Először a hús fűszerkeverékét készítjük el. Ehhez az összes fűszert összekeverjük, majd az egészet a darált marhahúshoz adjuk. Összegyúrjuk jó alaposan, majd félretesszük pihenni és haladunk tovább.
Az avokádókrémhez kikaparjuk az avokádó húsát egy tálba és villával összetörjük. Hozzáadjuk az apró darabokra vágott koktélparadicsomot, a finomra aprított lilahagymát, beletörjük a fokhagymát, majd sóval, borssal, egy lime levével ízesítjük és alaposan összekeverjük az egészet.

A hagymát szeletekre vágjuk és kevés olajon pirítani kezdjük. Hozzáadjuk a rumot (nem üvegből, hanem pohárból locsoljuk bele, így nagyobb az esély a túlélésre!) és a konyhánk méretétől, valamint a bátorságunk mértékétől függően flambírozásba kezdünk. Ezután jöhet bele a cukor, majd sóval, borssal, valamilyen csípős szósszal, limelével és worcester szósszal ízesítjük. Ha összerottyant az egész és a cukor karamelizálódott, akkor félretesszük ezt is. A befűszerezett húsból 12-15 dkg tömegű pogácsákat formázunk, majd ezeket forró serpenyőben, kevés olajon elkezdjük kisütni. 3-4 perc sütögetés után jöhet a fordítás, majd rászórjuk a reszelt sajtot és ha szépen ráolvadt, akkor már jöhet is a burger összeszerelése.

Egy lepirított burger buci aljára kenjük az avokádókrémet, majd erre dobjuk a húst. Ráhalmozzuk a hagymát, majd a szintén avokádóval megkent bucitetővel zárjuk az etűdöt.