Gyors reggelik

Sütőtököstáska

Sütőtökös táska

Hozzávalók
250 g
sült sütőtök
100 g
füstölt sajt
1 tk
chiliszósz
1 csipet
szerecsendió
só, bors
1 csomag
leveles tészta
1 db
tojás a kenéshez

Elkészítés

A sütőtököt, ha kell, lecsepegtetjük, összekeverjük a reszelt füstölt sajttal és a chiliszósszal, szerecsendióval és némi sóval, borssal ízesítjük.

A levelestészta-lapot kihajtjuk, elfelezzük, majd a feleket 6-6 egyenlő részre vágjuk. Az egyik hatos fogat lesz a táskák alja, ezekre elosztjuk a sütőtökös masszát úgy, hogy körben legalább 2-3 mm-nyi hely kimaradjon.

A másik hatos fogatot körülbelül centinként bevagdossuk, és hosszában és széltében is kicsit széthúzzuk, hogy tökéletesen fedje az alsó részt. A két rész találkozását villával lenyomkodjuk, majd mindegyik táska tetejét lekenjük a felvert tojással.

Sütőpapírral borított tepsire tesszük a táskákat, és 175 fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt aranybarnára sütjük őket.

Sütőtökös hasé
Sütőtökös táska

www.streetkitchen.hu

Legyünk őszinték, a sütőtök olyan, mint a dinnye. Mindenki a legnagyobbat veszi meg, majd nem tudja, mit kezdjen vele, ha már megunta az ízét. Hát kérem szépen, például ezt, mert elég egyszerű és remek kis ropogtatnivaló.

Találj ránk könnyebben!

Állítsd be a Street Kitchent kiemelt forrásként a Google keresőben, így gyakrabban hozzuk neked a recepteket és a cikkeket a találataid között.

Hozzávalók

hat darabhoz
250 g
sült sütőtök
100 g
füstölt sajt
1 tk
chiliszósz
1 csipet
szerecsendió
só, bors
1 csomag
leveles tészta
1 db
tojás a kenéshez

A sütőtököt, ha kell, lecsepegtetjük, összekeverjük a reszelt füstölt sajttal és a chiliszósszal, szerecsendióval és némi sóval, borssal ízesítjük.

A levelestészta-lapot kihajtjuk, elfelezzük, majd a feleket 6-6 egyenlő részre vágjuk. Az egyik hatos fogat lesz a táskák alja, ezekre elosztjuk a sütőtökös masszát úgy, hogy körben legalább 2-3 mm-nyi hely kimaradjon.

A másik hatos fogatot körülbelül centinként bevagdossuk, és hosszában és széltében is kicsit széthúzzuk, hogy tökéletesen fedje az alsó részt. A két rész találkozását villával lenyomkodjuk, majd mindegyik táska tetejét lekenjük a felvert tojással.

Sütőpapírral borított tepsire tesszük a táskákat, és 175 fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt aranybarnára sütjük őket.

Sütőtökös hasé
Sütőtökös táska

Ha tetszett a sütőtökös táska receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!

Megfőzték, értékelték

Megfőzték, lefotózták

Legfrissebb receptek

Összes recept

Receptválogatások

Összes cikk megtekintése