A liszthez hozzámorzsoljuk az élesztőt, majd a jéghideg vízmennyiség 70%-át hozzáadjuk és dagasztógép segítségével összedolgozzuk, ezután kerül bele a só. A maradék vízmennyiséget apránként adjuk hozzá a kívánt dolgozható állagig (a pontos mennyiség a lisztminőségtől függ, a magas fehérjetartalmú ajánlott).
Kb. 13 perc dagasztás után az olajozott pultra szedjük és gombócot formálva, lefedve pihentetjük 30 percet. Ezután adagoljuk: 280 vagy 300 grammos bucikat formázunk, egy vékonyan kiolajozott tárolóedénybe tesszük és 48 óráig 4 Celsius-fokos hűtőben érleljük.
A sütés napján, elkészítés előtt 2 órával a hűtőből kivéve, szobahőn hagyjuk állni. Ezután réteslisztre borítjuk a tésztát, pizzát formázunk belőle és a lisztet alaposan leverve róla egy lapátra tesszük és feltétezzük.
A sajtkrémet tejszínnel, sóval, borssal és mustárral kikeverve megkenjük, sajtot teszünk rá és kemencében 420 fokon 2 perc alatt készre sütjük, vagy sütőben pizzasütő módban 350 fokon kb. 3 perc alatt megsütjük. Utána kerül rá a füstölt lazac, az aprított pisztácia, a pesztó és a reszelt citromhéj.
Füstöltlazacos,pisztáciáspizza
Nyár és frissesség egyetlen szeletben!
Elkészítés
45 perc
Pihentetés
2 nap 2 óra 30 perc
Sütés
2 perc
Ez a pizza a meleg napok tökéletes kísérője: a füstölt lazac, a krémes sajt és a ropogós pisztácia hármasát a friss citromhéj és a bazsalikompesztó emeli mesteri szintre. Könnyed, vibráló és rendkívül elegáns fogás, amely a legforróbb nyári napokon is garantáltan meghozza az étvágyat.
A liszthez hozzámorzsoljuk az élesztőt, majd a jéghideg vízmennyiség 70%-át hozzáadjuk és dagasztógép segítségével összedolgozzuk, ezután kerül bele a só. A maradék vízmennyiséget apránként adjuk hozzá a kívánt dolgozható állagig (a pontos mennyiség a lisztminőségtől függ, a magas fehérjetartalmú ajánlott).
Kb. 13 perc dagasztás után az olajozott pultra szedjük és gombócot formálva, lefedve pihentetjük 30 percet. Ezután adagoljuk: 280 vagy 300 grammos bucikat formázunk, egy vékonyan kiolajozott tárolóedénybe tesszük és 48 óráig 4 Celsius-fokos hűtőben érleljük.
A sütés napján, elkészítés előtt 2 órával a hűtőből kivéve, szobahőn hagyjuk állni. Ezután réteslisztre borítjuk a tésztát, pizzát formázunk belőle és a lisztet alaposan leverve róla egy lapátra tesszük és feltétezzük.
A sajtkrémet tejszínnel, sóval, borssal és mustárral kikeverve megkenjük, sajtot teszünk rá és kemencében 420 fokon 2 perc alatt készre sütjük, vagy sütőben pizzasütő módban 350 fokon kb. 3 perc alatt megsütjük. Utána kerül rá a füstölt lazac, az aprított pisztácia, a pesztó és a reszelt citromhéj.
Találj meg minket könnyebben a Google-ben
Állítsd be a Street Kitchent kiemelt forrásként a Google keresőben, így gyakrabban hozzuk neked a recepteket és cikkeket a találataid között.

A pizza után teszteld ezeket a Street Kitchen Social recepteket is:
Ha tetszett a füstölt lazacos, pisztáciás pizza receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!







-BYCu3M.webp)