Vega
Hozzávalók
- 4 db édesburgonya (kb. 1,5 kg)
- 2 fej lila hagyma (kb. 250 g)
- só
- 2 ek almaecet
- 1 ek cukor
- 3 ek olaj
- durvára őrölt bors
- 200 g majonéz
- 200 ml tejszín
- 1 csokor snidling
Hozzávalók
- 4 db édesburgonya (kb. 1,5 kg)
- 2 fej lila hagyma (kb. 250 g)
- só
- 2 ek almaecet
- 1 ek cukor
- 3 ek olaj
- durvára őrölt bors
- 200 g majonéz
- 200 ml tejszín
- 1 csokor snidling
Az édesburgonyás-majonézes saláta elkészítéséhez először az édesburgonyákat mikróba tesszük, és 800 W-on vagy maximum fokozaton, 8-12 perc alatt közepesen “megfőzzük”. Ha beleszúrunk egy kést, és a közepébe is könnyen belefúródik, de még van tartása, akkor már jó is. A krumplit félretesszük, és hagyjuk kihűlni. A lila hagymát megtisztítjuk, kb. 1 cm-es kockákra vágjuk, és egy tányérban vagy tálban összekeverjük 1 nagy csipet sóval, az ecettel és a cukorral, majd állni hagyjuk. A kihűlt krumpli héját lehúzzuk, majd 2-3 cm-es kockákra vágjuk, és egy erős lángon hevített serpenyőben, két részletben, pár perc alatt megpirítjuk az olajon, közben sózzuk, borsozzuk, és néha összerázzuk. Ez azért fontos mozzanat, mert így kevésbé esik majd szét a keverésnél, és a pirult íze, valamint a fűszerezése nagyon sokat dob a salátán. A pirult krumplit egy tálba szedjük, és hagyjuk kihűlni.
A majonézt összekeverjük a tejszínnel, elkeverjük a hagymával, az édesburgonyával, majd beletesszük az apróra vágott snidlinget is. Fogyasztás előtt legalább 1 órára hűtőbe tesszük.
Előkészítési idő: 15 perc
Főzési idő: kb. 10 perc
Pirítás: 10 perc
Összesen: kb. 35 perc
Ha tetszett az édesburgonyás-majonézes saláta receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon!