Az év strandételét 2026-ban is kiválasztották, a versenyt tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Balatoni Kör. Idén minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezte, összesen 22 Balaton-parti vendéglátóhely jelentkezett a versenyre, több kategóriában, 44 étellel.
Ebből egy előzsűrizést követően végül 10 vendéglátóhely és 22 fogás került a döntőbe. A szakmai zsűri augusztus 4-én, egy nap alatt járta végig ezeket a vendéglátóhelyeket, megkóstolta az összes ételt, majd meghozta az ítéletet. A zsűri tagjai között több gasztroújságíró, köztük a Street Kitchen munkatársa is helyet kapott, valamint Wolf András és Sipos Norbert séfek, így első kézből tudunk nektek beszámolni a versenyről. Nagyon sok izgalmas helyen jártunk idén is, hihetetlen energiák és sok fantázia van a balatoni vendéglátásban, érdemes sokfelé kóstolni a parton!
Bár mindenkinek jólesik néha egy sajtos-tejfölös, ez a verseny éppen azt bizonyítja, hogy egészséges és újszerű strandételekben sincs hiány. A szervezők olyan fogásokat vártak, amelyek egészségesek, lehetőség szerint helyi alapanyagokból készülnek, emellett kreatívak és képesek megújítani a balatoni strandgasztronómiát. Nagy sikert aratott az idén első alkalommal meghirdetett beach food palacsinta kategória is, amelynek célja a klasszikus strandétel újragondolása volt. A kategóriába 12 nevezés érkezett, a zsűri pedig számos kreatív megoldással találkozott. És most lássuk akkor a győzteseket:
Az Év Balatoni Strandétele – fődíj
Lokal at the Lake: "pisztrángkonzerv”
A tavaly nyitott Lokal at the Lake óriási kedvencünk lett, illetve az idén megjelent Street Kitchen Guide-ban az előkelő 1. helyen végeztek a fenntartható és mentes helyek kategóriában. Nekik nem okoz nehézséget a helyi alapanyagokból összerakni egy strandételt, hiszen eleve ezen alapelvek szerint működnek.

Mint a séf, Csillag Richárd elmondta, a konzerv ötletével először Portugáliában találkozott. A lisszaboni Time Out Market konzervben tálalt tengeri fogásai adták az ötletet a lokális balatoni változathoz. A sült, filézett pisztráng fűszeres majonézzel, kaporral, savanyított lila hagymával, kápiával és feketeribizli-ecettel kerül a konzervbe. Tálalás előtt füstöt zár bele a séf, amely a vendég előtti felnyitáskor szabadul ki. Helyi alapanyagokra épül, elvihető, piknikcsomagban is kínálható. Minket teljesen megnyert magának, egészen a győztes pozícióig repült.

Az Év Balatoni Strandétele – büfé kategória
Julcsi Kalácsoda: tepertős-kürtős-mártogatós
A Julcsi Kalácsoda nem új játékos az Év Strandétele 2026 versenyen. Egy házaspár készíti a kalácsokat erdélyi családi recept alapján. Ezúttal azonban nem egy édes, hanem egy sós kürtőskaláccsal arattak nálunk sikert. A sajtos-sós kürtősüket már tavaly is kóstoltam, idei újításként azonban tepertőt is tettek a tésztába. Ezt pedig sajttal sütik, és kétféle, egy tejfölös és egy zakuszkás mártogatóst kínálnak hozzá. Telitalálat, igazi kellemes és finom büfékaja, ami nem véletlenül hozta el az első helyet ebben a kategóriában.

Megkóstoltuk náluk a székely tiramisut is: ropogós, karamellizált kürtőskalácsdarabokra liofilizált málna, majd friss, könnyed, tejszínes-mascarponés habosított krém kerül, frissen reszelt lime-héjjal és lime-lével. A tetejét liofilizált málna és pörkölt sós pisztácia díszíti. Aki szereti a kürtöskalács-különlegességeket, az ne hagyja ki!

Az év felfedezettje & az év beach food palacsintája: Millacsinta
Millacsinta: füge-kecske-granola palacsinta
A zsűri közösen jutott arra a döntésre, hogy a Millacsinta az egyik legjobb hely, ahol az elmúlt években jártunk. Ami szerencse, mert én magam is éppen így gondolom. Persze, mi már egy pár éve felfedeztük ezt a családi, apa-lánya felállásban működő helyet, és itt írtunk róla. Náluk aztán tényleg minden palacsintakreáció saját találmány, és iszonyatosan izgalmas palacsintáik vannak, teljesen újraértelmezve ezt a műfajt. Az Év Strandétele versenyen két alkotással indultak, és bár a sárgadinnyével és olasz sonkával kínált változat is ütős, nálunk végül a fügés-granolás vitte a prímet. Frissítő, ötletes, laktató, üde nyári fogás. A családi kertben termett fügéből kevés konyakkal főznek lekvárt, ezt a Nyimi Huszágh Kecskesajt Műhely kecsketejes görög joghurtja és saját készítésű sokmagvas granola egészíti ki.

Ha csak egy ételt próbálsz ki idén a Balatonnál, akkor ez legyen az! Ráadásként megkóstoltuk még a Millacsinta hortobágyi húsos palacsintáját. Mivel ezzel hivatalosan nem indultak, nem is kaptak érte díjat, de én azért nagyon díjaznám. Meg is kapták tőlünk az év felfedezettje díjat is.
Az év balatoni stranddesszertje
Mónisüti, Gubacsinta
Idén is valódi különlegességgel készült a Mónisüti, de hát tőle ezt már megszoktuk. A pultban egymás mellett sorakoztak a szebbnél szebb sütik, túl voltunk már jó néhány édességen, de azért a Gubacsintára nagyon kíváncsi voltam. Ez nem más, mint a palacsinta és a mákos guba szerelemgyereke. Mákos palacsinta – ahol a tésztában van a mák – vaníliakrémmel töltve, majd „csigákra” vágva, vaníliamártással és amarettós meggyraguval rétegezve, és hogy a ropogósság is kapjon egy kis erősítést: mozsárban tört diógrillázzsal meghintve. Mindenki oda volt érte, egyértelműen kapta meg az év balatoni desszertje díjat. Óriási ötlet, hogy a mák a tésztába kerül, pedig én nem vagyok nagy mákrajongó, de ez nekem is bejött.

