Adventi koszorú a konyhából – idén készítsd el magadnak
Advent

Adventikoszorúakonyhából–idénkészítsdelmagadnak

A karácsonyi hangolódás egyik legszebb időszaka az advent. Idén november 27-ére esik advent első vasárnapja, amihez az előkészületeket, például az adventi koszorú elkészítését már hamarabb is elkezdhetitek.

Találj ránk könnyebben!

Állítsd be a Street Kitchent kiemelt forrásként a Google keresőben, így gyakrabban hozzuk neked a recepteket és a cikkeket a találataid között.

Az adventi koszorú fontos része ennek az időszaknak, hiszen heteken keresztül díszíti az asztalunkat. A várakozás szimbóluma, a meggyújtott gyertyák növekvő száma a fény növekedését is szimbolizálja. 

A koszorúra hagyományosan három lila és egy rózsaszín gyertya kerül, és mindegyik más jelentést hordoz. Az első a hit, a második a remény, a harmadik, rózsaszín gyertya az öröm, a negyedik pedig a szeretet jelképe. A protestáns szokások követői általában piros gyertyákat raknak a koszorúra, de fehér gyertyák is gyakran előfordulnak. Ma már a modern koszorúk nem feltétlenül ezeket a színeket használják, de a harmadik gyertya színe sok esetben eltérő marad. A koszorú alapja általában örökzöld, ami a reményt és az életet jelképezi.

hagyomanyos adventi koszoru
Sokan ragaszkodnak a hagyományos koszorúhoz (Fotó: Shutterstock)

Adventi koszorú készítése

Ha koszorúvásárlás helyett a készítés mellett döntötök, akkor először azt érdemes eldönteni, hogy hagyományos vagy modern stílusút szeretnétek. Érdemes körülnézni a konyhában, ugyanis szuper alapanyagokat találhattok vagy készíthettek a koszorúhoz. 

Elsőként a fűszerek között kutakodjatok! A fahéj hozzátartozik a karácsonyhoz ízében és illatában is. Emellett pedig igen jól mutat a fahéjrúd a koszorún, főleg, ha a másik dekoratív fűszer, a csillagánizs mellé kerül. Ha szeretitek az olajos magvakat, például a diót vagy a török mogyorót, akkor ne dobjátok ki a héját, mert ezek is jól mutatnak, akár natúran vagy lefestve is. 

Gyümölccsel is feldobhatjátok a koszorút, viszont ezeket érdemes kicsit korábban elkészíteni, mivel szárítani kell őket. A narancs színt visz a koszorúba, és az illata is mennyei, főleg a fahéjjal együtt. Karikázhatjátok, de a héját vékony szeletekre vágva és megcsavarva is jól mutat. Ha más gyümölcsöket is szívesen rápakolnátok a koszorúra, próbálkozzatok almaszeletekkel vagy egész csipkebogyók kiszárításával. 

adventi koszoru narancs fahej
Egyszerű, de nagyszerű koszorú (Fotó: Shutterstock)

Nem csak élelmiszereket találhattok a konyhában, amik jól mutatnak a koszorún. Érdemes összegyűjteni pár parafadugót, sörösüvegkupakot vagy kisebb méretű befőttesüveget. Egy kis arany vagy ezüst színű festékkel új életet adhattok nekik. 

A sokszínű mézeskalács

A mézeskalács elhagyhatatlan eleme a karácsonynak. A sütése az egyik legjobb ráhangolódós program, nincs is jobb, mint mikor csodás illatok terjengenek a konyhában, a háttérben szól egy hangulatos karácsonyi zene, és szépen barnulnak a sütőben a kedves mézik.  

Ha nincs hiányotok kreativitásban, akkor az egész koszorút megtervezhetitek mézeskalácsból is. Kissé időigényesebb, de megéri a befektetett munkát, mert végtelen dicséretet zsebelhettek be vele. Az idei téli magazinunkban egyéb mézeskalács-dekorációs ötleteket, illetve alap mézeskalács- és cukormázreceptet is találhattok benne.

mezeskalacs adventi koszoru
Csak a kreativitásotok szabhat határt annak, hogy mit alkottok mézeskalácsból (Fotó: Shutterstock)

(Nyitókép: Shutterstock)

Ha tetszett az Adventi koszorú a konyhából – idén készítsd el magadnak cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!

Guide videók

Egy piros szamár hozta el a mediterrán életérzést Tatára

Leveles péksütikkel indít a Budapest Bakehouse a belváros szívében

Palkonya beköltözött Budapestre: megnyílt Tóth Vera és Pauli Zoli új helye

Összes guide találat

Receptválogatások

Összes cikk megtekintése

Street Kitchen Social receptek

Főztél valami tutit a hétvégén? Oszd meg másokkal is a receptet!