Egy múzeumban kiállított cserépfazékról elsőre talán nem a következő hétvégi ebédünk jut eszünkbe. Pedig a formája, az anyaga és a használatának módja arról is mesél, milyen alapanyagokból, és milyen körülmények között főztek benne. Innen indul Az agyag emlékezete – Formák, ízek, történetek című kötet, amely a Néprajzi Múzeum gyűjteményének tárgyait kapcsolja össze a mai konyhával.
A könyvbemutatón a kötet mellett arra is fény derült, hogy mit kezdhetünk ma az egykori főzési technikákkal. A programot pedig két, a könyvben szereplő recept alapján készült étel kóstolója egészítette ki.
Az edények mögött rejlő történetek
A könyv kiindulópontját a múzeum Kerámiaterének mintegy négyezer kiállított tárgyából kiválasztott tizenöt történelmi edény adja. Magyar sütőedények, tunéziai kuszkuszfőző és mexikói chilidörzsölő is szerepel a repertoárban. A tárgyakhoz történetek, archív felvételek és korabeli receptek kapcsolódnak, Ács Bori mai receptjei pedig azt mutatják meg, hogyan lehet továbbgondolni az egykori ételkészítési hagyományokat.
Ezek a fogások nem a történeti receptek pontos másolatai: az egykori technikákból merítenek ötleteket a mai főzéshez. Így kapcsolódik a sütőharang történetéhez túrós-tejfölös lepény, a marokkói tangiához a sós citromos ragu, a kerek rétessütő tepsihez pedig spenótos-kecskesajtos burek.

Hogyan készült cseréprúdon a kürtőskalács?
A kötet egyik szereplője egy zöld, barna csíkokkal díszített cserépszilke Csákvárról. Az ilyen kisebb edényben általában 1-2 személyre főztek, tejet altattak, túrót és tejfölt, később pedig szilvalekvárt tároltak benne.
A kürtőskalács készítéséről pedig mindenkinek először egy fából készült rúd ugrik be. A könyvben bemutatott, 19. századi, székelyföldi darab azonban pont azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy a tészta feltekerésére szolgáló teste cserépből készült.

A kötetből kiderül, hogy a rendszerint fából faragott sütő hengeres részére cserépborítás is kerülhetett, de teljes egészében kerámiából készült változatot is használtak. A bemutatott tárgy alján koromnyomok maradtak, amelyek a sütés módjáról is árulkodnak.

Mit vihetünk tovább a saját konyhánkba?
Az edényekhez kapcsolódó történetekből az is kiderül, hogyan alkalmazkodtak az emberek a rendelkezésükre álló alapanyagokhoz és tárolási lehetőségekhez. Az edényeket gyakran hosszú időn át használták, javították, továbbörökítették, vagy új feladatot találtak nekik. A történetük így az alapanyagok és az erőforrások megbecsüléséről is szól. A könyvben szereplő lakodalmas fazék pedig a közös munka emlékét is őrzi: használatához a rokonság segítsége és a közösség ünnepei egyaránt hozzátartoztak.
Ezt gondolta tovább Ács Bori gasztronómiai újságíró és Szarvas Zsuzsa néprajzkutató és kulturális antropológus. A régi receptek mellé kerülő mai fogások lehetőséget adnak arra, hogy az olvasó a saját konyhájában is kapcsolódjon a megismert tárgyakhoz és hagyományokhoz.

A könyv ezért azoknak is tartogat érdekességeket, akik szívesen olvasnak az ételek hátteréről. Egy recept mellett itt az is figyelmet kap, milyen eszközzel dolgoztak, hogyan szervezték meg a munkát, és miként őrizték meg az elkészült ételt.
A könyv lapjairól a tányérra
A bemutató kóstolója alkalmat adott arra is, hogy a kötetben szereplő receptek közül kettőt megismerjünk. A rendezvényen a könyvet támogató Gallicoop képviselői a pulykahús sokoldalúságát is kiemelték. Számos fogásban a sertés- vagy marhahús helyett is használhatjuk, ha ezeket valamilyen okból kerüljük, vagy egyszerűen más alapanyaggal próbálnánk ki egy ismert receptet. A pulyka a magyaros ízek mellett a nemzetközi konyhák fűszerezésével is jól működik, amire a bemutatón megkóstolt pulykaburrito is jó példa volt. Mellé fetás bureket kínáltak, így a könyv két különböző fogásával is megismerkedhettünk.

A Szarvas Zsuzsa által szerkesztett kötet a múzeumi tárgyaktól egészen a főzésig vezeti az olvasót. Lapozgatás közben egy csíkos szilke vagy egy kormos sütőrúd is elég ahhoz, hogy más szemmel nézzünk a régi konyhákra. Ha pedig legközelebb leemelünk egy üveg szilvalekvárt a polcról, talán az is eszünkbe jut, mennyi munka kellett hozzá, mielőtt a kamrába került.

-N5T4oL.webp)









