Az alap lecsó elkészítéséhez egy lábast vagy serpenyőt közepes lángon felhevítünk. Beleöntjük az olajat, rádobjuk a félfőre vágott hagymát, hagyjuk kicsit dinsztelődni, majd jöhet rá a szeletelt fokhagyma és a nagy kockára vagy háromszögekre vágott paprika. Erre szórjuk a sót, a borsot, és a köményt, majd 8-10 percig kevergetve pirítjuk.
Ezidő alatt cikkekre vágjuk a paradicsomot, majd hozzáadjuk ezt is, és hagyjuk, hogy a paradicsom levet eresszen. Rászórjuk a pirospaprikát, lefedjük, és 6-8 perc után átkeverjük. Ha több szafttal szeretjük, felöntjük vízzel vagy paradicsomszósszal. Ezután mindenki kedve szerint ízesítheti, turbózhatja.
Ha szeretnénk eltenni, a kész, forró lecsót forró vízzel fertőtlenített befőttesüvegekbe tesszük, lefedjük, majd pár percig fejjel lefelé dunsztoljuk.
Kedvünk szerint ezután mehet bele a darabokra vágott kolbász is. Ezzel is rotyogtatjuk egy kis ideig, majd jöhet bele a felvert tojás. Itt már lekapcsolhatjuk a tűzhelyet, kavarunk rajta néhányat, és lehet is tálalni. A rizses változathoz a forró, natúr lecsóba keverjük a főtt rizst, és kevés zöldfűszerrel ízesítjük.
Ígykészülazalaplecsó
Mindenki ismeri, és mindenki azt gondolja, ő benne a legjobb.
A lecsó egy óriási klasszikus, az egyik legkedveltebb tradicionális magyar ételként tartjuk számon, és rengetegféleképpen el lehet készíteni. Az alap lecsó recept legfontosabb elemei a hagyma, a paprika és a paradicsom, hogy innentől egy vegán, vega, húsos, tojásos vagy rizses verzióját készítjük-e el, az már csak ízlés kérdése. Elkészíthető bográcsban, serpenyőben, lábasban, de még tepsiben is.
Több nemzet is a saját ételeként tekint rá, gondoljunk csak a francia ratatouille-ra, az izraeli saksukára vagy a török menemenre, és a sort folytathatnánk tovább.
Hozzávalók
Elkészítés
Az alap lecsó elkészítéséhez egy lábast vagy serpenyőt közepes lángon felhevítünk. Beleöntjük az olajat, rádobjuk a félfőre vágott hagymát, hagyjuk kicsit dinsztelődni, majd jöhet rá a szeletelt fokhagyma és a nagy kockára vagy háromszögekre vágott paprika. Erre szórjuk a sót, a borsot, és a köményt, majd 8-10 percig kevergetve pirítjuk.
Ezidő alatt cikkekre vágjuk a paradicsomot, majd hozzáadjuk ezt is, és hagyjuk, hogy a paradicsom levet eresszen. Rászórjuk a pirospaprikát, lefedjük, és 6-8 perc után átkeverjük. Ha több szafttal szeretjük, felöntjük vízzel vagy paradicsomszósszal. Ezután mindenki kedve szerint ízesítheti, turbózhatja.
Ha szeretnénk eltenni, a kész, forró lecsót forró vízzel fertőtlenített befőttesüvegekbe tesszük, lefedjük, majd pár percig fejjel lefelé dunsztoljuk.
Kedvünk szerint ezután mehet bele a darabokra vágott kolbász is. Ezzel is rotyogtatjuk egy kis ideig, majd jöhet bele a felvert tojás. Itt már lekapcsolhatjuk a tűzhelyet, kavarunk rajta néhányat, és lehet is tálalni. A rizses változathoz a forró, natúr lecsóba keverjük a főtt rizst, és kevés zöldfűszerrel ízesítjük.

Tipp: Mikor szezonja van, érdemes többet készíteni, és eltenni üvegbe. Ha túl sok készült belőle, másnap érdemes sütni egy szelet húst, rátenni, és kész is a lecsós szelet.
A legkedveltebb lecsós kaják:
Ha tetszett az így készül az alap lecsó receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!