Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én sokszor azért nem veszek görögdinnyét, mert több utána a hulladék, mint az élvezet. Több szakértő is felhívta már a figyelmet arra, hogy lehetőleg ne dobjuk a dinnyehéjat a szemetesbe. Nemcsak helyet foglal, hanem kifejezetten káros is! Hogy miért? Mert nagyon magas a víztartalma, ezért a szemétégetőbe kerülve nagyban csökkenti annak hatásfokát.
Eggyel jobb megoldásnak tűnik a dinnyehéjat komposztálni, de az sem az igazi. A dinnye héja ugyanis nagyon kemény, és nehezen bomlik le, így bomlás közben igen sok üvegházhatású gázt termel.
Legjobb, ha a lehető legkevesebb dinnyehéj kerül a hulladékba, így nem árt felhasználni belőle, ami csak tudtok. A dinnye héja például C- és B6-vitamint, rostokat, káliumot tartalmaz, szóval jól értitek: ugyanúgy ehető, mint a húsa. Na, de mit csináljunk akkor a dinnye héjával?
Tippek dinnyefogyasztóknak
- Kevesen tudják, hogy a dinnye tulajdonképpen az uborkával rokon, így ugyanúgy savanyítható is. Az apró dinnyéket, amik nem nőnek meg szeptemberig, érdemes savanyúságként tartósítani. De ugyanúgy készíthettek savanyúságot a dinnye fehér héjából is.
- A fehér héj egyébként nyersen is fogyasztható, salátához keverve például remek. Ha nyersen nincs hozzá kedvetek, akkor érdemes kis olívaolajon megdinsztelni. Bátran fűszerezhetitek is.
- Továbbmegyek: a dinnye héjából még lekvár is készíthető. Miután a zöld részt levágtátok róla, jól cukrozzátok be, és állhat egész éjjel, utána készíthettek belőle lekvárt, akár fahéjjal is ízesíthetitek.
- A görögdinnye héja kandírozható is, később pedig felhasználható sütemények készítésénél.
- Ha ezek közül egyikre sincs időtök, akkor se dobjátok a dinnye héját a kukába, inkább komposztáljátok! Előtte azonban fel kell vágni, lehetőleg minél kisebb darabokra. Figyeljetek, hogy a dinnye magja ne kerüljön a komposztba, mert ellepik majd az apró palánták. Hogy hogyan kezdjetek bele a komposztálásba, arról itt írtunk.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon!