„Mivel nagyon sok iskola van errefelé – a nyolcvanas években pedig még több volt –, sokszor jöttek be a gyerekek fagyizni suli után, és Béla bácsinak szólítottak. Ráadásul az apám is Béla, aki sokat segített a hely beindításakor, így az iránta való tiszteletből is neveztem el Béla bácsinak a cukrászdát” – mondja Juhász Béla, majd viccesen hozzáteszi, hogy azóta a névhez idősödött.
A cukrászda eleinte kizárólag a klasszikus magyar vonalat képviselte. Amíg egyszer be nem jött eladói munkára jelentkezni Ági, aki azóta már Juhászné Rajky Ágnes – több mint 20 éve házasok ugyanis. Hamar kiderült, hogy Ági legalább annyira érdeklődik a cukrászat iránt, mint férje, így gyorsan beletanult a szakmába. Rengeteg tanfolyamot is elvégzett, és 6-8 éve az ő ötletei mentén a franciás vonal is megjelent a Béla bácsiban.
Ági imád új receptekkel kísérletezni, nincs olyan hét, hogy a vásárlók ne találnának valami újdonságot az üzletben. A tulajdonosok elmondták, az újító szándék az ő kezdeményezésükre indult, de nagyon jól fogadják a vásárlók is. Olyannyira, hogy azóta a paleo és vegán vonalat is kikövetelték maguknak. Ma már a választék fele francia sütikből áll, de a hagyományos süteményekre ugyanúgy igény van, ezért nem tervezik azokat sem kivenni a kínálatból. Juhász Béla szerint egyébként a magyar cukrászsütemények nagyon jók, de a francia vonal kétségkívül könnyebb, gyümölcsösebb és kímélőbb. Ezért is keresik sokan.
Juhász Béla szerint vannak olyan hagyományos sütemények, amiket náluk már egyáltalán nem keresnek, mint például az ekler fánk, de a Sacher-tortáért, puncstortáért akár messze földről is idezarándokolnak a rajongók, csakúgy, mint a dobostortáért. Bár Ági igyekszik leszögezni, hogy ez nem „igazi” Dobos – ezért is hívják ők „Gönczi extra Dobosnak” –, hiszen a dobostorta hungarikumnak számít, és csak azt hívhatják így, ami az eredeti recept szerint készül.
Ági azonban kifejezetten büszke rá, hogy az ő receptje másmilyen, hosszan kísérletezett vele, amíg megalkotta. Máshogyan készíti a tésztát is, a krém pedig sokkal csokisabb, kevésbé vajas. Teszteltem, és őrülten ajánlom – bár bevallom, az eredetinek nem vagyok akkora rajongója. Ez sokkal jobban bejött. Ági ma is emlékszik első francia sütijére, ami a Royal kocka volt, és azóta sem vették le a kínálatból, a Béla bácsisok kedvence lett ugyanis. Nem csodálom: a krém csodásan csokis és vastag, az alsó réteg pedig szuper jó mogyorós és ropogós.
A tulajdonosok elmondták, tudják, hogy ma már elcsépeltnek számít a kézműves szó, de náluk tényleg minden az. „Van egy nagyon jó csapatunk, három cukrásszal dolgozunk, és mi is állandóan itt vagyunk. Nem is tudnánk máshogy megoldani” – mondta el Juhász Béla, aki nem tagadta azt sem, hogy a cukrászat nagyon kemény fizikai munka. Legtöbbször már négykor bent van az üzemben, egész nap sütnek, és ha elromlanak a gépek, akkor kézzel dagasztanak és nyújtanak mindent. Ági elmondta, hogy a krémeshez 40 percen keresztül főzik a krémet, mert csak úgy lesz finom, a Dobos krémje pedig másfél óráig készül, és közben végig a tűzhely mellett kell állni.
Csak prémium alapanyagokat használnak, nincs náluk növényi tejszín, mindent vajjal és a legjobb minőségű csokoládéval készítenek. Ági imád kísérletezni, gyakran járja a várost, minden új helyre elmegy, és időről időre tanfolyamokra is jár. Bár legalább hatvanféle sütemény szerepel a kínálatban, a vevők mindig keresik az újat. Pár éve így bekerültek a kínálatba a kekszek is.
Mondanám, hogy a kekszeket is ajánlom, de egyszerűen mindent nagyon ajánlok, nem tudok kiválasztani egyet. Nagyon régen voltam ilyen helyen, ahol tényleg minden ennyire ízlett. Még a vegán kesudiós-málnás torta is nagyon bejött. Ők is azt mondják, nem tudnának egyetlen süteményt kiemelni, mert nagyon sok kedvence van a vásárlóknak. Aki egyszer Béla bácsis lesz, az utána messziről is visszajár.
Ági szerint van, aki a város másik végéből jön hozzájuk. Régebben szállítottak a Katona József színház büféjébe, és sok színházrajongó azóta is idelátogat a dobostortáért és a marcipánburgonyáért. Ez szintén egy hagyományos, régi magyar sütemény egyébként, és nagyon kevés helyen készítik.
Ne számítsunk alacsony árakra, a sütemények többsége 500-700 Ft között van, de ezt egy percig sem tartottam soknak. Sokszor láttam már a 105-ös buszról Béla bácsi cukrászdáját, de valahogy még sosem jöttem be, ez azonban mostantól változni fog. Azt hiszem, menthetetlenül Béla bácsis lettem, és ezentúl le fogok szállni a buszról, ha éppen erre járok, mert nagyon megéri.
Béla bácsi cukrászdája, 1016 Budapest, Mészáros utca 14.