A libacombokat sózzuk, borsozzuk és egy mély tepsibe fektetjük. Felolvasztjuk a zsírt és ráöntjük, majd lefóliázzuk a tepsit. 150 fokra előmelegített sütőbe rakjuk 2 órára. Lefejtjük a megsült combokról a húst és a bőrt, majd apró darabokra tépkedjük és késsel is átvágjuk.
Összekeverjük a kétféle mustárral és annyi zsírral, hogy szaftos legyen, majd háromfelé szedjük a masszát.
Az egyik részbe belereszeljük a fokhagymát és hozzáadjuk a felkockázott aszalt paradicsomot.
A másik részhez adjuk az apróra vágott rozmaringot és a felkockázott aszalt barackot, a harmadik részhez pedig a csillagánizst és a felkockázott aszalt szilvát.
Mindegyik masszát alaposan átkeverjük, kisebb edényekbe töltjük és a tetejét elsimítjuk. Öntünk rá annyi forró zsírt, hogy 0,5 cm vastag legyen. Lezárjuk és hűvös helyre rakjuk, hogy a zsír megdermedjen.
Tipp: ha csírátlanított, jól zárható üvegekbe töltjük a rilette-et ugyanilyen technikával, akkor felbontás nélkül, hűtőben 2-3 hétig simán eláll. Felbontás után viszont 2-3 napon belül el kell fogyasztani.




