes ajándék a szeretteidnek, jusson eszedbe a karácsonyi narancs története. Tegyél friss citrust is a csizmákba, és meséld el a gyerekeidnek, barátaidnak, szeretteidnek, honnan is indult ez a kedves szokás! 😊











