A tésztához a lisztet elmorzsoljuk a vajjal, a szódabikarbónával és a sóval, hozzákeverjük a többi alapanyagot, összegyúrjuk, majd frissen tartó fóliába csomagoljuk, és 30 percre a hűtőbe rakjuk pihenni.
A krémhez egy gyorsforralóba mérjük a tejet és a tejszínt, hozzáadjuk a tojássárgákat, majd elkeverjük. Beleszórjuk a búzadarát és a vaníliás cukrot, majd az egészet folyamatosan kevergetve, közepes hőmérsékleten összefőzzük. Amikor forr, hozzáadjuk a porcukrot, majd a vajat is, és addig kevergetjük, míg a vaj teljesen el nem olvad. Letakarjuk egy darab frissen tartó fóliával, hogy ne bőrösödjön meg a krém, és hagyjuk langyosra hűlni.
A tésztát kivesszük a hűtőből, két egyenlő részre osztjuk, és lisztezett felületen 30x40 cm-esre nyújtjuk mindkét lapot. A sodrófa segítségével áthelyezzük a tésztalapokat egy-egy sütőpapírral borított tepsi hátuljára, majd a két lapot egyesével, 180 fokra előmelegített sütőben kb. 8 percig sütjük.
A kihűlt lapokat kettévágjuk, majd egy lapot egy vágódeszkára rakunk, erre rákenjük a krém felét. Jöhet egy másik lap, erre a lekvár, majd egy újabb lap, a krém másik fele, végül az utolsó tésztalappal zárjuk a sort. Egy éjszakára hűtőbe rakjuk a sütit.
Másnap leöntjük a mázzal. Ehhez egy gyorsforralóban összeolvasztjuk a hozzávalókat, csomómentesre keverjük, és bevonjuk vele a békebeli mézes krémes tetejét. Amikor megdermedt a máz, szeletelhetjük is a mézes krémest egy éles, forró vízbe mártott és lecsepegtetett késsel.
Békebelimézeskrémes
Ebben a sütiben a puha lapok közé búzadarával dúsított vaníliás krém kerül, illetve finom baracklekvár. Ha két tippet elfogadtok tőlem, érdemes sűrűbb állagú lekvárt használni, illetve tényleg várjatok a süti szeletelésével és kóstolásával legalább másnapig, mert akkor lesz igazán jó az állaga.
A békebeli mézes krémes nem csupán egy sütemény, hanem egy igazi időutazás a nagyi konyhájába. Ez a klasszikus édesség az ünnepi asztalok elmaradhatatlan dísze, amelynek titka a türelemben és a vékonyra nyújtott, mézes lapok puhaságában rejlik. Bár az elkészítése némi odafigyelést igényel, az eredmény minden fárradságot megér: a krémes grízpuding, a savanykás lekvár és a puha tészta találkozása maga a tökély.
Hozzávalók
A tésztához
A krémhez
Az összeállításhoz
A kakaós mázhoz
Elkészítés
A tésztához a lisztet elmorzsoljuk a vajjal, a szódabikarbónával és a sóval, hozzákeverjük a többi alapanyagot, összegyúrjuk, majd frissen tartó fóliába csomagoljuk, és 30 percre a hűtőbe rakjuk pihenni.
A krémhez egy gyorsforralóba mérjük a tejet és a tejszínt, hozzáadjuk a tojássárgákat, majd elkeverjük. Beleszórjuk a búzadarát és a vaníliás cukrot, majd az egészet folyamatosan kevergetve, közepes hőmérsékleten összefőzzük. Amikor forr, hozzáadjuk a porcukrot, majd a vajat is, és addig kevergetjük, míg a vaj teljesen el nem olvad. Letakarjuk egy darab frissen tartó fóliával, hogy ne bőrösödjön meg a krém, és hagyjuk langyosra hűlni.
A tésztát kivesszük a hűtőből, két egyenlő részre osztjuk, és lisztezett felületen 30x40 cm-esre nyújtjuk mindkét lapot. A sodrófa segítségével áthelyezzük a tésztalapokat egy-egy sütőpapírral borított tepsi hátuljára, majd a két lapot egyesével, 180 fokra előmelegített sütőben kb. 8 percig sütjük.
A kihűlt lapokat kettévágjuk, majd egy lapot egy vágódeszkára rakunk, erre rákenjük a krém felét. Jöhet egy másik lap, erre a lekvár, majd egy újabb lap, a krém másik fele, végül az utolsó tésztalappal zárjuk a sort. Egy éjszakára hűtőbe rakjuk a sütit.
Másnap leöntjük a mázzal. Ehhez egy gyorsforralóban összeolvasztjuk a hozzávalókat, csomómentesre keverjük, és bevonjuk vele a békebeli mézes krémes tetejét. Amikor megdermedt a máz, szeletelhetjük is a mézes krémest egy éles, forró vízbe mártott és lecsepegtetett késsel.

Elkészítési idő: 2 óra
Sütési idő: kb. 8 perc laponként
Pihentetés: minimum 1 éjszaka
Ennél a receptnél az igazi varázslat a pihentetés során történik: a töltés után a süteménynek szüksége van egy éjszakára, hogy a krémtől a lapok tökéletesen átpuhuljanak és az ízek összeérjenek.
Még több klasszik süti:
Ha tetszett a békebeli mézes krémes receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!



