Az aprított hagymát és fokhagymát elkezdjük pirítani 2-3 evőkanál zsíron, majd hozzádobjuk az aprított paprikát, és az egészet alaposan lepirítjuk. Félrehúzzuk, sózzuk (de csak óvatosan, mert a füstölt húsok sósak), borsozzuk, rászórjuk a fűszerköményt és a pirospaprikát, hozzáadjuk az erőspaprika-krémet, elkeverjük, majd jöhet bele a paradicsom és egy kevés alaplé. Az egészet felforraljuk, és egy botmixerrel turmixoljuk. Beletesszük a felkockázott füstölt lapockát, a babérlevelet és az aprított kakukkfüvet, majd a maradék alaplevet. Addig főzzük, amíg a lapocka meg nem puhul, aztán hozzáadjuk a borsót és a felkockázott füstölt sonkát, majd további 10 percig alacsony lángon rotyogtatjuk, és kész is vagyunk vele.
A burgonyát alaposan megmossuk, cikkekre vágjuk, majd sós vízben készre főzzük. Leszűrjük, hagyjuk egy kicsit hűlni, és egy sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd meglocsoljuk 3-4 evőkanál olvasztott zsírral, és 230 fokra előmelegített sütőbe addig sütjük, amíg extra ropogós, aranybarna nem lesz (kb. 30-45 perc).

Közben félbe-, majd szeletekre vágjuk a hagymát, és először magas hőmérsékleten elkezdjük pirítani kb. 3-4 evőkanál zsíron, majd ha már a nedvesség, amit kiengedett, elpárolgott, lassú tűzön aranybarnára karamellizáljuk. Sózzuk, borsozzuk, aztán rátesszük a tormát. Amikor kész a burgonya, összekeverjük a karamellizált tormás hagymával és aprított petrezselyemmel.



-duTx5x.webp)