Az elmúlt napokban csak az nem hallott még a sajtos-tejfölös lángosos és a sütőtökös-mandulás fagyiról, aki egy kő alatt lakik – vagy ki se jött a Balatonból, mióta kiadták a hőségriasztást. Szóval itt volt az ideje, hogy végigkóstoljuk azokat a fagyikülönlegességeket, amik 2023-ban az Év fagylaltja verseny kategóriagyőztesei lettek.
Az év fagylaltja: sütőtökös mandula dióvariációkkal
Azon túlságosan nem lepődtünk meg, hogy a balatonmáriafürdői Florida Fagyizó zsebelte be a legjobb fagylaltnak járó díjat. Már többször is elhozhatták a győztes oklevelet, legutóbb 2021-ben nyertek Mézesem nevű fagyijukkal. Az igazi meglepetés az volt, hogy Somodi János idén kifejezetten őszies ízvilágú jeges desszertet álmodott meg: sütőtökös mandulafagyit dióvariációkkal.
A sütőtökös tejeskávé egyik legnagyobb hazai rajongójaként kíváncsian vártam, hogy milyen lesz ez az élmény fagylalt-kiadásban, és nem kellett csalódnom. A sütőtök és a hozzá passzoló fűszerek kellemesek, nem túl tolakodóak, mellettük a mandula is tud érvényesülni, összességében mégis egy meglehetősen édes, testes fagyiról beszélhetünk. Megértem, hogy miért őket szavazta meg a zsűri győztesnek. Ugyanakkor muszáj hozzátennem, hogy a 33 fokos kánikulában óhatatlanul is kissé táj-, azaz évszakidegennek éreztem ezt az ízkombót. Kora ősszel viszont boldogan kanalaznám Fanni kolléganőmmel, miközben nekikezdünk egy Harry Potter-maratonnak. 😊
A Balaton fagylaltja különdíjas: sajtos-tejfölös lángos fagyi
Ha már Balatonmáriafürdőn jártam, akkor természetesen nem maradhatott ki az idei verseny Balaton fagylaltja különdíjat elnyerő híres-neves lángosos fagyi sem. Ez talán még nagyobbat robbant, mint a sütőtökös fagyi, hiszen mégis ki az, aki a lángosból készít fagyit? Hát Pálfi Attila, a Vitorlás Fagyizó fagylaltkészítője, aki feleségével együtt találta ki az elsőre kissé bizarrul hangzó variációt. Őszintén szólva én sem tudtam pontosan, hogy mire számítsak: sós vagy édeskés ízvilágra? Enyhe zsíros utóízre és mindenfelé pergő reszelt sajtra? A fokhagyma miatt csak azért nem izgultam, mert Attiláék korábban már elárulták, hogy ezt az elemet direkt nem komponálták bele a fagyiba. De még így is egészen meglepő volt látni a pultban a mini lángossal díszített fagyit.
Az első kóstolás után váratlanul ért, hogy mennyire édes a lángosos fagylalt. Végső soron ennek inkább örültem, mert picit féltem, hogy egy teljesen sós fagyit kapok, de a végére azt éreztem, hogy az egész túl édes ahhoz képest, hogy elméletileg egy lángosízű fagyit eszek. Láthatóak benne az apró lángostésztadarabok, de érezni nem annyira lehet őket, érthető módon nem ropognak úgy, mint egy frissen sült lángos közepe.
A gombócom tetejére reszelt sajtból is jutott bőven, de még ez sem igazán tudta ellensúlyozni az édességet, mert íze nem sok volt, csak textúrát adott a fagyinak. Összességében sokkal jobb benyomást tett rám a lángosos fagyi, mint azt vártam volna, de még így sem valószínű, hogy újra kérnék belőle, ha legközelebb erre járnék.
Az Év fagylaltja közönségdíjasa: mentás uborkafagyi
Ha valami miatt ismét útba fogom ejteni a Vitorlás Fagyizót, akkor az jó eséllyel nem a lángosos fagyi lesz, hanem a másik győztes alkotásuk, a mentás uborkafagyi, ami az idei verseny közönségdíját zsebelte be. Ez első kóstolásra megnyert magának: frissítő, könnyed, harmonikusan érezni az uborkát és a mentát is. Legalább olyan jólesett a nagy melegben, mint egy jéghideg mojito – sőt, talán még egy kicsit jobban is! 😀 Ha rám hallgattok, a sajtos-tejfölös lángost inkább a klasszikus formában fogyasztjátok el ebédre, és aztán irány a Vitorlás egy jó mentás uborkafagyiért!
Az Év fagylaltja csokoládé kategóriában: sós karamellás körte
A csokoládé világnapja alkalmából a Magyar Cukrász Ipartestület külön csokoládé kategóriában is kereste idén a legjobb fagylaltokat. Itt a székesfehérvári Krém Cukrászda alkotása lett az aranyérmes, amire az eredményhirdetés után kissé furcsán néztem, merthogy egy sós karamellás körtefagyival zsebelték be a győzelmet. Na de hol bújik meg ebben a csoki? Kíváncsian kerekedtem fel, hogy megtaláljam, de azt kell mondjam, hogy nem jártam sikerrel. Csokinak a nyomát sem leltem, ellenben egy nagyon finom sós karamellás fagyit kaptam – igaz, a körtét is csak nagyon haloványan éreztem benne.
A karamellarajongók maximálisan elégedettek lesznek vele, de ha inkább a gyümölcsös vonalat preferáljátok, ahogy én is, akkor érdemes szétnézni a pultban, bőven van felhozatal gyümis fagyikból. (Az epres-banánosat és a görögdinnyéset már ki is néztem magamnak tesztelésre, ha legközelebb arra járok!)
Az Év mentes fagyija: Mandulakert
Szintén a fehérvári Krém Cukrászda hozta el a fődíjat a mentes fagylaltok kategóriában. Kovács Roland Mandulakert fantázianévre keresztelt fagyija a szabályzatnak megfelelően sem hozzáadott cukrot, sem glutént, laktózt és tejfehérjét nem tartalmaz. Ennek megfelelően nem túl édes, ellenben a „karamellizált” manduladarabok egy picit sósak, ez a játékosság jól áll a fagyinak. Persze érezni rajta, hogy mentes finomságról van szó – pláne az előzőekben kóstolt, nagyon is édes, már-már tömény fagyik után –, de kellemesen frissítő, jó választás lehet azoknak is, akik nem annyira édesszájúak, a nagy melegben mégis egy jeges desszerttel hűtenék magukat.
Évente egyszer jöhet a kísérletezés!
Ciki, nem ciki, én bizony azok közé az emberek közé tartozom, akik hajlamosak leragadni a kedvenc ízeiknél, legyen szó fagyiról, lángosról, vagy akár lángosos fagyiról… 😀 Ha valahol sárgadinnyés, banános vagy rágógumis fagyit látok, akkor jó eséllyel az kerül majd a tölcsérembe. Épp ezért külön izgalmas volt ez a kóstolás, sok olyan ízt kipróbáltam, amit magamtól nem biztos, hogy bevállaltam volna – nálam a prímet egyértelműen a mentás uborkafagyi vitte idén. A győztes fagyikülönlegességek egyébként mindenhol ugyanannyiba kerültek, mint a csoki, vanília és puncs: a Balatonon 520 Ft, Székesfehérváron pedig 500 Ft volt egy gombóc. Ennyit szerintem megér az, hogy kimozduljatok a megszokott ízek bűvköréből, és valami tényleg extrát próbáljatok ki.
Ha tetszett az év fagylaltja tesztelés, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!