Az Air fryeres brokkolikrokett sajtszósszal elkészítéséhez a felkockázott burgonyát egy edénybe tesszük, felöntjük vízzel, megsózzuk és puhára főzzük. A brokkolit rózsákra vágjuk, és egy másik edényben, sós, lobogó vízben 2-3 perc alatt leforrázzuk.
Leszűrjük a burgonyát, áttörjük és hagyjuk kihűlni.
A brokkolit szintén leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük, majd lecsöpögtetjük és finomra aprítjuk.
Összekeverjük a tört burgonyát, az aprított brokkolit, a tojássárgáját (a fehérjét félretesszük a panírozáshoz), a lisztet és a vajat egy tálban. Bőven fűszerezzük sóval, borssal, fokhagymaporral és szerecsendióval.
A panírozáshoz előkészítünk három tálat, egyet liszttel, egyet lazán felvert tojással és egyet panko zsemlemorzsával.
A burgonya-brokkoli keverékből kis kroketteket formázunk nedves kézzel. Először lisztbe forgatjuk, majd tojásba, végül pedig a panko zsemlemorzsával panírozzuk be minden oldalról.
A kroketteket meglocsoljuk egy kevés olajjal vagy befújjuk olajspray-vel, és 180 fokos air fryerben kisütjük őket, adagonként kb. 15 perc alatt.
Amíg aranybarnára sülnek, megcsináljuk a sajtszószt, ehhez az összes hozzávalót egy gyorsforralóba rakjuk, és folyamatos kevergetés mellett felforraljuk.
Airfryeresbrokkolikrokettsajtszósszal

A brokkoli ebben a fogásban főszereplővé válik, és az air fryerben kap egy szép aranybarna bundát, amitől kívül ropog, belül pedig puha marad. Mellé jön egy krémes sajtszósz, ami tunkolásra született!
Ez a kombó egyszerre laktató és mégis könnyebb, mint a klasszik olajban sült változat. Snacknek, vendégvárónak vagy akár köretnek is tökéletes, és garantáltan nem marad belőle másnapra – akkor sem, ha a gyereknek tálalod! Ez az a brokkolis étel, ami pillanatok alatt el fog fogyni.
Hozzávalók
A panírozáshoz
A sajtszószhoz
Elkészítés
Az Air fryeres brokkolikrokett sajtszósszal elkészítéséhez a felkockázott burgonyát egy edénybe tesszük, felöntjük vízzel, megsózzuk és puhára főzzük. A brokkolit rózsákra vágjuk, és egy másik edényben, sós, lobogó vízben 2-3 perc alatt leforrázzuk.
Leszűrjük a burgonyát, áttörjük és hagyjuk kihűlni.
A brokkolit szintén leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük, majd lecsöpögtetjük és finomra aprítjuk.
Összekeverjük a tört burgonyát, az aprított brokkolit, a tojássárgáját (a fehérjét félretesszük a panírozáshoz), a lisztet és a vajat egy tálban. Bőven fűszerezzük sóval, borssal, fokhagymaporral és szerecsendióval.
A panírozáshoz előkészítünk három tálat, egyet liszttel, egyet lazán felvert tojással és egyet panko zsemlemorzsával.
A burgonya-brokkoli keverékből kis kroketteket formázunk nedves kézzel. Először lisztbe forgatjuk, majd tojásba, végül pedig a panko zsemlemorzsával panírozzuk be minden oldalról.
A kroketteket meglocsoljuk egy kevés olajjal vagy befújjuk olajspray-vel, és 180 fokos air fryerben kisütjük őket, adagonként kb. 15 perc alatt.
Amíg aranybarnára sülnek, megcsináljuk a sajtszószt, ehhez az összes hozzávalót egy gyorsforralóba rakjuk, és folyamatos kevergetés mellett felforraljuk.

A brokkoliban az a legjobb, hogy sokféleképp elkészíthető: az air fryeres verzión túl sütheted sütőben, dobhatod wokba egy gyors vacsorához, krémlevesnek is nagyon király, de még tésztákban vagy köretként is simán megállja a helyét.
És ha mindez nem lenne elég: a brokkoli egyszerűen színt visz az ételeidbe. Az élénkzöld rózsák már ránézésre is feldobják a tányért, és még akkor is jól mutatnak, ha csak egy adag bacon vagy olvadt sajt mellé kerülnek. Mi most felöltöztettük, készülve a hűvösebb időre, és igy is nagyon menő! :) Szóval itt az ideje, hogy új esélyt adj neki!
Az air fryeres brokkolikrokett sajtszósszal az igazi, de van még olyan krokett receptünk, ami tuti, hogy a kedvenced lesz!
Ha tetszett az air fryeres brokkolikrokett sajtszósszal receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!