Kevés olyan recept létezik a világon, aminek az első lépései között ne kerülne elő egy vágódeszka. Az egyik legtöbbet használt konyhai kiegészítő lévén kiemelt figyelmet kell fordítani a megfelelő tisztítására és ápolására is. Ha megfogadjátok az alábbi tanácsokat, hosszú évekig nyugodt szívvel apríthattok, szeletelhettek, kockázhattok és darabolhattok a kedvenc vágódeszkátokon.
Így lesz tiszta a vágódeszka
Alapvetően a vágódeszkát is ugyanúgy tisztíthatjuk meg használat után, mint bármelyik konyhai eszközt. Folyó meleg víz alatt leöblítjük róla a szennyeződéseket, mosogatószeres szivaccsal vagy kefével átdörzsöljük, majd újabb öblítés következik. Ha főzés közben többször is elmossuk a deszkát, töröljük szárazra, mielőtt újra használnánk (ez azért is fontos, hogy ne csúszkáljon vágás közben). Majd az utolsó mosogatás után mehet is a csepegtetőtálcára, lehetőleg állítva, hogy a legtöbb irányból érje a levegő.
Ha látszólag csak az egyik oldala koszolódott be, akkor is öblítsük és töröljük át mindkét oldalát, hiszen a konyhai műveletek közben ide-oda folyó, fröccsenő levek könnyen megtalálják az utat a deszka aljához. És ne maradjanak ki a buliból az esetleges fogantyúk, akasztók sem!
Mosogatógépbe nem való
Remélhetőleg mondanunk sem kell, hogy a fa vágódeszkát semmi esetre sem szabad a mosogatógépbe tenni. A túl forró hőmérséklet és a vegyszerek hatására a fa eldeformálódhat és betöredezhet.
Sőt, a vízben áztatást is kerülni kell, mert a fa könnyen megszívja magát, emiatt sokkal hamarabb repedezni kezd és tönkremegy. Legfeljebb egy-két percig hagyd vízben állni, majd egy alapos öblítés után töröld át, és hagyd, hogy a szabad levegőn száradjon meg teljesen. A legjobb, ha rácsra teszed, hogy minél több irányból érhesse a levegő, ha ugyanis nedves marad, akkor könnyen penészedésnek indulhat a fa. A fiókba mindig csak a teljesen száraz vágódeszkát tegyük vissza!
Szükséges fertőtleníteni vagy sem?
A fából, és különösen a tömör fából készült vágódeszkák nagy előnye, hogy természetes módon kevésbé maradnak életben rajtuk a kórokozók, ezt több kutatás is alátámasztotta már. Vagyis nem szükséges minden egyes vágás után egyből letámadni a deszkát a konyhai fertőtlenítővel, az alapos, meleg vizes mosogatás alapesetben bőven elég higiénikus módja a tisztításnak.
Más a helyzet, ha nyers hússal dolgozunk, ez esetben érdemes lehet a mosogatás után fertőtlenítővel is átfújni a deszkát, hogy biztosan ne maradjon rajta semmilyen potenciálisan veszélyes kórokozó.
A műanyag felületű vágódeszkákon sokkal tovább életképesek maradnak a mikrobák, ezért ezeket a típusú eszközöket érdemes gyakrabban fertőtleníteni, és körültekintőbben, magasabb hőmérsékleten tisztítani.
Makacs szennyeződések, most végetek!
Ha valamilyen erőteljes színű alapanyaggal (paradicsommal, céklával) dolgoztál, ami nyomot hagyott a fa vágódeszkán, és alaposabb suvickolással sem tudod eltávolítani, akkor próbáld ki a citromos dörzsölést! A száraz vágódeszkára szórj durva szemű sót, majd egy félbevágott citrommal alaposan dörzsöld át a foltos részeket. A sós-citromleves keveréket hagyd állni rajta 5 percig, majd forró vízzel alaposan öblítsd át a deszkát. Ha extra makacs szennyeződéssel van dolgod, egy kevés szódabikarbónát is keverhetsz a sóhoz.
Extra ápolás is jár a fa vágódeszkának
Ha szeretnéd, hogy a fa vágódeszka hosszú évekig hű társad legyen a konyhában, akkor szánj időt egy kis extra ápolásra is! A megfelelő tisztítási rituálé mellett havonta egyszer önts egy kevés kókusz- vagy olívaolajat a deszkára, és egy tiszta ronggyal, körkörös mozdulatokkal dörzsöld át vele az egész felületét. Az olajozás extra védőréteget képez a faanyag felületén, ami segít, hogy kevesebb nedvesség jusson a deszka belsőbb rétegeibe. Emellett ahhoz is hozzájárul, hogy a fa kevésbé szívja magába az erőteljes ételszagokat.
Ha tetszett a vágódeszka tisztításáról szóló cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!