Hirdetés

Egészben sült mediterrán tengeri sügér kuszkusszal

Tovább olvasok
Hirdetés

RTL.hu Hírek

„Megint nem én hibáztam” – Ruszó Tibi szakított barátnőjével, őszintén beszélt a nehéz döntésről

Ruszó Tibi 2019-ben nyerte meg az X-Faktort ByeAlex mentoráltjaként. A tehetséges énekes idén ünnepli 20. születésnapját. A szakmai sikerek mellett Tibi őszintén beszélt magánéleti problémáiról: a Fókusznak mondta el először, hogy kedden szakított barátnőjével, de előtte sokat tépelődött. A videóból az is kiderül, miért döntött így.

Orbók Ilona szereti megmutatni, hogy nőként, kétgyerekes anyukaként is lehet sikeresen vállalkozást vinni

Orbók Ilona a BDO cégcsoport tulajdonos-ügyvezetője, befektető, a nemzetközi adóstruktúrák kialakításának megkerülhetetlen szereplője és most már Cápa is. Nemzetközi adózással foglalkozik, nap mint nap vállalkozókkal tárgyal, tehát lényegében ugyanazt csinálja a való életben is, amit az RTL üzleti showműsorában. Mellette kétgyermekes családanya.

Fördős Zé meghívta a Street Kitchenbe A Konyhafőnök kiesőjét

Molnár-Thomka Hanna és Földi Laci maradtak utoljára a zsűripult előtt, egyikőjüknek pedig távoznia kellett a versenyből. A kieső azonban nem szomorkodott sokáig, Fördős Zé különleges ajánlatot tett neki.

Balogh Levente kifizette a földrajztanár elköltött megtakarítását – Cápák között Online Pitch

Mándli Péter a NapiSzámláló alkalmazással érkezett a Cápák elé. 2016 nyarán kezdett el érdekességeket gyűjteni, majd ezeket számokhoz fűzte. Célja, hogy rendhagyó módon tanítsa az embereket, ezért úgy döntött, 2023-ban elindítja webapplikációját. Ennek fejlesztéséhez most 5 millió forintra lenne szüksége, amiért cserébe 20 százalékos tulajdonrészt ajánlott fel a vállalkozásából.

Balogh Benjámin: Bukott diák (Zámbó Jimmy)

Balogh Benjámin a The Voice harmadik meghallgatásán Zámbó Jimmy Bukott diák című dalát adta elő. Nézd meg a produkciót!

Szeptember 2-án indul a The Voice az RTL-en

A világ egyik legsikeresebb tehetségkutatója megérkezett az RTL-re!  A The Voice ikonikus székeit hamarosan elfoglalják a coachok: Miklósa Erika, Trokán Nóri, Curtis és Manuel.

Trokán Nóri: Az anyám beteg volt lelkileg 2 hónapig, hogy mind a két lánya ezt akarja csinálni

Művész családban, színészek gyermekeként nehéz volt Trokán Nóriék választása, de 16 éves korában eljött a pillanat, ami nemcsak az ő, de édesanyja életében is meghatározó volt. 

Magyar Elektra: Sok nehézség volt az én sorsomban – Trokán Nóri húga is megmutatja tehetségét a The Voice-ban

Magyar Elektra szeretné, ha az emberek tudnák, hogy mennyivel nehezebb neki bizonyítani, mint azoknak, akik nem művészcsaládból érkeznek.

Ezeket láttad már?