A kacsacombokat sóval, borssal és majoránnával egyenletesen bedörzsöljük, majd egy tepsibe helyezzük. A fokhagymát szeletekre vágjuk, a vöröshagymát nagyobb cikkekre, és a combok közé szórjuk. A tepsi aljába 150 ml vizet öntünk, majd lefedjük alufóliával.
A combokat 160 fokra előmelegített sütőben kb. 1,5 órán át sütjük, amíg megpuhulnak. Ezután levesszük a fóliát, a hőfokot 200 fokra emeljük, és további 25–30 perc alatt ropogósra pirítjuk a bőrt.
Amíg a kacsa sül, elkészítjük a mártást.A meggymártáshoz a barna cukrot és a vizet egy kis forralóba tesszük, és közepes lángon addig melegítjük, amíg meg nem karamellizálódik a cukor. Hozzáadjuk a csillagánizst, a szójaszószt és a bort.2 perc forralás után beleöntjük a meggylevet is, és addig forraljuk közepes lángon, ameddig mártás állagúra nem sűrűsödik majd hozzáadjuk a két evőkanál vajat is és jól elkeverjük benne.
Én burgonyapürével tálaltam de ez természetesen ízlés kérdése.
Kacsacombvörösborosmeggyszósszal
A kacsacomb és a meggy nem sűrűn találkoznak a hétköznapokban, de amikor mégis, abból rendszerint valami gyanúsan ünnepi illat születik. A kacsa lassan pirul, a meggyszósz pedig közben úgy sűrűsödik, mintha titokban desszertnek készült volna.
Tojásmentes
A kacsacomb lassú sütése közben olyan illatok szabadulnak fel, amik garantáltan ünnepi hangulatot hoznak a konyhába – ehhez pedig a meggyes, fűszeres, selymes mártás pont azt a különleges pluszt adja, amitől ez a fogás nemcsak látványos, de felejthetetlen is lesz. Ünnepi, mégis egyszerű: a kacsa és a meggy most végre egy tányéron találkoznak.
Hozzávalók
Elkészítés
A kacsacombokat sóval, borssal és majoránnával egyenletesen bedörzsöljük, majd egy tepsibe helyezzük. A fokhagymát szeletekre vágjuk, a vöröshagymát nagyobb cikkekre, és a combok közé szórjuk. A tepsi aljába 150 ml vizet öntünk, majd lefedjük alufóliával.
A combokat 160 fokra előmelegített sütőben kb. 1,5 órán át sütjük, amíg megpuhulnak. Ezután levesszük a fóliát, a hőfokot 200 fokra emeljük, és további 25–30 perc alatt ropogósra pirítjuk a bőrt.
Amíg a kacsa sül, elkészítjük a mártást.A meggymártáshoz a barna cukrot és a vizet egy kis forralóba tesszük, és közepes lángon addig melegítjük, amíg meg nem karamellizálódik a cukor. Hozzáadjuk a csillagánizst, a szójaszószt és a bort.2 perc forralás után beleöntjük a meggylevet is, és addig forraljuk közepes lángon, ameddig mártás állagúra nem sűrűsödik majd hozzáadjuk a két evőkanál vajat is és jól elkeverjük benne.
Én burgonyapürével tálaltam de ez természetesen ízlés kérdése.

Ez a fogás tökéletes választás, ha a kacsacombot valami új, mégis ünnepi formában tálalnád. A lassan sült hús és a selymes, fűszeres meggyszósz párosa garantáltan felejthetetlen élményt nyújt – akár a karácsonyi asztalra, akár egy különleges vasárnapi ebédre készíted el.
Ha még jól jönne pár klasszikus, de villantós recept, ami legalább olyan jó, mint a kacsacomb vörösboros meggyszósszal:
Ha tetszett a kacsacomb vörösboros meggyszósszal receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!



