Már régen túl vagyunk azon, hogy azt gondoljuk, a járvány alatt nem nyílnak új helyek – szerencsére a kreatív vendéglátósok rendszeresen meglepnek minket. Most éppen Jókuti András és Gerendai Károly nyitott egy éttermet Nudli Tésztakantin néven, ahol a magyar tésztaételeket mutatják be. Mint Jókuti András hangsúlyozta, a tészta a világ minden táján népszerű étel, a szeretet nyelve, és nekünk, magyaroknak is nagyon szuper tésztáink vannak, amelyeket ideje a világ elé tárni. Ebből a célból nyitott meg a Nudli.
A tésztáról azonnal mindenkinek az olasz konyha jut eszébe. Mi is hamarabb dobunk össze otthon egy paradicsomos tésztát, mint egy krumplisat vagy akár egy túrós csuszát pörccel. Ezen próbál változtatni a Nudli Tésztakantin, amely az ismert magyar tésztaételeket vonultatja fel a legjobb minőségben. A hely arca és ötletgazdája Jókuti András, aki Gerendai Károlyt, a többszörösen próbált vendéglátóst és Gourmet Fesztivál-alapítót is sikerrel maga mellé állította. És mivel mindketten elég gyakorlottak a vendéglátásban, borítékolható volt, hogy egy jó hely születik majd.
A legrosszabbkor nyitottak
A nyitást már régóta tervezték, hónapok óta folynak a belső munkálatok. Egy hangulatos hely született egyébként, vizuális ingerkeltésre erősen alkalmas látványkonyhával, de hát ezt most nem is elemzem. Egyelőre úgyis csak álom, hogy valahova beülve komótosan rendelgessünk. A kivitelezési munkálatok sokat csúsztak, utána pedig a Covid miatt nem tudtak megnyitni. Végül azonban éppen karácsony előtt egy héttel beindult a Nudli.
„Miután alaposan meggyőződtem róla, hogy soha nem szeretnék belevágni a vendéglátásba, logikus döntésnek tűnt, hogy ha mégis, akkor olyankor tegyem, amikor a lehető legrosszabb a helyzet” – fogalmazott viccesen Jókuti András az online a sajtómegnyitón, mert hát a megnyitó stílusosan online zajlott.
Gerendai Károly, a Costes-csoport tulajdonosa hangsúlyozta: ha már ennyi pénzt tettek az előkészületekbe, akkor hülyeség lett volna nem megnyitni. És volt egy másik szempont is: munkát tudnak adni a személyzetnek, amelynek nagy része a bezárt Costes étteremből költözött át az Október 6. utcába. Így a Nudliban tulajdonképpen egy Michelin-csillagos étterem személyzete főzi a csuszát.
Kevés a jó kisvendéglő
Az október 6. utcai helyszín egyértelműen arra utal – ahogy az étterem mérete is –, hogy a turisták az elsődlegesen megcélzott közönség, bár a két tulajdonos hangsúlyozta, hogy szeretnék a magyar vendégeket is elérni. Ezért is vágtak bele a nyitásba a járvány közepén, amikor csak a helyi vevőkörre tudnak koncentrálni.
Mint Gerendai Károly – aki két Michelin-csillagos étterem, a Costes és Costes Downtown tulajdonosa is – kiemelte, ezen a belépő szinten van a legnagyobb baj a magyar vendéglátással. Jó fine dining éttermek már vannak, de a kis kifőzdék, vendéglők szintje még nagyon sok kívánnivalót hagy maga után. Emellett örül, hogy végre nagyobb közönséget szólíthat meg a népszerű, és nem utolsó sorban megfizethető tésztaételekkel.
Mint Jókuti András elmondta, nagyon örült, hogy Gerendai Károlyt sikerült megnyernie a projekthez. Egyrészt mindketten nagy csuszarajongók, másrészt tudta, hogy vele nem kell majd kompromisszumot kötnie a minőségben sem. Gerendai nem fogja azt kérdezni, miért a drágább lisztet használják, hiszen tapasztalatból tudja, hogy jó terméket csak jó alapanyagból lehet készíteni.
