A tatai Kalóz Fregatt étterem épp egy ilyen váratlan meglepetés volt számomra, egy egyedülálló, páratlan vendéglátóhely. Véletlen böngészés közben akadtam rá, de a fotók egyből megfogtak, és nem eresztettek: a kalózok fogságba ejtették a hasamat. 😀
Családi étterem a kalózkodás jegyében
Varga Viktória szülei, Zsuzsanna és Laci egy egyetemen tanultak Budapesten, kereskedelmi, illetve vendéglátás szakon. Ott ismerkedtek meg, majd kezdtek közös életet a fővárosban. Amikor lányuk, Viki még csak néhány éves volt, az édesapa Tatabányán kapott egy remek munkalehetőséget, így az egész család felpakolt, és elköltözött. Ezután a családfő az Árpád Szálló igazgatójaként tevékenykedett 21 évig, eleinte állami megbízásból, majd résztulajdonosként. Amikor a helyet privatizálták, elkezdett gondolkozni, milyen saját projektbe vághatna bele, és fel is figyelt egy hívogató lehetőségre. A korábban is vendéglátóhelyként működő, de hosszú évek óta üresen álló tatai Hercig kocsma és vendéglő iránt kezdett el érdeklődni. Ezt végül régi ismerős osztrák befektetők segítségével meg is szerezte, de miután nem egyeztek az elképzeléseik az egység jövőjéről, kivásárolta társait, és a családdal vágott bele a nagy projektbe.
Na de honnan is ez a kalózkodás?
„Amikor elkezdtünk ötletelni, milyen legyen a hely, egy ismert tervező belsőépítésszel, Csikós Mihállyal is beszélgettünk, aki egyébként a budapesti Verne-t is tervezte. Tata a vizek városaként ismert, így mindenképp ezen a tematikán indultunk el. Misi egy hajós és egy malmos tervet is készített, amik közül a hajó lett a befutó, de a „tucat csónak” stílus helyett egy kis pluszt akartunk hozzáadni. Miután apukám nagy Verne-rajongó volt, minden kalózos regényét olvasta és szerette, a hajós témával kiegészülve adta magát, hogy a stílus is ebbe az irányba mozduljon” – meséli Viki a kezdetekről.
„Misi azt mondta, ha hosszú távra tervezünk, nem szabad egy kommersz éttermet csinálni, kell valami extrát adni a vendégeknek” – emlékszik vissza Zsuzsanna.
„Amikor a döntést véglegesítettük, elkezdődött az igazi munka. Régiségpiacokra és antikváriumokba jártunk, hogy autentikus kalózos dekorációkat szerezzünk be, illetve éttermeket is teszteltünk, hogy milyen irányba tartson a kínálat” – folytatja Viki.
Az étlapot elnézve elképesztően színes és kreatív fogásokat láthatunk, különleges alapanyagokból – természetesen a hagyományosak mellett. Ezek mind Viki édesapjának az érdemei, aki sajnos évekkel ezelőtt elhunyt. Akkor többen is kételkedtek, hogy vajon nélküle is működni fog-e az étterem, de legnagyobb örömünkre csodálatos vendéglátást tapasztaltunk, a kételkedőknek csalódniuk kellett.
A Kalóz Fregatt étterem vendégköre
„A koronavírus előtt hétköznap rengeteg külföldi vendég fordult meg nálunk, folyamatos volt a pörgés. Valószínűleg azért volt így, mert Tatabányán sok nemzetközi multi cégnek van székhelye, és a dolgozók szívesen jártak át hozzánk. Az utóbbi időben ez kevésbé jellemző, de kezdenek visszatérni a régi törzsvendégek és a kíváncsi turisták. Minden korosztály képviselteti magát nálunk: városnézés után betérnek, és esznek egy jót. Édesapám sosem szeretett volna ebédmenüt, így ez továbbra sincs az étlapon. A legtöbben hétvégén érkeznek, Győrből, Székesfehérvárról és Budapestről. Természetesen rendezvényeket is vállalunk, kisebb esküvőket, eljegyzéseket, osztálytalálkozókat és szülinapokat. Érdekes, hogy nem kizárólag a kisfiúk, de a felnőttek is imádják a kalózos stílust, és persze az ételek miatt is sokan visszajárnak” – magyarázza Viki.
