Tojásos ételek

Azelila,agrúztojásossaláta

Azelila, a grúz tojásos saláta
Azelila

Hozzávalók
4 db
tojás
150 g
dió
4 ek
vaj
0.25 csokor
zsálya
1 gerezd
fokhagyma
0.5 db
lime
2 tk
paprikakrém
bors
A tálaláshoz
4 db
pita
1 ek
fekete szezámmag
0.5 db
lime
1 marék
rukkola

Elkészítés
  1. Először a tojásokkal kezdünk. Keményre főzzük őket bő, sós, forró vízben, majd meghámozva és lehűtve félretesszük. 

  2. A diót száraz serpenyőben megpirítjuk, majd durvára vágjuk. A vajat felolvasztjuk, és amíg langyos, hozzáadjuk a finomra vágott zsályát. 

  3. A tojásokat durvára vágjuk, majd a vajjal együtt alaposan összetörjük, amíg egynemű, krémes állagot kapunk. Ehhez hozzáadjuk a pirított diót, a reszelt fokhagymát, a lime reszelt héját és kifacsart levét, valamint a paprikakrémet. Sózzuk, borsozzuk és addig keverjük, amíg minden hozzávaló jól el nem elegyedik.

  4. Amikor a krém elkészült, egy tálra halmozzuk és hűtőbe tesszük, amíg tálalásra kerül. Hűtve jobban összeérnek az ízek, a vaj pedig kissé megdermed, így az állaga tökéletesen kenhető lesz.

  5. Az azelilát frissen sült pitával és rukkolával, egy kis fekete szezámmaggal megszórva tálaljuk. Egy nappal korábban is elkészíthető, így másnapra még intenzívebb íze lesz.

www.streetkitchen.hu

*Termékmegjelenítést tartalmaz

Az azelila egy könnyű, mégis ízekben gazdag grúz tojásos fogás, amelyet gyakran kenyérrel vagy pitával kínálnak előételként. A dió, a zsálya és a lime frissessége különleges harmóniát teremt, miközben az adzsika (paprikakrém) finoman fűszeres karaktert ad az ételnek.

Az azelila hűtőben 2-3 napig simán eláll, de általában hamarabb elfogy, mert nehéz megállni, hogy ne kanalazzunk rá még egy keveset. Ha szereted a diót és a tojáskrémeket, az Azelila telitalálat – ismeretlen, de nagyon szerethető kis fogás.

Hozzávalók

4 adaghoz
4 db
tojás
150 g
dió
4 ek
vaj
0.25 csokor
zsálya
1 gerezd
fokhagyma
0.5 db
lime
2 tk
paprikakrém
bors
A tálaláshoz
4 db
pita
1 ek
fekete szezámmag
0.5 db
lime
1 marék
rukkola

Elkészítés

  1. Először a tojásokkal kezdünk. Keményre főzzük őket bő, sós, forró vízben, majd meghámozva és lehűtve félretesszük. 

  2. A diót száraz serpenyőben megpirítjuk, majd durvára vágjuk. A vajat felolvasztjuk, és amíg langyos, hozzáadjuk a finomra vágott zsályát. 

  3. A tojásokat durvára vágjuk, majd a vajjal együtt alaposan összetörjük, amíg egynemű, krémes állagot kapunk. Ehhez hozzáadjuk a pirított diót, a reszelt fokhagymát, a lime reszelt héját és kifacsart levét, valamint a paprikakrémet. Sózzuk, borsozzuk és addig keverjük, amíg minden hozzávaló jól el nem elegyedik.

  4. Amikor a krém elkészült, egy tálra halmozzuk és hűtőbe tesszük, amíg tálalásra kerül. Hűtve jobban összeérnek az ízek, a vaj pedig kissé megdermed, így az állaga tökéletesen kenhető lesz.

  5. Az azelilát frissen sült pitával és rukkolával, egy kis fekete szezámmaggal megszórva tálaljuk. Egy nappal korábban is elkészíthető, így másnapra még intenzívebb íze lesz.

Azelila
Azelila (Fotó: Street Kitchen)

A grúz konyha (vagyis a georgiai konyha) igazi kulináris kincs – egyszerre tradicionális és vibráló, fűszeres, mégis harmonikus, tele szívvel-lélekkel készült fogásokkal. Ami különösen izgalmassá teszi, az a Kaukázus térségéből, Perzsiából, a Közel-Keletről és Európából érkező hatások egyedi keveréke.

Az azelila mellé ezeket fogyaszd:

A tökéletes házi pita receptje videóval

Naan kenyér

Kovászos kenyér

Ha tetszett az azelila, a grúz tojásos saláta receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!

Megfőzték, értékelték

Megfőzték, lefotózták

Legfrissebb receptek

Összes recept

Receptválogatások

Összes cikk megtekintése