Laktózmentes medvehagyma-krémleves alapjához a hagymát és a fokhagymát apróra vágjuk, majd közepes lángon üvegesre pirítjuk pár perc alatt az olajon. Közben a burgonyákat meghámozzuk, és kisebb, 2x2 cm-es kockákra vágjuk, majd a hagymára dobjuk.
Sózzuk, borsozzuk, reszelünk rá egy kevés szerecsendiót, és felöntjük a vízzel, majd közepesnél kicsit magasabb lángon puhára főzzük a burgonyát. A medvehagymát apróra vágjuk, a levesbe dobjuk, pár percig még főzzük, majd botmixerrel leturmixoljuk.
A levest citromlével ízesítjük, majd tálaláskor egy kis olívaolajjal meglocsoljuk, és sült hagymával, valamint ízlés szerint chiliszálakkal megszórva kínáljuk.

Ezek a receptek is érdekelhetnek: