Húsételek

Almávaltöltöttkaraj

Almával töltött karaj

Hozzávalók
1.5 kg
egész karaj
só, bors
3 db
alma
(180 g/db)
1 ek
sertészsír
100 g
méz
100 ml
whisky
200 ml
víz
A mártáshoz
30 ml
víz
1 tk
keményítő
1 ek
vaj
A tálaláshoz
4 adag
burgonyapüré

Elkészítés

Az almával töltött karaj első lépéseként a karajt egy keskeny, hosszú pengéjű késsel középen átszúrjuk, és egy kb. 4 cm-es lyukat/zsebet vágunk bele. Erősen sózzuk, borsozzuk. A magházától megszabadított almát gerezdekre vágjuk, és kb. 350 grammot beletöltünk a megnyitott részbe. 

Zsírt melegítünk egy serpenyőben, és oldalanként 2-2 perc alatt erős hőfokon körbepirítjuk a húst. Mellédobjuk a megmaradt almagerezdeket, megcsurgatjuk a mézzel, aláöntjük a whiskyt, amit, ha elég bátrak vagyunk, be is gyújthatunk. Arra azért vigyázzunk, hogy ezt ne gyúlékony anyagok mellett tegyük, de nyugodtan csináljuk meg kellő figyelem kíséretében. Amikor az alkohol elpárolgott, felöntjük a vízzel, és lefóliázva betesszük a 160 fokra előmelegített sütőbe, 70-80 percre. Miután letelt az idő, levesszük a fóliát, a levének a 90%-át egy gyorsforralóba öntjük, a húst pedig visszatesszük a sütőbe további 15 percre, de most már 200 fokra, és készre sütjük.

A mártást erős hőfokon elkezdjük forralni, majd kb. 2 perc után a vízben elkeverjük a keményítőt, és besűrítjük vele. Ezután beledobjuk a vajat és megvárjuk, amíg elolvad.

A húst, miután kivettük a sütőből, hagyjuk 10 percig pihenni, majd felszeleteljük, és krumplipürével, a sültalma-gerezdekkel és a mártással tálaljuk. 

Almával töltött karaj
Almával töltött karaj (Fotó: Street Kitchen)
  • Elkészítési idő: 2 óra

Az a helyzet, hogy megértjük, ha a töltött húsokat a szíved csücskében helyezted el. Mutatunk még további három receptet, ami perfekt lehet az ünnepi időszakban!

Zsebes karaj

Körtével töltött csirkemell

Aszalt barackkal töltött csirkemell

www.streetkitchen.hu

Az almával töltött karaj egy igazán különleges fogás, ahol a szaftos, pikáns hús és az édes-savanykás, karamellizált alma tökéletesen passzolnak egymáshoz. Igazi ízélményt nyújt, miközben az elkészítése sem egy nagy ördöngösség.

Hozzávalók

4 főre
1.5 kg
egész karaj
só, bors
3 db
alma
(180 g/db)
1 ek
sertészsír
100 g
méz
100 ml
whisky
200 ml
víz
A mártáshoz
30 ml
víz
1 tk
keményítő
1 ek
vaj
A tálaláshoz
4 adag
burgonyapüré

Az almával töltött karaj első lépéseként a karajt egy keskeny, hosszú pengéjű késsel középen átszúrjuk, és egy kb. 4 cm-es lyukat/zsebet vágunk bele. Erősen sózzuk, borsozzuk. A magházától megszabadított almát gerezdekre vágjuk, és kb. 350 grammot beletöltünk a megnyitott részbe. 

Zsírt melegítünk egy serpenyőben, és oldalanként 2-2 perc alatt erős hőfokon körbepirítjuk a húst. Mellédobjuk a megmaradt almagerezdeket, megcsurgatjuk a mézzel, aláöntjük a whiskyt, amit, ha elég bátrak vagyunk, be is gyújthatunk. Arra azért vigyázzunk, hogy ezt ne gyúlékony anyagok mellett tegyük, de nyugodtan csináljuk meg kellő figyelem kíséretében. Amikor az alkohol elpárolgott, felöntjük a vízzel, és lefóliázva betesszük a 160 fokra előmelegített sütőbe, 70-80 percre. Miután letelt az idő, levesszük a fóliát, a levének a 90%-át egy gyorsforralóba öntjük, a húst pedig visszatesszük a sütőbe további 15 percre, de most már 200 fokra, és készre sütjük.

A mártást erős hőfokon elkezdjük forralni, majd kb. 2 perc után a vízben elkeverjük a keményítőt, és besűrítjük vele. Ezután beledobjuk a vajat és megvárjuk, amíg elolvad.

A húst, miután kivettük a sütőből, hagyjuk 10 percig pihenni, majd felszeleteljük, és krumplipürével, a sültalma-gerezdekkel és a mártással tálaljuk. 

Almával töltött karaj
Almával töltött karaj (Fotó: Street Kitchen)
  • Elkészítési idő: 2 óra

Az a helyzet, hogy megértjük, ha a töltött húsokat a szíved csücskében helyezted el. Mutatunk még további három receptet, ami perfekt lehet az ünnepi időszakban!

Zsebes karaj

Körtével töltött csirkemell

Aszalt barackkal töltött csirkemell

Ha tetszett az almával töltött karaj receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!

Megfőzték, értékelték

Megfőzték, lefotózták

Legfrissebb receptek

Összes recept

Receptválogatások

Összes cikk megtekintése