Friss alapanyagok, kreatív fogások
Az étlap első oldalán található heti ajánlat láttán egyből leesett az állunk. A hőmérők bőven 30 fok felett kalandoztak, de a szellemes fantázianevekkel ellátott ételek közt több halételt és sok friss, zöldséges fogást találtunk. Bár a nagy melegben kevésbé éhes az ember, higgyétek el, ezen ételek láttán ti sem tudtatok volna nálunk kevesebbet választani!
Hideg barackkrémleves citromfagyival
A barackleves iránt picit elfogult vagyok, mivel édesanyám is mindig barackot készít. A leves édességét remekül ellensúlyozta a fanyar citromfagyi, így összhatásában abszolút hűsítő-frissítő előétel, akár egy smoothie. Ha ti is olyan szerencsések vagytok, hogy épp kínálaton van, ne hagyjátok ki! Az ára 1290 Ft.
Grillezett feta kevert salátaágyon, málnaecetes-diós dresszinggel
A vega kínálatban különböző nemzetekre jellemző ételeket találtok. Vannak rántott zöldségek, burrito és az általunk választott mediterrán feta téma. Az egyszerű, de nagyszerű vonalat erősítő fogás pikantériáját két dolog adja. Az egyik a feta elkészítési módja: enyhén megpirulva kerül a tányérra, ettől kicsit grillsajttá válik, mégis feta marad. A másik a málnaecet, amit kevés helyen látni étteremben, pedig egy fantasztikus dolog! Az ára 2190 Ft.
Norvég lazacsteak tapenáddal, aszalt paradicsomos-parajos burgonyapürével
Hatalmas dilemmázgatás után halfronton Viki ajánlására végül a tapenádos lazacsteak mellett döntöttünk. Aki eddig azt hitte, hogy a lazachoz nem illik a paradicsom, kóstolja meg, és ismerje be, hogy ez idáig tévedésben élt! A tálalás itt szemet gyönyörködtető volt, de nem csak a látvány nyűgözött le: a világ legszaftosabb lazacát kóstolhattuk, egy olyan hibátlanul eltalált krumplipürével, amilyet még a nagyi se tud csinálni. Kicsit újhullámos, kicsit hagyományos: nem is kell ennél több. Az ára 3890 Ft.
Grillezett csirkemell sárgadinnyével, fetával kevert salátával
Szintén egy szezonális választás, de annyira ellenállhatatlan volt! Az örök sláger édes-sós, gyümölcs-grillhús kombinációk közül a Kalóz Fregatt étteremben ettem az egyik legfinomabbat! A csirke önmagában is kellően sós volt, de a feta + dinnye kombóval egészen új ízeket hozott. A salátán lévő öntetre talán nem is lett volna szükség, de nem volt zavaró. Az ára 4290 Ft.
Sült vaníliafagylalt karamellöntettel
Ha van édesség, aminek otthon tuti, hogy nem álltok neki, az szerintem a sült fagyi. Igen, ez pont az, aminek gondoljátok. Egy kőkeményre lefagyasztott, panírozott fagyi, forró olajban kisütve. A roppanós, meleg kéreg egy még fagyos gombócot takar!
Teljesen szürreális, de bombasztikus cucc, a lágy karamellöntet pedig csak hab a tortán. (Amúgy hab is van hozzá, ha valaki igényelné, de szerintem nélküle is elég tömény.) Két gömb fagyi van egy adagban, szóval ha ti is olyan kiadósat ettetek, mint mi, elég felezni. Az ára 1190 Ft.
A Kalóz Fregatt étterem jövője
Az étterem most éledezik a picit hosszabbra nyúlt téli álmából, de ez egyelőre csak a vendégsűrűségben mutatkozik meg. A konyha maximális minőségben pörög, hála a lelkes és ügyes szakácsoknak, pincéreknek és Viki, illetve édesanyja irányításának. A biztonságért Totó kutyus felel, akit nem szabad simogatni, az idegenek érintését ugyanis elég rosszul viseli, de üde színfolt a kalózos díszletek között.
Eleinte tematikus estek, koncertek is szerepeltek a hely kínálatában a hagyományos éttermi-pub stíluson kívül, de ezek az utóbbi időben elmaradtak, és csak az étkeztetésre, illetve a szomszédban működő szálláshelyre koncentrálnak. A jövőben viszont igyekeznek még aktívabbak lenni, és a lehető legvonzóbb gasztro-úticéllá válni Tatán. Szerintem nagyon jó úton haladnak ehhez, akár gyerekkel, akár csak a magatok szórakoztatására térjetek be hozzájuk egy kis kalózkodásra!
Cím: 2890 Tata, Almási utca 2.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!