Street Kitchen

Klasszikuseperlekvár

Klasszikus eperlekvár

Hozzávalók
1 kg
eper
100 g
cukor
6 g
pektin
0.5 db
citrom leve

Elkészítés

A klasszikus eperlekvár vagy bármilyen lekvár főzésnél többféle opció létezik. Lehet használni különféle befőzőcukrokat, tartósítószereket, a végtelenségig is cukrozhatjuk, szerintem mégis a legegyszerűbb megoldás a legjobb, az pedig maximum 3-4 alapanyag hozzáadásával készül. Ezek közt szerepel a pektin is, ami már nagyjából bárhol beszerezhető, és egy abszolút természetes, gyümölcsökből kivont zselésítő anyag.

Házi eperlekvár készítése pektinnel:

A lekvárhoz az epreket megmossuk, kicsumázzuk, és mivel nem fogjuk órákig főzni, hogy összeessen, apróbb kockákra vágjuk, és egy lábasba szórjuk. A cukorból hozzárakunk 80 g-ot, a maradékot pedig egy kis tálban összekeverjük a pektinnel. 

Az epret elkezdjük főzni, majd 8-10 perc után, mikor már picit összeesett, hozzászórjuk a pektines cukrot. Egyet forralunk rajta, 1-2 percig még kevergetjük, belekeverjük a citromlevet, és kész is a lekvárunk.

Alaposan átmosott, forró vízzel kiöblített, azaz csírátlanított üvegekbe töltjük a lekvárt, majd szorosan rácsavarjuk a szintén átmosott befőttesüveg-tetőket. 

Fejtetőre állítjuk az üvegeket 5 percre, majd visszafordítjuk. Szorosan egymás mellé helyezzük őket, bebugyoláljuk egy meleg paplannal, és így, az úgynevezett száraz dunsztban hagyjuk kihűlni, majd mehetnek is a kamra polcaira.

Klasszikus eperlekvár recept, eper lekvár, eper lekvár recept, eperlekvar, eperlekvár pektinnel
Klasszikus eperlekvár (Fotó: Street Kitchen)

Málna-, narancs- vagy éppen eperlekvár házilag? Egyik sem nagy kihívás, ha megvan hozzá a tökéletes recept; és nálunk szerencsére megvan:

Málnadzsem

Mangó-maracuja lekvár

Narancslekvár

www.streetkitchen.hu

*Termékmegjelenítést tartalmaz

A lekvárfőzés is egy olyan dolog, amit mindenki picit másképp csinál. Ha a hosszabb elkészítési módot választanátok, akkor nagyjából 1 órát kell a konyhában álldogálni, ha az egyszerűbbet, akkor pedig itt a tökéletes klasszikus eperlekvár recept hozzá. ;)

Hozzávalók

2 darab 330 ml-es üveghez
1 kg
eper
100 g
cukor
6 g
pektin
0.5 db
citrom leve

A klasszikus eperlekvár vagy bármilyen lekvár főzésnél többféle opció létezik. Lehet használni különféle befőzőcukrokat, tartósítószereket, a végtelenségig is cukrozhatjuk, szerintem mégis a legegyszerűbb megoldás a legjobb, az pedig maximum 3-4 alapanyag hozzáadásával készül. Ezek közt szerepel a pektin is, ami már nagyjából bárhol beszerezhető, és egy abszolút természetes, gyümölcsökből kivont zselésítő anyag.

Házi eperlekvár készítése pektinnel:

A lekvárhoz az epreket megmossuk, kicsumázzuk, és mivel nem fogjuk órákig főzni, hogy összeessen, apróbb kockákra vágjuk, és egy lábasba szórjuk. A cukorból hozzárakunk 80 g-ot, a maradékot pedig egy kis tálban összekeverjük a pektinnel. 

Az epret elkezdjük főzni, majd 8-10 perc után, mikor már picit összeesett, hozzászórjuk a pektines cukrot. Egyet forralunk rajta, 1-2 percig még kevergetjük, belekeverjük a citromlevet, és kész is a lekvárunk.

Alaposan átmosott, forró vízzel kiöblített, azaz csírátlanított üvegekbe töltjük a lekvárt, majd szorosan rácsavarjuk a szintén átmosott befőttesüveg-tetőket. 

Fejtetőre állítjuk az üvegeket 5 percre, majd visszafordítjuk. Szorosan egymás mellé helyezzük őket, bebugyoláljuk egy meleg paplannal, és így, az úgynevezett száraz dunsztban hagyjuk kihűlni, majd mehetnek is a kamra polcaira.

Klasszikus eperlekvár recept, eper lekvár, eper lekvár recept, eperlekvar, eperlekvár pektinnel
Klasszikus eperlekvár (Fotó: Street Kitchen)

Málna-, narancs- vagy éppen eperlekvár házilag? Egyik sem nagy kihívás, ha megvan hozzá a tökéletes recept; és nálunk szerencsére megvan:

Málnadzsem

Mangó-maracuja lekvár

Narancslekvár

Ha tetszett a klasszikus eperlekvár receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!

Megfőzték, értékelték

Megfőzték, lefotózták

Legfrissebb receptek

Összes recept

Receptválogatások

Összes cikk megtekintése