Rétesek

Maradékmentőlilakáposztásrétes

Maradékmentő lila káposztás rétes
Maradékmentő lila káposztás rétes (Fotó: Street Kitchen)

Hozzávalók
200 g
brie sajt
200 g
párolt lila káposzta
100 g
olvasztott vaj
2 ek
tejföl
1 csomag
réteslap
(6 lapos kiszerelés)
50 g
kukoricadara
A tetejére
1 db
tojás
nagy szemű só

Elkészítés
  1. A maradék párolt lila káposztát elkeverjük a felkockázott brie sajttal, sózzuk, borsozzuk és félrerakjuk.

  2. Két réteslapot kitekerünk, majd megkenjük az olvasztott vaj és tejföl keverékével, erre mehet megint két réteslap, majd ezt is megkenjük, majd megint két réteslap. Ezt megszórjuk kukoricadarával, erre pedig rápakoljuk a tölteléket. A kukoricadara azért kell, hogy ne áztassa el a réteslapokat a töltelék.

  3. A két szélét behajtjuk, majd feltekerjük. Lekenjük egy felvert tojással és megszórjuk nagy szemű sóval. 180 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütjük, hogy szép aranybarna legyen. 

  4. Szeletelés előtt mindenképp várjunk legalább 30 percig, hogy kicsit hűljön a rétes és ne essen szét. 


www.streetkitchen.hu

*Termékmegjelenítést tartalmaz

Egy meglepően elegáns, mégis végtelenül egyszerű újragondolása az ünnepi maradékoknak. A fűszeres, almás lila káposzta édeskés-savanykás aromája tökéletesen illik a ropogós réteslapokhoz, így a maradékból pillanatok alatt különleges, kissé rusztikus, mégis finom fogás születik. Egy falat nosztalgia, egy falat kreativitás – hogy semmi ne vesszen kárba.

pictogram

Vega

Valljuk be: a kacsacomb valahogy mindig hamarabb elfogy, mint a mellé tálalt párolt káposzta. :D De sebaj, mert ezzel a recepttel a köretből egykettőre igazi főszereplő kerekedhet. Azaz inkább tekeredhet, mert ez a maradékmentő lila káposztás rétes pont az a forma, amiről titkon minden kígyó álmodozik...

Hozzávalók

1 rúdhoz
200 g
brie sajt
200 g
párolt lila káposzta
100 g
olvasztott vaj
2 ek
tejföl
1 csomag
réteslap
(6 lapos kiszerelés)
50 g
kukoricadara
A tetejére
1 db
tojás
nagy szemű só

Elkészítés

  1. A maradék párolt lila káposztát elkeverjük a felkockázott brie sajttal, sózzuk, borsozzuk és félrerakjuk.

  2. Két réteslapot kitekerünk, majd megkenjük az olvasztott vaj és tejföl keverékével, erre mehet megint két réteslap, majd ezt is megkenjük, majd megint két réteslap. Ezt megszórjuk kukoricadarával, erre pedig rápakoljuk a tölteléket. A kukoricadara azért kell, hogy ne áztassa el a réteslapokat a töltelék.

  3. A két szélét behajtjuk, majd feltekerjük. Lekenjük egy felvert tojással és megszórjuk nagy szemű sóval. 180 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütjük, hogy szép aranybarna legyen. 

  4. Szeletelés előtt mindenképp várjunk legalább 30 percig, hogy kicsit hűljön a rétes és ne essen szét. 


maradekmento-lila-kaposztas-retes (1)
Maradékmentő lila káposztás rétes (Fotó: Street Kitchen)

  • Elkészítési idő: 15 perc

  • Sütési idő: 30 perc

  • Pihentetési idő: 30 perc

A nagy szemű sónál valami izgalmasabbal is megszórhatod a kész maradékmentő lila káposztás rétes tetejét: a fehér és fekete szezámmag, a durvára tört tarka bors vagy akár az egész köménymag is biztosan jól fog állni neki!

Nehogy azt hidd, hogy a rétes az egyetlen dolog, aminek jól áll a káposztás töltelék! A maradékmentő lila káposztás rétes után adj egy esélyt ezeknek a sós finomságoknak is:

Káposztás csiga

Klasszikus káposztás pogácsa

Orosz káposztás pite

Ha tetszett a maradékmentő lila káposztás rétes receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!

Megfőzték, értékelték

Megfőzték, lefotózták

Legfrissebb receptek

Összes recept

Receptválogatások

Összes cikk megtekintése