Régóta folyik sikeres pékképzés a Vakok Állami Intézetében. Olvastam is több helyen Kisfaludy Mátéról, aki az ország első vak pékje, és a Bake My Day pékségben kapott munkalehetőséget, ahol egyébként több megváltozott munkaképességű dolgozót alkalmaznak. De írtam már A másik bolt pékségéről is nektek, ahol szintén egy gyengénlátó pék segédkezik a kenyérsütésben.
Én azonban még sosem szántam rá magam, hogy kipróbáljam, meg tudok-e például főzni egy levest bekötött szemmel, vagy egyáltalán eljutok-e addig, hogy felvágjak egy hagymát? A Vakok Állami Intézetében most egy fantasztikus sajtóeseményen vehettem részt, ahol azt próbáltuk ki, milyen érzés látás nélkül sikert aratni a konyhában.
Süss pogácsát, de előbb kösd be a szemed!
Egy tepsi túrós pogácsát kellett megalkotni bekötött szemmel. Mivel egészségügyi intézményről van szó, maszkot is viselni kellett, így nemcsak a szemem, de az orrom és a szám is be volt kötve, ami tovább nehezítette a folyamatot.
A sütés elején még segítséget is kaptam, ami egy gyengénlátónak nem adatik meg. Mielőtt ugyanis nekiálltunk a munkának, alaposan szemügyre vehettem minden eszközt, ami ki volt pakolva. Próbáltam memorizálni, merre van a gyúródeszka, a nyújtófa, a mérleg, a tojás, a túró, az élesztő, a kés és a pogácsaszaggató. Közben próbáltam magam emlékeztetni, hogy annak, aki semmit sem lát, még egy előzetes felmérés sem adatik meg. Egyúttal rá kellett döbbennem, mekkora szerepe van egy vak ember életében a memóriának, hiszen mindent nagyon pontosan meg kell jegyezni.
A beszélő mérleg nagy segítség
Miután megpróbáltam memorizálni, hogy mi hol van, bekötött szemmel nekiálltunk a sütésnek. Ebben egyébként segítségemre volt Veres Pál, a Budafoki élesztő pékje, valamint egy beszélő mérleg, ami grammra pontosan megmondja a mennyiségeket. Megmondom őszintén, ez a része a dolognak könnyebben ment, mint vártam. Valószínűleg azért, mert viszonylag nagy rutinom van a sütésben, így nem volt gond kimérnem 25 deka lisztet, vagy csukott szemmel feltörni egy tojást. Na, de amikor azt kellett például ellenőrizni, hogy került-e tojáshéj a feltört tojásba, akkor már csak a tapintásra hagyatkozhattam. Nem beszélve arról, amikor fel kellett verni a tojást úgy, hogy ne menjen ki az edényből. Erre végül kitaláltam egy technikát: a tenyeremmel lefedtem a tányért, és az ujjaim közti résen csúsztattam be a villát.
Ezután felvágtam a kaprot, ez is viszonylag könnyen ment. Amikor azonban el kellett felezni egy csomag élesztőt, igencsak gondban voltam. Hiszen nem igazán találtam meg a mértani közepét, hiába tapogattam jobbra-balra az ujjaimmal. Mivel van rutinom a sütésben, jól ment azonban a kézzel gyúrás. Éreztem az ujjamon, hogy mikor jó a tészta, kell-e hozzá még egy kicsi liszt, vagy nem. Kezdtem is magam elbízni, egészen büszke is voltam: megy ez nekem, mint a karikacsapás!
Helyezd el a tepsin, vakon!
Ezután következett aztán a nyújtás, és azzal együtt a pofára esés. Valószínűleg bele sem gondoltok, milyen nehéz egyenlő vastagságúra kinyújtani egy tésztát úgy, hogy közben nem látod. A vastagságot nagyon nehéz kézzel kitapintani. A legnehezebb része azonban csak ezután következett: ki kellett szaggatom a pogácsát. Ez még viszonylag jól ment, de aztán egymástól egyenlő távolságra, egyenletesen el kellett volna helyeznem a tepsin. Ha valami, ez már végképp nem sikerült.
Kiábrándító látvány volt ránézni a tepsimre, a pogácsák csálén és nagy összevisszaságban sorakoztak egymás mellett. És akkor már ne is említsem a kenést! Míg egy látó ember hipp-hopp lekeni felvert tojással a süteményeket, aki nem lát, az itt csak a tapintásra hagyatkozhat.
Elfogyott a türelmem
Megmondom őszintén, hogy ezen a ponton már kezdtem elveszíteni a türelmemet. Éreztem, hogy egyre ingerlékenyebb vagyok, sehogy sem sikerül egymás mellé rendezni a pogácsákat, és közben a telefonomon hallottam, hogy pittyegnek az e-mailek, és nem tudom elolvasni őket.
Közben már a maszk is zavart. Úgy éreztem, nem kapok levegőt, a bekötött szemem miatt pedig egyszerűen szédülni kezdtem. Nem találtam az egyensúlyomat, és egyszerre saját bőrömön tapasztaltam meg: hihetetlenül sok nehézséggel kell szembesülnie annak, aki nem lát. Már csak ezért is nagy élmény volt átélnem ezt az eseményt, és nagyon hálás vagyok érte. És természetesen a finom pogácsa is sok mindenért kárpótolt.
Amíg a pogácsa kelt, bekötött szemmel különböző játékok során fedeztük fel, hogy milyen óriási szerepe van a memóriának, a hangoknak, a hang irányának egy vak ember számára. Abban az esetben, ha nem tudunk képeket kötni a beszédhez, vagy arcokat kötni a nevekhez, csak a memóriánkra és a hallásunkra hagyatkozhatunk.
Népszerű a pék mesterség
A vakok és gyengénlátók körében is kifejezetten népszerű a pék mesterség, az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező szakma. A tanulásra, a szakmai fogások elsajátítására látássérült szakiskolákban van lehetőség Magyarországon. Mindemellett az elemi rehabilitációs ellátás során is segítenek a konyhában való balesetmentes eligazodás szabályainak megtanulásában, a teljes élet és a társadalmi integráció elérésében.
A workshopon az újságírók olyan élethelyzetben találták magukat, amely türelemre, figyelemre és tiszteletre tanít. Egy délelőttöt szemtakaróban, pogácsasütéssel tölthettek Veres Pál, a Budafoki élesztő pékje mellett, aki szakértelmével igyekezett feltárni egy olyan egyszerűnek tűnő péksütemény titkait, mint a kapros-túrós pogácsa. Nagy Ágnes, a Vakok Állami Intézete elemi rehabilitációs osztályának vezetője pedig útmutató instrukciókon keresztül igyekezett kinyitni egy másik világ kapuját az újságírók előtt, s segített eljutni ahhoz a felismeréshez, hogy a sötétben néha sokkal többet lehet látni – írja sajtóközleményében a Vakok Állami Intézete.
