Az olívaolajon megdinszteljük a finomra vágott vöröshagymát, majd rádobjuk a zúzott fokhagymát. Hozzáadjuk a spenótot, és addig pirítjuk, amíg teljesen összeesik és a leve elfő.
Lehúzzuk a tűzről, kicsit hűlni hagyjuk, majd belemorzsoljuk a fetát, hozzáütjük a tojást, borsozzuk, és alaposan összekeverjük.
A réteslapokat kettesével egymásra tesszük, és lekenjük olvasztott vajjal. A töltelék felét a lap egyik hosszanti oldalán, egy csíkban eloszlatjuk, majd szorosan feltekerjük, mint egy rudat.
A rudat ezután csigába tekerjük (mint egy fahéjas csigát), és a végét aláhajtjuk. Ugyanezt megcsináljuk a másik adaggal is, így 2 darab böreket kapunk.
Sütőpapíros tepsire tesszük őket, a tetejüket lekenjük vajjal és megszórjuk szezámmaggal.
180 fokra előmelegített sütőben 25–30 perc alatt aranybarnára sütjük.
Spenótos-fetásbörek
Törökországban böreknek hívják, a Balkánon inkább burek néven fut, és szinte minden országban van saját változata. A spenótos-fetás verzió különösen a görög és török vonalon népszerű – ha megkóstolod, te is rá fogsz kattanni!
Elkészítés
20 perc
Sütés
30 perc
A spenótos-fetás börek az a fajta cucc, ami kívül ropogós, belül krémes, és elég gyorsan el is fogy az asztalról. A sós feta és a friss spenót párosa alapból jól működik, a réteges tészta pedig ad neki egy kis extrát. Előételnek, vendégvárónak vagy csak egy gyors harapnivalónak is simán megállja a helyét.
Hozzávalók
A tetejére
Elkészítés
Az olívaolajon megdinszteljük a finomra vágott vöröshagymát, majd rádobjuk a zúzott fokhagymát. Hozzáadjuk a spenótot, és addig pirítjuk, amíg teljesen összeesik és a leve elfő.
Lehúzzuk a tűzről, kicsit hűlni hagyjuk, majd belemorzsoljuk a fetát, hozzáütjük a tojást, borsozzuk, és alaposan összekeverjük.
A réteslapokat kettesével egymásra tesszük, és lekenjük olvasztott vajjal. A töltelék felét a lap egyik hosszanti oldalán, egy csíkban eloszlatjuk, majd szorosan feltekerjük, mint egy rudat.
A rudat ezután csigába tekerjük (mint egy fahéjas csigát), és a végét aláhajtjuk. Ugyanezt megcsináljuk a másik adaggal is, így 2 darab böreket kapunk.
Sütőpapíros tepsire tesszük őket, a tetejüket lekenjük vajjal és megszórjuk szezámmaggal.
180 fokra előmelegített sütőben 25–30 perc alatt aranybarnára sütjük.

Ha megjött a kedved, akkor irány a konyha, mert nem egy bonyolult történet, főleg ha kész rétestésztával dolgozol. Egy kis fűszerezés, gyors összeállítás, aztán mehet a sütőbe, ahol szépen aranybarnára sül. Melegen a legjobb, de szobahőmérsékleten is működik, szóval piknikre vagy útra is jó választás.
A spenótos-fetás börek mellett van még tuti török receptünk bőven! Itt is van még három!
Ha tetszett a spenótos-fetás börek receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!



