Prato egyébként egy toszkán város neve, és most már egyben egy budapesti olasz étteremé is. A Nagyrét melletti sportpálya tényleg egy olyan hely, ami étteremért kiált. Valaha egyébként gyerekek táboroztatásával foglalkoztak itt, és működött is számukra egy menza, de amikor ez bezárta a kapuit, évekig üresen állt az épület. Ebbe most egy új csapat lehelt életet Trattoria Prato néven.
Olasz étterem komoly barbecue vonallal
A csapat nagyon optimistán vágott bele az új étterembe, azt mondják, ismerik a környéket, és tudják, hogy a helyieknek régóta igénye volt egy jó olasz étteremre. Olyanra, ahol nemcsak minőségi ételt kóstolhatnak, hanem saját házhoz szállítással működnek, pizzafronton is. Az pedig szerintem is bizonyos, hogy olasz ételekkel és pizzával szinte nem lehet mellélőni.
Természetesen az ételekről is mesélek majd nektek, de ami először megfogott itt, az a környezet és a hangulat. Pedig szerda délben nem mondhatom, hogy éppen teltház volt. Az erdő szélén elhelyezkedő éttermet még megtalálni sem könnyű. Lakott területen van, mégis a természet közepén, hatalmas fákkal körülvéve. A hely legnagyobb vonzereje a hatalmas zöld terasz, ami nyilván pont a mostani téli időszakban sajnos nem lesz élvezhető. De azért nem kell elkeseredni, mert a belső rész is elég hangulatos. Persze nem fogható ahhoz, ami most fogadott: zöld fák, napsütés és a levegőben szálló faszén és sülő húsok illata.
Zrínyi Ilona is idejár
Ez nemcsak engem vonzott oda az étteremhez, hanem rögtön egy fekete macskát is, aki mint megtudtam, az étterem saját macskája. A tulajdonosok ugyanis úgy gondolták, egy igazi olasz étterem nem létezhet macska nélkül, így a Noé Állatotthonból fogadtak örökbe egy cicát, hivatalos nevén Zrínyi Ilonát. Ilona hamar rákapott az éttermi életre: nagyon élvezi, hogy mindig van egy kéz, ami simogatja és lehulló húsdarabokból sincs hiány. A Prato egyébként maximálisan állatbarát, bármilyen állattal lehet érkezni.
Emellett persze a fő profil a családbarát jelző. Ez nem is csoda, itt tényleg felügyelet nélkül rohangálhatnak a gyerekek bárhova. Ennek megfelelően állították össze az étlapot is, de szerepelnek azért nagyon komoly tételek is rajta, főleg a barbecue kategória alatt. Ráadásul nemcsak húsokat, hanem friss halakat, rákokat is grilleznek.
Emellett viszont a családok számára valószínűleg a klasszikus olasz ételek rendelkeznek inkább vonzerővel: a pizza, valamint a friss házi tészta. Az ízekről pedig Fabrizio Caldarazzo olasz séf gondoskodik, aki egyébként 10 éve él Magyarországon, és ezt megelőzően is olasz étteremben dolgozott.
Mindent visz a tészta
Csak saját maguk által készített friss tésztával dolgoznak, ebből én a legújabbat kóstoltam, ami egy mentás-cukkinis pesztóval készített tintahalas, fekete tészta szürke kagylóval. Egyszerűen csodálatos volt, csak felsőfokban tudok róla beszélni. Csak a mennyiségben volt kicsi hiányérzetem, pedig nem vagyok extrán nagyétkű, de annyira finom volt, hogy ettem volna még.
A megszokott klasszikus olasz tészták mellett eszméletlen tészta-alkotások vannak. A tésztalapot konkrétan elejétől a végéig végienném. Amit kiemelnék: Rigatoni Norma (padlizsán, sós ricotta), Gnocchetti Sardi (toszkán kolbász, vargánya), Rigatoni con Straccetti di Manzo (bélszíncsíkok, pecorino, szarvasgomba), spagetti csípős garnélával vagy éppen tintahallal és vénuszkagylós tészta.
Mint látjátok, a friss halak kínálata egészen lenyűgöző, és mindent elkészítenek grillen is, ne hagyjátok ki a ráknyársat, a kardhal-steaket, vagy húsok közül a báránybordát. Azt mondjuk nem állítom, hogy ezek az ételek olcsók, a halas tészták mindegyike 5000 forint körül mozog. (Aki kedvet kapott az étteremhez, annak ajánlom, hogy októberben az Étterem Hét keretében kedvezményes áron próbálja ki.)
Pizza mindennel
Éhen nem maradtam, hiszen utána érkezett a pizza, ami viszont hatalmas, egészen biztosan nem egyemberes adag, rengeteg feltéttel. Az enyém nem paradicsomos, hanem pesztós-mascarponés alappal készült, plusz rukkola, mortadella, kecskesajt és pesztó is került rá. Ez a Prato nevű pizzanevezetesség egy újított formája, ami most kerül fel az étlapra.
Pizzatésztából ugyan ettem már jobbat, de itt direkt nem a nápolyi stílust nyomják, hiszen az egyáltalán nem alkalmas kiszállításra, ezzel a ropogósabb tésztával ellentétben. Na, persze szó sincs róla, hogy boldogtalan lettem volna, hiszen minden alapanyag kiváló, a pizza extrán ropogós és laktató, tényleg ajánlom. A pizzák ára 3000 és 5000 forint között mozog, az ilyen cuccos darabokért inkább 4000 forint körül kérnek.
Desszertnek egy lisztmentes csokitortát ettem, ami vaníliaöntettel és egy kis tejszínhabbal érkezett, csodálatosan finom. Egyszerűen nem találtam hibát a Trattoria Prato étteremben, és ha indulás előtt megbékélünk a gondolattal, hogy kicsit jobban a zsebünkbe kell nyúlni, fantasztikus élményben lehet részünk.
Trattoria Prato – 1029 Budapest, Nagyrét u. 22.
- Ízek: 5
- Ár/érték arány: 4,5
- Kiszolgálás: 5
- Környezet/hangulat: 5
- Összpont: 4,8