Olcsó ételek és receptek

Cinke

Cinke

Hozzávalók
150 g
kenyérszalonna
400 g
savanyú káposzta
(apró)
700 g
krumpli
200 g
finomliszt
1 ek
sertészsír
175 g
tejföl

Elkészítés

A cinke elkészítésének első lépéseként a szalonnát 0,5 cm-es kockákra vágjuk és közepes hőfokon 6-8 perc alatt kisütjük a zsírját, majd kivesszük. A visszamaradt zsíron 2-3 perc alatt megpirítjuk az ízlés szerint átmosott káposztát, majd félretesszük.

 A krumplit megpucoljuk, 2 cm-es kockákra vágjuk és felöntjük annyi vízzel, ami éppen ellepi. A vizet sózzuk, és addig főzzük a krumplit, amíg teljesen meg nem puhul. Ekkor leszűrjük, de a főzővizet megtartjuk. 250 ml-t visszaöntünk a krumpli mellé a lábasba, és egy krumplinyomó segítségével összetörjük a krumplit. 

Alacsony hőfokon tovább főzzük és kis adagokban elkezdjük hozzáadni a lisztet. Mindeközben folyamatosan kevergetjük, hogy a krumpli felvegye a lisztet, ami 2-3 percet vesz igénybe. Amint ez megtörtént, lehúzzuk a tűzről és egy kanál segítségével galuskákat szaggatunk a masszából, amiket egy serpenyőben, forró zsíron, oldalanként 1-2 perc alatt lepirítunk. 

A megpirult cinkéket a káposztával, a szalonnával és a tejföllel tálaljuk.

cinke
Cinke (Fotó: Street Kitchen)
  • Elkészítési idő: 30 perc

A krumpli az egyik legnépszerűbb konyhai alapanyag. Nem csak tápláló és olcsó, de a legegyszerűbb fogástól a legmenőbbig mindenben remekül felhasználható. Ha szeretnétek, ha a konyhai tudományotok nem állna meg a burgonyapürénél, akkor ezeket a recepteket érdemes csekkolnotok.

Tejszínes-spenótos krumpli besütve

Spanyol tortilla, a krumplis omlett

Darált húsos tepsis krumpli

Füstölt szalonnás tepsis krumpli

www.streetkitchen.hu

Nem, semmi köze a madárhoz. Maximum annyi, hogy ez is tud repülni. Mégpedig bele a szádba! De nem magától, csak ha egy villával rásegítesz. És érdemes nagyra nyitni közben a szádat.. 😀

Hozzávalók

négy főre
150 g
kenyérszalonna
400 g
savanyú káposzta
(apró)
700 g
krumpli
200 g
finomliszt
1 ek
sertészsír
175 g
tejföl

A cinke elkészítésének első lépéseként a szalonnát 0,5 cm-es kockákra vágjuk és közepes hőfokon 6-8 perc alatt kisütjük a zsírját, majd kivesszük. A visszamaradt zsíron 2-3 perc alatt megpirítjuk az ízlés szerint átmosott káposztát, majd félretesszük.

 A krumplit megpucoljuk, 2 cm-es kockákra vágjuk és felöntjük annyi vízzel, ami éppen ellepi. A vizet sózzuk, és addig főzzük a krumplit, amíg teljesen meg nem puhul. Ekkor leszűrjük, de a főzővizet megtartjuk. 250 ml-t visszaöntünk a krumpli mellé a lábasba, és egy krumplinyomó segítségével összetörjük a krumplit. 

Alacsony hőfokon tovább főzzük és kis adagokban elkezdjük hozzáadni a lisztet. Mindeközben folyamatosan kevergetjük, hogy a krumpli felvegye a lisztet, ami 2-3 percet vesz igénybe. Amint ez megtörtént, lehúzzuk a tűzről és egy kanál segítségével galuskákat szaggatunk a masszából, amiket egy serpenyőben, forró zsíron, oldalanként 1-2 perc alatt lepirítunk. 

A megpirult cinkéket a káposztával, a szalonnával és a tejföllel tálaljuk.

cinke
Cinke (Fotó: Street Kitchen)
  • Elkészítési idő: 30 perc

A krumpli az egyik legnépszerűbb konyhai alapanyag. Nem csak tápláló és olcsó, de a legegyszerűbb fogástól a legmenőbbig mindenben remekül felhasználható. Ha szeretnétek, ha a konyhai tudományotok nem állna meg a burgonyapürénél, akkor ezeket a recepteket érdemes csekkolnotok.

Tejszínes-spenótos krumpli besütve

Spanyol tortilla, a krumplis omlett

Darált húsos tepsis krumpli

Füstölt szalonnás tepsis krumpli

Ha tetszett a cinke receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!

Megfőzték, értékelték

Megfőzték, lefotózták

Legfrissebb receptek

Összes recept

Receptválogatások

Összes cikk megtekintése