Hirdetés

Kártevőirtás a zöldségeskertben – így védekezz ellenük házi praktikákkal

Tovább olvasok
Hirdetés

RTL.hu Hírek

Szalay Bence: Azt éreztem, az én játékomon múlik minden

Mielőtt elkezdődött Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsor forgatása, Szalay Bence azt gondolta, annál izgalmasabb dolog nem történhet egy játékossal, mint hogy meghívják az árulók közé. Később aztán mégis nagyon megviselte ez a szerepkör, és a végén már ő maga sem tudta eldönteni, hol ér véget az álcája és hol kezdődik az igazság. Az rtl.hu-nak beszélt arról is, miért árulta el Nagy Zsoltot, mit érzett akkor, amikor őt szúrta hátba Törőcsik Dani, és mi volt az a pont, ami végleg megtörte.

Pajzán titkok és szívszorító vallomás az Éden Hotelben

Az Éden Hotel hetedik részében fény derült a játékosok titkaira: a mai játékban többek között azt is megtudhatták a többiek, hogy Viktor több mint 300 lányt csábított az ágyába, majd Szani kendőzetlenül vallott alkoholista éveiről.

„A nyomok és a viselkedésed alapján te vagy a gyilkos” – egyöntetű döntés született a kerekasztalnál

A kerekasztal ceremónia kezdetén több gyanúsított neve is felmerült, azonban a szavazás során ezúttal nagy egyetértés volt a hírességek között. Egy játékos kivételével, mindenki ugyanazt a nevet írta fel a táblájára. 

A hazugság titokban tartása rengeteg energiát emészt fel – a pszichológus szerint nehéz dolguk van Az Árulók játékosainak

Nincs hiány paranoiából, gyanúsítgatásból és összeveszéséből sem az utóbbi napokban Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című krimi reality-ben. Annak jártunk utána, hogy milyen hatással van a hírességekre a játék, és ki hogyan éli meg a bizonytalanságot, ami a mindennapjaikra jellemző. Horváth Éva kiszavazása után jóbarátja, André kapta a halálos ítéletet az árulóktól. Mit mond a pszichológus a játékosok hozzáállásáról? Kiderül a Fókusz riportjából. 

Solti Ádám gyilkost fogott, Szalay Bencének és Törőcsik Daninak pedig mindenki előtt kellett megjelölniük áldozatukat

Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban próbatétele után Solti Ádám Törőcsik Danival osztotta meg teóriáját a gyilkosokról. Szalay Bence és gyilkostársa pedig azt a feladatot kapták, hogy mindenki szeme láttára, egy halálos öleléssel iktassanak ki egy ártatlant.

„Nem tudom, hogy képes vagyok-e erre” – a gyilkosoknak az ártatlanok előtt kellett megölniük áldozatukat

Szalay Bencének és Törőcsik Daninak ezúttal nem a konklávén, hanem a Félhold partin, az összes játékos szeme láttára kellett megjelölniük következő áldozatukat. A jel egy apró gesztus, ami azonban nem csak az ártatlanokra, de a gyilkosokra nézve is végzetes lehet: „Lebukás szempontjából nagyon rizikós, nem tudom, hogy lehet ezt kivitelezni.”

„Miattad került be a nevem” – Szalay Bence kezet sem akart fogni Törőcsik Danival

Miután Törőcsik Dani Nádai Anikóval együtt Szalay Bencére szavazott a kerekasztal ceremónián, a tetoválóművész számított rá, hogy a konklávén magyarázatot kell adnia tetteire. Bencének rosszul esett Dani szavazata, és azt javasolta, hogy Anikó legyen a következő áldozatuk, Dani azonban egy olyan ajánlattal állt elő, amivel sarokba szorította gyilkostársát. 

„Tudja jól, hogy a halálos ítéletemet írja alá” – a megzsarolt játékos megijedt az áruló szereptől

Miután Szalay Bencét kiszavazták a játékból, Törőcsik Daninak új gyilkostársat kellett kijelölnie. A választott játékos lesújtva olvasta a zsaroló levelet, és teljesen ledöbbent, mikor meglátta, ki rejtőzik a csukja alatt: „Ez nagyon ijesztő, rád egyáltalán nem számítottam” – mondta a mosolygó Daninak.

Ezeket láttad már?