A békebeli almás pite elkészítéséhez a lisztet egy dagasztógép üstjébe mérjük, és belemorzsoljuk a vajat és a zsírt. Hozzáadjuk a többi hozzávalót is és közepes fokozaton, pár perc alatt homogén tésztává gyúrjuk.
Folpackba csomagolva hűtőbe rakjuk legalább 1 órára.
Az almát meghámozzuk, kicsumázzuk és lereszeljük nagy lyukú reszelőn. Összekeverjük a kétféle cukorral és a fahéjjal, majd belereszeljük a citrom héját és belefacsarjuk a levét.
A tésztát elfelezzük és lisztezett felületen előszőr az egyik részt nyújtjuk ki akkorára, mint a tepsi, majd belefektetjük a sütőpapírral bélelt tepsibe.
A töltelékből kinyomkodjuk a nedvességet és elegyengetjük a tésztán, majd a másik tésztát is kinyújtjuk és befedjük vele a tölteléket. Megszurkáljuk egy villával, lekenjük tojássárgájával és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 35 perc alatt készre sütjük.
Hagyjuk legalább langyosra hűlni, mielőtt felszeletelnénk, majd porcukorral megszórva tálaljuk a békebeli almás pitét.
Békebelialmáspite
Valószínűleg nem ez a legegyszerűbb piterecept, de azt garantálhatom, hogy az első falat után egyből eszetekbe jutnak a nagyinál töltött hétvégék emlékei. Igazi gasztronosztalgia.
A békebeli almás pite illata egy pillanat alatt visszarepít a nagymama konyhájába. Ropogós tészta, szaftos, fahéjas alma és egy csipet nosztalgia: ez az igazi klasszikus, amit minden generáció szeret.
Hozzávalók
A tésztához
Az almás töltelékhez
A tetejére
Elkészítés
A békebeli almás pite elkészítéséhez a lisztet egy dagasztógép üstjébe mérjük, és belemorzsoljuk a vajat és a zsírt. Hozzáadjuk a többi hozzávalót is és közepes fokozaton, pár perc alatt homogén tésztává gyúrjuk.
Folpackba csomagolva hűtőbe rakjuk legalább 1 órára.
Az almát meghámozzuk, kicsumázzuk és lereszeljük nagy lyukú reszelőn. Összekeverjük a kétféle cukorral és a fahéjjal, majd belereszeljük a citrom héját és belefacsarjuk a levét.
A tésztát elfelezzük és lisztezett felületen előszőr az egyik részt nyújtjuk ki akkorára, mint a tepsi, majd belefektetjük a sütőpapírral bélelt tepsibe.
A töltelékből kinyomkodjuk a nedvességet és elegyengetjük a tésztán, majd a másik tésztát is kinyújtjuk és befedjük vele a tölteléket. Megszurkáljuk egy villával, lekenjük tojássárgájával és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 35 perc alatt készre sütjük.
Hagyjuk legalább langyosra hűlni, mielőtt felszeletelnénk, majd porcukorral megszórva tálaljuk a békebeli almás pitét.

Elkészítési idő: 1 óra
Sütési idő: 35 perc
Pihentetés: 1-1,5 óra
Tálald langyosan, egy gombóc vaníliafagyival vagy egy adag tejszínhabbal, és hagyd, hogy az ízek elvarázsoljanak. Ez az a süti, ami minden évszakban otthonosságot áraszt.
Almás pitéből sosem elég, és mi nem vennék a szívünkre, ha hiányt szenvednél almás sütikből. Úgyhogy itt van 3 szuper almás süti recept arra az esetre, ha hozzánk hasonlóan te sem tudsz betelni az almás finomságokkal! Akár villantós, akár megúszós süti után kutatsz, jó helyen jársz, itt megtalálod mindegyiket!
Ha tetszett a békebeli almás pite receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!



