Pékség

Élesztőszsemle

Élesztős zsemle
elesztos-zsemle

Hozzávalók
500 g
kenyérliszt (BL 80)
1 csomag
szárított élesztő
(7 g-os kiszerelés)
70 g
vaj + a kenéshez
1 tk
1 csipet
kristálycukor
250 ml
víz

Elkészítés
  1. A zsemle elkészítését azzal kezdjük, hogy a liszthez hozzáadjuk az élesztőt, a vajat, a sót, a kristálycukrot és a vizet, és kb. 10 perc alatt bedagasztjuk a tésztát. Langyos helyen 1 órán át kelesztjük. 

  2. A megkelt tésztát enyhén lisztezett felületen 6 egyenlő részre osztjuk, és kis gombócokat formázunk belőlük. A tetejüket kissé lenyomkodjuk, és konyharuhával letakarva további 20-30 percig kelesztjük.

  3. Ha letelt az idő, lepermetezzük a tetejüket vízzel, és 200 fokra előmelegített sütőbe tesszük 10 percre, majd 180 fokra állítjuk a hőfokot, és további 15 percig sütjük.

  4. Ha letelt az idő, a zsemlék tetejét lekenjük egy pici olvasztott vajjal, és további 5 percre visszatesszük a sütőbe. 

  5. Hagyjuk kicsit hűlni, utána már ehetjük is.

www.streetkitchen.hu

Ez a zsemle pont azt tudja, amit kell: szép, aranybarna héj, puha belső, és minden napszakban jólesik — reggelinek, szendvicsnek vagy frissen, vajjal.

Jó hír, hogy a dagasztás nem igényel gépet, egy kis kitartással kézzel is simán megoldható! A dupla kelesztés biztosítja a szép formát és a levegős bélzetet, a végén pedig egy kis vajas kenés gondoskodik a plusz ízről és fényes héjról. Ezeket kell beszerezned az élesztős zsemle elkészítéséhez:

Hozzávalók

6 darab zsemléhez
500 g
kenyérliszt (BL 80)
1 csomag
szárított élesztő
(7 g-os kiszerelés)
70 g
vaj + a kenéshez
1 tk
1 csipet
kristálycukor
250 ml
víz

Elkészítés

  1. A zsemle elkészítését azzal kezdjük, hogy a liszthez hozzáadjuk az élesztőt, a vajat, a sót, a kristálycukrot és a vizet, és kb. 10 perc alatt bedagasztjuk a tésztát. Langyos helyen 1 órán át kelesztjük. 

  2. A megkelt tésztát enyhén lisztezett felületen 6 egyenlő részre osztjuk, és kis gombócokat formázunk belőlük. A tetejüket kissé lenyomkodjuk, és konyharuhával letakarva további 20-30 percig kelesztjük.

  3. Ha letelt az idő, lepermetezzük a tetejüket vízzel, és 200 fokra előmelegített sütőbe tesszük 10 percre, majd 180 fokra állítjuk a hőfokot, és további 15 percig sütjük.

  4. Ha letelt az idő, a zsemlék tetejét lekenjük egy pici olvasztott vajjal, és további 5 percre visszatesszük a sütőbe. 

  5. Hagyjuk kicsit hűlni, utána már ehetjük is.

elesztos-zsemle-2
Élesztős zsemle (Fotó: Street Kitchen)

A frissen sült zsemle illata önmagában is csábító, de egy kis vajjal, lekvárral vagy házi szendvicsként is tökéletes. Vasárnapi reggelikhez, tízóraira vagy uzsonnára is bevethető, sőt, fagyasztható is, így bármikor előkaphatod. Egy jól bevált alaprecept, amit aztán kedved szerint variálhatsz. :)

A friss, puha zsemle szinte kiált valami finom feltétért – legyen az édes vagy sós. Mutatunk pár házi krémet és lekvárt, amikkel garantáltan új szintre emelheted a reggelidet vagy uzsonnádat:

Sütőben sült fahéjas szilvalekvár

Avokádókrém

Vegán mogyorókrém

Kétféle kence házi zsemlében

Ha tetszett az élesztős zsemle receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!

Megfőzték, értékelték

Megfőzték, lefotózták

Legfrissebb receptek

Összes recept

Receptválogatások

Összes cikk megtekintése