A liszt feléből (250 g), a 112,5 g jéghideg csapvízből és a 0,5 g élesztőből gyúrjuk meg a rögös, darabos bigát a kelesztőládában. 1 óra pulton pihentetés után irány az 5 °C-os hűtő 18-24 órára érni.
Tépkedjük a hideg bigát (~363 g) a dagasztótálba. Öntsük rá 185 g jéghideg kókuszvizet, és járassuk 1-es fokozaton 2 percig a gépet, amíg a biga kicsit szétverődik. Adjuk hozzá a 250 g frissítő lisztet két részletben. 1-es fokozaton 3 percig, majd 2-es fokozaton újabb 3 percig dagasztjuk a tésztát. A maradék 62,5 g jéghideg kókuszvizet lassan, kanalanként dolgozzuk be. Szórjuk bele a 10 g sót (2-es fokozat, 2 perc), végül 1-es fokozaton jön a 12 g olívaolaj. 2-es fokozaton 2-3 perc alatt készre zárunk, majd a pulton végzett Coil Fold hajtogatás után lezárt dobozban visszatoljuk a hűtőbe 24 órára.
A pisztáciát száraz serpenyőben megpörköljük pár percig, majd mozsárban darabosra törjük. A ricottakrémet a hozzávalókkal együtt selymesre keverjük egy kézi habverővel és elrakjuk a hűtőbe.
Sütés előtt 3 órával a tésztát kivesszük elernyedni a pultra. A sütőt előmelegítjük a kővel alsó-felső sütés 300 °C-ra. A hófehér tésztát semolában, azaz búzadarában megnyújtjuk, és belefektetjük a vékonyan kiolajozott tepsibe. A tetejét vékonyan megkenjük olívaolajjal és egy villával sűrűn megszurkáljuk, hogy ne fújódjon fel egyetlen lufivá az egész. Megy be a pizzakőre kb. 8 percig.
Kivesszük és 5-6 percig hagyjuk hűlni egy rácson. Pisztáciakrémmel megkenjük, és ráhalmozzuk a citromos ricottakrémet, ezek tetejére tesszük a filézett narancsot, majd pisztáciaöntettel végigcsíkozzuk az egész pizzát és végül rászórjuk a pirított pisztáciatöretet.
Citrusosdesszertpizza
Ebben a desszertpizzában szerettem volna megidézni Szicília fehér homokos tengerpartjának ízeit és látványát.
Elkészítés
1 óra
Pihentetés
2 nap
Sütés
8 perc
A tészta natúr kókuszvízzel készül a dagasztógépben, amely a kókuszvíz aszkorbinsav-tartalma miatt hófehér, elképesztően rugalmas, felhőszerű laza bélzetet hoz létre. Édes pisztáciakrémmel, könnyű habosított vaníliás-citromhéjas ricottahalmokkal, a hártyamentes lédús narancsfilékkel és a pörkölt szicíliai pisztáciatörettel, egy falat Olaszország.
A feltétekhez
Feltétek
A liszt feléből (250 g), a 112,5 g jéghideg csapvízből és a 0,5 g élesztőből gyúrjuk meg a rögös, darabos bigát a kelesztőládában. 1 óra pulton pihentetés után irány az 5 °C-os hűtő 18-24 órára érni.
Tépkedjük a hideg bigát (~363 g) a dagasztótálba. Öntsük rá 185 g jéghideg kókuszvizet, és járassuk 1-es fokozaton 2 percig a gépet, amíg a biga kicsit szétverődik. Adjuk hozzá a 250 g frissítő lisztet két részletben. 1-es fokozaton 3 percig, majd 2-es fokozaton újabb 3 percig dagasztjuk a tésztát. A maradék 62,5 g jéghideg kókuszvizet lassan, kanalanként dolgozzuk be. Szórjuk bele a 10 g sót (2-es fokozat, 2 perc), végül 1-es fokozaton jön a 12 g olívaolaj. 2-es fokozaton 2-3 perc alatt készre zárunk, majd a pulton végzett Coil Fold hajtogatás után lezárt dobozban visszatoljuk a hűtőbe 24 órára.
A pisztáciát száraz serpenyőben megpörköljük pár percig, majd mozsárban darabosra törjük. A ricottakrémet a hozzávalókkal együtt selymesre keverjük egy kézi habverővel és elrakjuk a hűtőbe.
Sütés előtt 3 órával a tésztát kivesszük elernyedni a pultra. A sütőt előmelegítjük a kővel alsó-felső sütés 300 °C-ra. A hófehér tésztát semolában, azaz búzadarában megnyújtjuk, és belefektetjük a vékonyan kiolajozott tepsibe. A tetejét vékonyan megkenjük olívaolajjal és egy villával sűrűn megszurkáljuk, hogy ne fújódjon fel egyetlen lufivá az egész. Megy be a pizzakőre kb. 8 percig.
Kivesszük és 5-6 percig hagyjuk hűlni egy rácson. Pisztáciakrémmel megkenjük, és ráhalmozzuk a citromos ricottakrémet, ezek tetejére tesszük a filézett narancsot, majd pisztáciaöntettel végigcsíkozzuk az egész pizzát és végül rászórjuk a pirított pisztáciatöretet.
Találj meg minket könnyebben a Google-ben
Állítsd be a Street Kitchent kiemelt forrásként a Google keresőben, így gyakrabban hozzuk neked a recepteket és cikkeket a találataid között.

A pizza után teszteld ezeket a Street Kitchen Social recepteket is:
Ha tetszett a citrusos desszertpizza receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!








-BYCu3M.webp)