Az alsó, rizses réteghez használhatunk esetlegesen megmaradt rizst is, de ha az épp nincs, bő, sós vízben kifőzzük a rizst, majd mikor megpuhultak a szemek, leszűrjük, így egy király pergős rizst kapunk eredményül.
Egy lábasban olajat hevítünk, lepirítjuk benne az apróra vágott vöröshagymát, majd hozzádobjuk az összezúzott fokhagymagerezdeket is, és 1-2 percig még pirítjuk.
Ezután mehet hozzá a felkockázott paradicsom és a fűszerek. Nyugodtan fűszerezzünk bátran, a végeredmény csak jobb lehet tőle.
Mikor a paradicsomok összestek és levet engedtek, mehet hozzá a vörös lencse, majd a víz és a passata. Közepes lángon kb. 18-20 perc alatt puhára főzzük a lencsét a „pörköltünkben”.
Ez idő alatt a karfiolt rózsáira bontjuk és forró, sós vízben 5-6 perc alatt előfőzzük. Majd leszűrjük és hagyjuk kicsit hűlni.
Keresünk egy 18 x 32 cm-es vagy nagyjából hasonló méretű tepsit, és elkezdjük a rétegezést. Alulra mehet a rizs, majd a vörös lencsés „pörkölt”, erre jöhetnek a karfiolrózsák úgy, hogy befedjék az egész rakott étel felületét.
Alaposan meglocsoljuk a tetejét tejföllel, megszórjuk sajttal, és mehet is a 190 fokra előmelegített sütőbe kb. 38-40 percre, amíg a sajt szépen megpirul a tetején.