A rétes története messzire nyúlik vissza, egészen az Osztrák–Magyar Monarchia idejéig. A ma ismert, feltekert és töltött változat a 18-19. században terjedt el a térségben, ez a hagyomány inspirálta Köntös Sándort is, amikor megálmodta a Monarchia Rétesházat, amelynek a Zebegényi Rétesház is a tagja. A név azóta a megbízható, házias minőséget jelenti: akár Gödöllőn, akár Zebegényben tér be valaki hozzájuk, ugyanazzal a tésztával, töltelékkel és gondossággal készített rétesekkel találkozik.

A tésztát és a töltelékeket a gödöllői üzemben készítik, onnan kerülnek Zebegénybe, ahol minden egyes rétest helyben nyújtanak, töltenek és sütnek. Tavaly a gödöllői rétesezőben jártunk, most pedig megnéztük, hogyan működik a hálózat egyik legkülönlegesebb pontja, a Zebegényi Rétesház, ahol a Duna-parti nyugalom és a házi sütemény illata tökéletesen kiegészíti egymást.
Így született meg a Zebegényi Rétesház
A Zebegényi Rétesház 2006-ban nyitotta meg kapuit, és azóta is Kassay Mátyás vezeti. Már a kezdetekkor hitt abban, hogy egy kis dunakanyari faluban is lehet jövője egy házi rétesre épülő helynek. Az idő őt igazolta: közel húsz éve tartják a minőséget, és mára a környék egyik legnépszerűbb megállója lettek.
A hely hangulatát nemcsak a frissen sült rétes illata adja: ez egy aprócska, családias üzlet, ahol bent le se lehet ülni, de a kinti faasztaloknál, a falu csendjében igazán jólesik egy szelet rétes. A ház hátsó részében ma is Mátyás szülei élnek, és a tulajdonos egykori gyerekszobájából lett maga a rétesező – innen is ered az egész hely otthonos, közvetlen hangulata.

Rétesből itt tényleg mindenki talál kedvencet
A Zebegényi Rétesházban minden a kézművességről szól. A tésztanyújtás, a töltés és a sütés is helyben történik, a végeredmény pedig pont az a fajta házi rétes, amit az ember megkíván egy napsütéses délutánon. A tészta vékony, de nem szakad, a töltelék bőséges, és látszik rajta, hogy nem spórolnak semmivel.

Mi is szinte az összes rétest megkóstoltuk, és nehéz lenne egyet kiemelni. A vendégek kedvence egyértelműen a túrós, de nagy népszerűségnek örvend a meggyes-mákos és a klasszikus almás-fahéjas is – utóbbi már-már kötelező őszi darab.

De a kínálat nem áll meg a klasszikusoknál: van gyümölcsrizses, erdei gyümölcsös, szilvás, sőt egy kicsi sós vonal is – például káposztás rétes, ami a külföldi turisták körében igazi kuriózumnak számít.

A Monarchia-alapok adottak, de Mátyásék kapnak némi szabadságot, hogy a saját ízlésük szerint kísérletezzenek. Így került a kínálatba a hely specialitása, a spenótos-ricottás rétes, valamint a szezonális kedvencek, mint a sütőtökös vagy épp a téli gesztenyés. Minden rétes 790 forintba kerül, a sütemények mellé pedig kapható kávé és forró csoki is.

Zebegényben nem akarnak futószalagos, nagyüzemi rétesezővé válni. A hely megőrizte kicsi, családias hangulatát: itt biztos, hogy nem kapsz pizzaszeletet, de még kókuszgolyót sem – csak rétest, abból viszont a legjobbat. Ez az ő világuk, és nem is akarnak mások lenni.
Őszi túra után kötelező megálló a Zebegényi Rétesház
A Dunakanyar ősszel a legszebb arcát mutatja, és egy hosszabb séta vagy túra után nehéz lenne ellenállni annak a rétesillatnak, ami már az utcán megcsapja az embert.
A Zebegényi Rétesház főszezonja tavasszal és ősszel van, ilyenkor megtelik a falu kirándulókkal, és a pult előtt is gyakran kisebb sor alakul ki.

Az év legnagyobb részében péntektől vasárnapig tartanak nyitva, de júliusban és augusztusban hétköznap is várják a vendégeket. Mátyás néha maga is beáll a pult mögé – ilyenkor látszik igazán, hogy ezt senki sem csak megszokásból csinálja. Az itt dolgozók számára a rétes tényleg egy szerelemprojekt.

Zebegényben nem akarnak többek lenni annál, mint amiért az emberek szeretik őket: egy kedves, házias rétesező, ahol minden falatban ott van egy darab a Dunakanyarból. A Zebegényi Rétesház hű maradt a Monarchia Rétesház hagyományaihoz, de közben megőrizte azt a családias, helyi báját, amiért annyian visszatérnek ide.
Cím: 2627 Zebegény, Kossuth Lajos út 33.












