Azt hiszem, nem nagyon van olyan budapesti lakos, aki nyáron legalább egyszer ne fordulna meg a Fröccsteraszon. Nem is csoda, hiszen a vodka-szóda mindig hideg, a zene kellemes, a hangulat pedig semmihez sem fogható. Az alapgondolat gyakorlatilag ennek a feelingnek a megőrzése, lehetőleg karácsonyi csomagolópapírban. Ehhez pedig minden adott, hiszen hely bőven van, a lokáció fergeteges, már csak az emberek és persze az ételek hiányoztak. Ennek szellemében a Fröccsterasz vendégrészét részben téliesítették, kint és bent is fűtőgombákkal látták el, a kellemes lounge zenét pedig a Let it snow-ra cserélték.
A pulled porktól a babgulyásig
Ételfronton sem hülyéskedtek, ugyanis szinte kizárólag olyan éttermek kitelepülései találhatóak meg, akikkel korábban ilyen formában még nem találkozhattál. Mivel a karácsonyi vásároknak, lássuk be, nem túl meglepetésszerű a kínálata, itt nemzetközi konyhában gondolkodtak, azoknak pedig a legjavát sikerült közös tető alá hozni. Ettől függetlenül természetesen bolondok lettek volna, ha nem gondolnak a turistákra, így a Fröccsterasz konyhájában rotyog a babgulyás, készül a borleves, a paprikáscsirke és a töltött káposzta. Ami viszont nagyon fontos, hogy nem csak enni érdemes idejönni, de azért mindenképp! A Sas utca felől december 10-től egy ginbárral kezdődik a történet, ahol 70-féle palackot találsz majd a világ minden tájáról, így szomjas már tutira nem maradsz. Az utcán széltében és hosszában is egymást érik a különböző árusok portékái, a tömeg elől viszont beugorhatsz a fűtött teraszra, ahol természetesen literszámra folyik a forralt bor, annak rendje és módja szerint. Ha pénteken vagy szombaton érne itt az este, akkor pedig a Terminálba lehet menni bulizni és adni egyet az éjszakának. Miután teszteltük a forralt bort (4/5), és kicsit átmelegedtünk, már semmi sem tarthatott vissza attól, hogy belevessük magunkat a kínálatba.
Sopa de Tomate
Az egyik kedvencem vitathatatlanul a Tereza paradicsomlevese volt, ami a TÖKÉLETES választás hideg idő esetén – főleg, ha vega vagy. A paradicsomokat és a paprikákat először megsütik, amitől kap egy kellemesen füstös ízt. Az alapban helyet kapnak különböző hagymák, egy kis chili, rengeteg fűszer, majd az egészet kellemesen rusztikusra zúzzák. Hogy ne legyen “üres leves” érzete az embernek, pakolnak még bele vörös cheddart és különböző pirított magvakat. Srácok, ez valami fantasztikusan finom, és a chilitől extrán átmelegít. Nem kell azonban megijedni, nem csak feketeöves Erős Pisták fogyaszthatják. Az adag se tévesszen meg senkit, elég tartalmas, szóval jól fogsz vele lakni. (1490 Ft) Aki húsos levesben gondolkodna, annak a 101 Bistro signature tajvani noodle soup-ját ajánljuk szíves figyelmébe. A vegán vendégek pedig a Mazel Tov standja felé vegyék az irányt, ahol nem kevésbé jó kókusztejes lencsekrémleves várja a melegedni vágyókat. (1490 Ft)
Carnitas Quesadilla
Bármilyen döbbenetes is, a quesadilláért szintén a Tereza bódéját kell megcélozni. Ebben a kajában egyébként az a szuper, hogy vega és húsos verzióban is kérhető. Utóbbiba egy sajtos mix kerül 40% vörös cheddar, 40% mozzarella és 20% trappista arányában, na meg persze zöldség. Én ezt kóstoltam, és imádtam, de el tudom képzelni, hogy a húsos jobban megdobogtatja majd a szíveket. Mégpedig annak köszönhetően, hogy ebbe tépett malaclapocka kerül, amit narancslében főznek fel. Ettől egyrészt rendkívül ízletes, másrészről pedig szuperszaftos lesz a végeredmény. A carnitas egyébként a mexikóiak válasza a pulled porkra, a dél-amerikai térségben rendkívül népszerű street food, érdemes megkóstolni. Bármelyikre is esik a választás, nem lesz panasz, főleg mert kaptok még mellé egy isteni fűszeres tejfölt, és persze nem marad el róla a jalapeno sem. (2990 Ft)
Pulled pork szendvics
Na, de aki valóban egy bitang pulled porkra vágyik, olyan igazán férfias megoldásban, az dobjon el mindent, és csak a Smoke Riders BBQ standját keresse! Ők már egy ideje bizonyítanak a Kazinczy utcai Karavánban, így a Fröccsteraszon is betonbiztos helyük van. Az itt kapható húsokat a Budaörsön található smokerekben füstölik, és onnan kerülnek át a food truckokba. Ezt a malackát egész konkrétan 16 órán keresztül hőkezelik lassú tűzön, majd 200 gramm hús mellé 200 gramm coleslaw-t csapnak a két pirult ciabattába, és már kézhez is kapod a streed food mennyország egy darabját. A hús olyan omlós, hogy csak sóhajtozni tudsz, a coleslaw-hoz kevert majonéz pedig nem kevesebb mint 16 összetevőből áll, így az ízorgia garantált. (2990 Ft)
Kürtőskalács
A tél beálltával – és úgy általában – a belváros sosem áll rosszul az egy négyzetméterre jutó kürtőskalácsok terén. Mint annyiszor, a mennyiség ezen a téren is a minőség rovására megy, viszont a srácok mindenképpen szerettek volna valamilyen street food jellegű desszertet is kínálni. A kürtőskalács kézenfekvő megoldásnak bizonyult tehát, és sok-sok kóstolás után, végül a Chimney Cake-kel bútoroztak össze. A legtöbb hellyel ellentétben, az ő tésztájuk nagyon légies, és nem utolsósorban családi recept alapján készül. A tradíció mellé azonban szerettek volna valami izgalmasat is csempészni a sorok közé, így ők töltött kürtőssel foglalkoznak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kürtöskalács valamivel kisebb, belül pedig megkenik mogyorókrémmel/vaníliával/karamellel és még sorolhatnám. Az ünnepi szezonra való tekintettel, most egy pisztáciakrémes kürtős is felkerült a kínálatba, amit egyszerűen vétek kihagyni!
Külön öröm, hogy nincs olyan napja a hétnek, amikor lyukra futnál, ugyanis vasárnaptól csütörtökig este 10-ig, pénteken és szombaton pedig éjfélig élvezheted a karácsonyi vásárt. Akkor ugye jól gondolom, hogy megvan a munka utáni program?
Cím: 1051 Budapest, Erzsébet tér 11-13.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!