Alig két hónapja nyitott meg a Ciao Limone, de máris sok a visszatérő vendég. Ez nyilván nagyrészt a változatos étlapnak és a konyhát vezető séfnek köszönhető, de sokat nyom a latban a vidám belső tér, a nagy terasz és a Balaton-part közelsége is. Ez a kombináció még a Balatonnál is ritka, a gyönyörű kilátás és a víz közelsége még kellemesebbé teszi az itt tartózkodást. Na de kezdjük a történetet az elején!

Két régi ismerős közös álma a Ciao Limone
Kántor Zsuzsanna a balatonfüredi vendéglátás jól ismert szereplője. A Sparhelt és a Baricska csárda révén már korábban is letette a névjegyét a helyi gasztronómiában. A Baricska régóta híres a minőségi magyaros fogásairól, a Sparhelt pedig többször is bekerült a Michelin Guide ajánlott éttermei közé. Az étteremben Elek Balázs séf vezetésével magas színvonalú konyha működik Füred központjában.
Zsuzsi azonban egy ideje szeretett volna közvetlenül a Balaton partján is éttermet nyitni, ehhez kereste a megfelelő helyszínt. Időközben összebarátkozott Lékai-Kiss Ramónával, akivel a gyerekeik révén ismerkedtek meg: fiaik ugyanabba a veszprémi óvodába jártak. Előbb a gyerekek, majd az édesanyák is összebarátkoztak, és a beszélgetések során egyre gyakrabban került elő egy közös étterem gondolata. Zsuzsinak már hosszú évek vendéglátói tapasztalata áll a háta mögött, Ramóna pedig szintén régóta dédelgette az étteremnyitás ötletét, így idővel eldőlt, hogy együtt vágnak bele a vállalkozásba. Már csak azt kellett kitalálniuk, milyen konyhát szeretnének megvalósítani.

Citromok minden mennyiségben
Az olasz ételeket mindenki kedveli, ráadásul az épület is elég nagy, így olyan koncepcióra volt szükség, amellyel a csúcsidőben is sok embert ki tudnak szolgálni. Az olaszországi utazásokhoz mindkettőjüket kellemes emlékek kötik, így végül az olasz konyhára esett a választásuk. Mint Zsuzsi meséli, sokat gondolkodtak az étterem nevén is, de aztán ebben is maximális volt köztük az egyetértés. Ciao Limone lett az új étterem neve, és a dekorációt is ehhez igazították. Különösen Ramóna fantáziája lódult meg: a citromos motívumok szinte mindenhol visszaköszönnek, és még egy citromsárga bicikli is helyet kapott a berendezésben.
A citromos tányérok és a balatoni panoráma persze önmagukban nem lennének elegendők: egy étteremben végső soron mégiscsak az számít, mi kerül az asztalra. A friss, olaszos fogásokról pedig Gerstmayer Benjámin gondoskodik. Őt és párját már ismerhetik a balatoni gasztronómia kedvelői, hiszen Edittel közösen vezették a balatonszőlősi Casa Christa konyháját is. Benjámin ételei kifinomultak, tele vannak ízekkel, ugyanakkor a tökéletes comfort food kategóriájába is illeszkednek.

A Ciao Limone azért is jó választás, mert szinte mindenki megtalálja a kedvére való fogást, legyen az egy könnyebb saláta, egy nagy pizza, egy komolyabb tésztaétel, vagy éppen egy cuccos ossobuco. A hely ráadásul családi ebédekhez is jó választás lehet: a gyerekeket felszerelt játszósarok várja, és a kutyákat sem kell otthon hagyni.
Garnéla, csípős kolbászos tészta és egy kis őszi hangulat
Az előételek közül azonnal rárepültünk a cserépedényben sült garnélára, ami bár nem tipikus olasz fogás, maximálisan hozza a mediterrán életérzést. Nagyon finom volt, ráadásul frissen sült pizzakenyér érkezik hozzá, amellyel legnagyobb megelégedésünkre a chilis olajat is lehet mártogatni.
A tésztaválasztást a séfre bíztuk: arra voltam kíváncsi, melyik fogás a vendégek kedvence. Nagy meglepetésemre nem a bolognai, de még csak nem is a remekül hangzó citromos-vajas óriásfusilli vezeti a népszerűségi listát, hanem az ’ndujával, vagyis a csípős, kenhető calabriai kolbászkészítménnyel készülő tészta. Hamar meggyőződtem róla, hogy a séf igazat mondott, hiszen minden második asztalon ezt a tésztát láttam a vendégek előtt. Az étel casarecce, azaz enyhén csavart tésztával érkezik, amely remekül alkalmas arra, hogy a sűrűbb szószokat is magába szívja. A szósz alapja a ricotta és a sült paprika, ehhez kerül a csípős kolbász, a tetejére pedig egy kis parmezán és édes mascarpone. Kiegyensúlyozott, ugyanakkor nagyon laktató fogás.

A főételek választéka is kifinomult, és örömteli, hogy a halételek is nagy hangsúlyt kapnak. Egészben sült napi friss halat, tonhalsteaket és fehérboros fekete kagylót is kóstolhatunk. A klasszikusabb ízvilág kedvelői pedig a parmezános rántott sertésbordában, vagy éppen egy cézársalátában lelhetik kedvüket. Én valami igazán eredeti olasz fogást szerettem volna kóstolni, így esett a választásom az ossobucóra, amely ezúttal erdei gombás rizottóval érkezett, egy kis őszi hangulatot is csempészve a tányérra. Szépen tálalt, gazdag ízvilágú fogás, amelyből az adagokkal sem spórolnak.

Pizza is van a Ciao Limone étlapján
És ha már olasz étterem, nem maradhatott ki a pizza sem, amelyből egy klasszikus prosciuttósat kóstoltunk. Ez volt az egyetlen fogás, amelynél maradt bennem némi hiányérzet: szerintem a pizzatésztán van még mit finomítani, jelenleg nagyon vastag és tömör, nem az a légies, ropogós fajta. A feltétből is több van a kelleténél, bár tudom, hogy sokan éppen ezt szeretik. Annyira tartalmas, hogy akár ketten is jóllakhatnak vele. Felkeltette az érdeklődésemet a füstölt lazacos pizza is, ennek ellenére arra a következtetésre jutottam, hogy a Ciao Limonéban legközelebb is inkább az előételek és a tészták frontján válogatok majd.

Az italválasztékra sem lehet panasz, az Aperol kedvelőinek sem kell a szomszédba menniük, és a friss limonádékhoz, szörpökhöz is maguk főzik a szirupot. Kifejezetten odafigyelnek arra is, hogy balatoni borokat tartsanak az itallapon.
A Ciao Limone télen sem pihen
A Ciao Limone rövid idő alatt népszerű lett a füredi vendégek körében, a tulajdonosok pedig nem csak a nyári szezonban gondolkodnak: az étterem télen is nyitva tart. Talán éppen ez a nyugalmasabb időszak lesz majd alkalmas arra, hogy véglegesítsék az étlapot, új ételekkel kísérletezzenek, és megtalálják a saját útjukat.











