Összekeverjük a lisztet a vízzel és az élesztővel, majd hozzáadjuk a sót. Jól kidolgozzuk a tésztát. A dagasztás után tegyük a tésztát egy jól záródó dobozba, és 2 órát pihentessük a konyhapulton, majd osszuk ketté, és formáljunk belőle gombócokat.
Enyhén olajozzuk meg a gombócok felületét, tegyük egy jól záródó dobozba, és helyezzük a hűtőbe 48 órára. Sütés előtt vegyük ki a tésztát, és 1–2 órát tartsuk szobahőmérsékleten. Ezután helyezzük őket a nyújtólisztbe, forgassuk bele mindkét oldalukat, és nyújtsuk ki kör alakra sütőpapíron.
Kenjük meg mascarponéval a tésztát. Könnyebben kenhető, ha picit pihentetjük szobahőmérsékleten, mielőtt felvisszük a tésztára. Ha nagyon sűrű lenne, egy kis kanál tejföllel hígíthatjuk.
Vágjuk be 6 helyen kb. egyharmadig a pizzát. Helyezzünk az így kapott fülekbe feltéteket: az olajbogyót, a sonkát és az aszalt paradicsomot. Ezt követően hajtsuk be a füleket, hogy kis háromszögeket kapjunk.
A pizza közepére halmozzunk egy kis marék mozzarellát és pár szem málnát a sajt zsírosságának ellensúlyozására. Kenjük meg a csillag ágait is mascarponéval.
Melegítsük elő a sütőt maximum fokozatra. Helyezzük a pizzát a sütőpapírral együtt a forró tepsire vagy pizzakőre, és süssük aranybarnára. 250-270 fokos sütőben ez általában 8-10 percet vesz igénybe, légkeverés nélkül. Ha pizzakövön vagy pizzaacéllal sütjük, a sütési idő 6-8 percre is csökkenhet.
A pizza akkor készült el, amikor a tészta széle szépen felhólyagosodott és aranybarna, az alja pedig ropogós. Friss bazsalikommal tálaljuk.
Csillagpizza
Ezt a pizzát a Szent Iván-éj inspirálta. Ez az olaszok klasszikus, bár kevésbé ismert csillagpizzája, amit fehér szósszal készítettem, és a már kihunyóban lévő csillagok miatt fehér törpének kereszteltem.
Elkészítés
35 perc
Pihentetés
2 nap 2 óra
Sütés
8 perc
Mascarponés alapon olívabogyó, serrano sonka, aszalt paradicsom, valamint málna feltéttel készült ez a különleges pizza.
Tészta
Feltét
Összekeverjük a lisztet a vízzel és az élesztővel, majd hozzáadjuk a sót. Jól kidolgozzuk a tésztát. A dagasztás után tegyük a tésztát egy jól záródó dobozba, és 2 órát pihentessük a konyhapulton, majd osszuk ketté, és formáljunk belőle gombócokat.
Enyhén olajozzuk meg a gombócok felületét, tegyük egy jól záródó dobozba, és helyezzük a hűtőbe 48 órára. Sütés előtt vegyük ki a tésztát, és 1–2 órát tartsuk szobahőmérsékleten. Ezután helyezzük őket a nyújtólisztbe, forgassuk bele mindkét oldalukat, és nyújtsuk ki kör alakra sütőpapíron.
Kenjük meg mascarponéval a tésztát. Könnyebben kenhető, ha picit pihentetjük szobahőmérsékleten, mielőtt felvisszük a tésztára. Ha nagyon sűrű lenne, egy kis kanál tejföllel hígíthatjuk.
Vágjuk be 6 helyen kb. egyharmadig a pizzát. Helyezzünk az így kapott fülekbe feltéteket: az olajbogyót, a sonkát és az aszalt paradicsomot. Ezt követően hajtsuk be a füleket, hogy kis háromszögeket kapjunk.
A pizza közepére halmozzunk egy kis marék mozzarellát és pár szem málnát a sajt zsírosságának ellensúlyozására. Kenjük meg a csillag ágait is mascarponéval.
Melegítsük elő a sütőt maximum fokozatra. Helyezzük a pizzát a sütőpapírral együtt a forró tepsire vagy pizzakőre, és süssük aranybarnára. 250-270 fokos sütőben ez általában 8-10 percet vesz igénybe, légkeverés nélkül. Ha pizzakövön vagy pizzaacéllal sütjük, a sütési idő 6-8 percre is csökkenhet.
A pizza akkor készült el, amikor a tészta széle szépen felhólyagosodott és aranybarna, az alja pedig ropogós. Friss bazsalikommal tálaljuk.
Találj meg minket könnyebben a Google-ben
Állítsd be a Street Kitchent kiemelt forrásként a Google keresőben, így gyakrabban hozzuk neked a recepteket és cikkeket a találataid között.

A pizza után teszteld ezeket a Street Kitchen Social recepteket is:
Ha tetszett a csillagpizza receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!







-BYCu3M.webp)