Megúszós sütik

Szuperdesszert:grízestésztafelfújt

Szuper desszert: grízes tészta felfújt

Hozzávalók
100 g
búzadara
2 ek
olaj
200 ml
víz
1 csipet
400 g
metélt tészta
baracklekvár ízlés szerint
20 g
liszt
20 g
vaj
200 ml
tej
4 db
tojás
70 g
porcukor
a forma kikenéséhez
vaj és zsemlemorzsa

Elkészítés
A tésztát enyhén sós vízben feltesszük főni. Eközben olajat melegítünk és beleöntjük a búzadarát majd folyamatos kevergetés mellett megpirítjuk néhány perc alatt. Amint a kívánt színt elértük, felöntjük meleg vízzel és továbbra is állandóan kevergetjük és addig főzzük amíg az összes nedvesség elpárolog belőle. Ekkor belekeverjük a megfőtt és leszűrt tésztát, és összeforgatjuk, hogy a búzadara mindenhol bevonja a tésztát. Ízlés szerint cukrozzuk és bőven megkínáljuk baracklekvárral, majd összekeverjük alaposan. Készítünk egy sűrű besamelt úgy hogy a vajat felhevítjük, mehet bele a liszt és rövid pirítás után felöntjük a tejjel és simára keverjük.
4 tojásfehérjéből kemény habot verünk, amint megvagyunk vele hozzáadjuk a porcukrot, míg a sárgáját vaníliás cukorral simára keverjük. A kész grízes tésztát összekeverjük a tojássárgájával és a besamellel, majd óvatosan hozzáadjuk a felvert tojásfehérjét is. Egy kb. 20 centi átmérőjű lábast vagy sütiformát nagyon alaposan kikenünk hideg vajjal és bőven megszórjuk zsemlemorzsával amit egyenletesen eloszlatunk az edényben, majd beleöntjük a grízes tészta masszát. Mehet a sütőbe 180 fokra kb. 25-30 percre és kész, kivehetjük vagy amikor aranybarnára sül és szépen kiemelkedik a tálból.

www.streetkitchen.hu

A lehető legegyszerűbb kaja, mint szuper édesség és torta? Ezt nem hagyhatod ki! Gyermekkor turbó fokozatban a grízes tészta felfújtban! Állat! :D

Hozzávalók

4 személyre
100 g
búzadara
2 ek
olaj
200 ml
víz
1 csipet
400 g
metélt tészta
baracklekvár ízlés szerint
20 g
liszt
20 g
vaj
200 ml
tej
4 db
tojás
70 g
porcukor
a forma kikenéséhez
vaj és zsemlemorzsa
A tésztát enyhén sós vízben feltesszük főni. Eközben olajat melegítünk és beleöntjük a búzadarát majd folyamatos kevergetés mellett megpirítjuk néhány perc alatt. Amint a kívánt színt elértük, felöntjük meleg vízzel és továbbra is állandóan kevergetjük és addig főzzük amíg az összes nedvesség elpárolog belőle. Ekkor belekeverjük a megfőtt és leszűrt tésztát, és összeforgatjuk, hogy a búzadara mindenhol bevonja a tésztát. Ízlés szerint cukrozzuk és bőven megkínáljuk baracklekvárral, majd összekeverjük alaposan. Készítünk egy sűrű besamelt úgy hogy a vajat felhevítjük, mehet bele a liszt és rövid pirítás után felöntjük a tejjel és simára keverjük.
4 tojásfehérjéből kemény habot verünk, amint megvagyunk vele hozzáadjuk a porcukrot, míg a sárgáját vaníliás cukorral simára keverjük. A kész grízes tésztát összekeverjük a tojássárgájával és a besamellel, majd óvatosan hozzáadjuk a felvert tojásfehérjét is. Egy kb. 20 centi átmérőjű lábast vagy sütiformát nagyon alaposan kikenünk hideg vajjal és bőven megszórjuk zsemlemorzsával amit egyenletesen eloszlatunk az edényben, majd beleöntjük a grízes tészta masszát. Mehet a sütőbe 180 fokra kb. 25-30 percre és kész, kivehetjük vagy amikor aranybarnára sül és szépen kiemelkedik a tálból.

Ha tetszett a szuper desszert: grízes tészta felfújt receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!

Tésztapárosító infografika - Gyermelyi

Megfőzték, értékelték

Megfőzték, lefotózták

Legfrissebb receptek

Összes recept

Receptválogatások

Összes cikk megtekintése