Mit ettünk még?
És akkor szeretnék még néhány szót szólni azokról az ételekről is, amelyek végül nem kaptak díjat, de igazán ötletesek és finomak voltak. Óriási szó, hogy a szezon és a kánikula közepén ennyi étterem fektet energiát abba, hogy valami csodás és újszerű étellel rukkoljon elő, így mindenképpen szeretném őket is megemlíteni. Kifejezetten egyedi és finom ételekkel találkoztunk például a Kis Tihany Beach Bistróban, ahol az ázsiai ízeket előtérbe helyező Varga Dániel a séf már tavaly óta. Kifejezetten imádta a zsűri a harcsából készült hallevest, amit palacsintabetéttel turbóztak. A bouillabaisse ihlette, gyömbérrel, csillagánizzsal és citromnáddal frissített halleves gőzölt keszthelyi harcsával, paradicsomos pico de gallóval és zöldséges koreai hagymapalacsintával hozza össze a Balaton és Ázsia ízeit.

A Fogas Bisztró halételei mindig a nap fénypontja közé tartoznak, cikkünket itt olvashatjátok róluk. Ezúttal is egy nagyon különleges „halfánkkal” rukkoltak elő. Az étel központi eleme egy burgonyás fánktészta, amelynek belsejében a Fogas Bisztró karakteres, balatoni hangulatot idéző sült hekkje kap helyet. A fogás célja a klasszikus balatoni ízek újragondolása és modern bisztrókörnyezetbe emelése. A sült hal mellé készített kovászosuborka-velouté a magyar nyár egyik ikonikus kísérőjét jeleníti meg kifinomult, selymes formában. A tányért kaporolaj, finom brunoise-ra vágott kovászos uborka és roppanós burgonyachips egészíti ki.

Mindenképpen ajánlanám a BL Yacht Clubot is Balatonlellén, már csak azért is, mert a helyszín nagyon szuper, és sokan nem tudják, hogy ez nem egy zárt klub, bárki bemehet hozzájuk az étterembe. Idén két bisztróétellel neveztek a versenybe, a vadasuk egészen pazar: a hozzá készített knédli házi kovásszal sül, ami nagyon sokat hozzátesz a fogáshoz!
Nagyon kedves, idén nyitott új hely a Part by WM Balatonmáriafürdőn, akik egy nagyon fantáziadús kolburgerrel, azaz házi kolbásszal töltött burgerrel indultak a versenyen. A kolbászt kifejezetten nekik tölti egy hentes, ezt többféle házi szósszal ízesítve teszik a pitába. Aki egy kiadós, de izgalmas beach food ételt keres, annak mindenképpen érdemes megkóstolnia.
Sós fagyi
A versenyen bárki indulhat, nem csak büfé vagy étterem, így idén például benevezett a Vitorlás Fagyizó is, a balatoni veteményes nevezetű alkotásokkal, ami háromféle sós fagyit tartalmaz. Édes-sós főtt kukorica, sós sült paprika és padlizsán, paprika, cukkini vegyesen egy gombócban. És bár én nem lettem a sós fagyik nagy rajongója, aki a különlegességeket keresi egy fagyizóban, nem is kérdés, hogy ide kell jönnie.

Balatoni ramen
És végül emlékezzünk meg a tavalyi győztesről, a balatongyöröki Kicsi Csókáról, ami még mindig az egyik legjobb étterem a Balaton körül. Imádtam mindkét fogásukat, amivel idén neveztek. Az egyik a BalaTonkotsu, azaz a Balaton ramenje: a japán tonkotsu ramen balatoni-zalai újraértelmezése saját tésztával, helyi sertéscsászárral, balatoni kecskével, zalai fácánnal és keszthelyi tokhalból készült narutóval. A gazdag alaplevet marinált tojás, shiitake, mungóbabcsíra és friss zöldfűszerek teszik teljessé. A másik pedig a Vadas Pali, ami omlós marhapofával töltött, ropogósra pirított házi palacsintahenger selymes vadasmártással, égetett tejfölhabbal, répachipsszel és savanyított mustármaggal – a magyar vadas tapas méretű street food változata. Mindkét ételt ajánlom kóstolásra. Bár végül a zsűrit jobban meggyőzte a Lokal at the Lake pisztrángja, nagy volt a verseny, az biztos.

Európa egyetlen beach food versenyéről röviden
Kardos Gábor, a verseny ötletgazdája kiemelte: „Európa egyetlen strandételversenye nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a balatoni beach food helyek ma már önálló régiós vonzerőt képviseljenek. Nem egyszerűen világtrendeket másolnak: a versenyben visszatérően jól szereplő helyek egymást is inspirálva olyan sajátos balatoni stílust hoztak létre, amely sem a fővárosi street foodban, sem az európai gasztronómiában nincs meg ugyanígy – erre utal a beach food, mely kizárólag a balatoni strandételstílus elnevezéseként terjedt el. A helyi alapanyagok használata mellett az is meghatározó, ahogyan egy nemzetközileg ismert műfajt vagy egy hagyományos magyar ételt úgy gondolnak újra, hogy az eredmény már valóban a Balatonról szól.”