A lángoson túl: nudli
A másik fontos küldetésük, hogy többet mutassanak a magyar konyhából a lángos-gulyásleves tengelynél. Erre pedig a magyar tészták egyszerűségüknél és kiadósságuknál fogva nagyon alkalmasak. Mint András elmondta, nem akarnak hülyén csengő angol neveket biggyeszteni a magyar kajákra, nem fogják tagliatellének hívni a csuszát. Hadd tanulja meg a világ a csusza szót is, hiszen erre büszkék lehetünk. Egy újra normálisan működő világban egyébként a Nudli majd remek turistahely is lesz. Hiszen külföldön járva nincs nagyobb vágya általában az embernek, mint hogy gyorsan egyen valami nem túl drága, helyi kaját.
A Nudli nagy erőssége a rövid, érthető étlap, aminek a gerincét természetesen a klasszikus magyar gyúrt tészták adják. Krumplis, káposztás, túrós tészta, valamint két kevésbé ismert tésztaétel: a cigány gyökerekkel rendelkező lecsós galuska és egy erdélyi recept, a rakott bárány szerepel rajta. Nem árulok zsákbamacskát, nekem ez utóbbi jött be a legjobban, egyszerűen zseniális kaja, pedig nem vagyok bárányos. Ez utóbbi eredetijéről Kövi Pál Erdélyi lakoma című könyvében olvashattok, ahol szombatos rakott birka néven jelenik meg.
A város egyik legjobb csuszája
A klasszikus tészták esetében a túrós csusza mellett lelkedeznék egy sort, amiben a házi túró különlegesen selymes. Kissé lepirítva, szalonnával érkezik. Jókuti András egyébként elmondta, hogy hónapokig tartottak a próbafőzések és kísérletezések, hogy melyik étel melyik alapanyagból a legjobb. Legalább ötvenféle tejfölt és szalonnát kóstoltak meg, mire megtalálták az igazit. Nem volt egyszerű megtalálni a tökéletes receptet, hiszen mindenkinek megvan a maga verziója, és ezekből kellett választani. Egy adott ponton el kellett fogadni, hogy nem tudnak minden igénynek és szempontnak megfelelni.
Szintén csak dicsérni tudom a krumplis tésztát – bár nekem a pirospaprika azért nem akkora haverom, kicsit kevesebbel is beérném –, a káposztás tészta viszont talán egy kissé édes. Igazi újdonság, és laktató finomság a lecsós galuska; a rakott bárányról pedig már áradoztam.
A nudli kötelező
Nem lehet elmenni szó nélkül a névadó mákos nudli mellett. Kötelező elem, a nudli pont olyan lágy, amilyennek lennie kell. Csupa jót tudok mondani a vargabélesről is, pedig igazából soha életemben nem értettem, miért készítenek desszertet egy levestésztából. De a fahéjas mártás új értelmet adott neki. A somlói galuska az egyetlen étel, ami nem helyben készül, hanem egy kecskeméti családi cukrászat készíti a Nudli számára, és már most hatalmas favorit.
A tésztára kérhettek feltétet is, ha még kiadósabbá tennétek az ebédet, bár nekem nem volt gondom az adagokkal – igaz, nem is vagyok nagyétkű. Aki nálam többet eszik, annak biztos belefér mellé egy kacsacomb, vagy kolbászka. Én ezek nélkül kóstoltam a tésztákat, amelyeket egyelőre természetesen csak kiszállításra lehet kérni a Wolton keresztül.
A két legkedvezőbb árú étel a krumplis és a káposztás tészta, ez a kettő 1790 Ft-ért kapható, a túrós csusza 2490 Ft, amit néhányan talán kicsi drágának találhatnak, de tényleg durván meg van küldve házi tejtermékkel. De azért kérhető rá még extra tejföl vagy extra túró is. A legdrágább pedig az erdélyi szombatos rakott bárány, de nagyon megéri. Én annyira beleszerettem, hogy legközelebb elkészítem itthon is!
Ha érdekel Jókuti Andrással készített podcastünk, akkor itt tudod meghallgatni.
Nudli Tésztakantin, 1051 Budapest, Október 6. utca 8.