Hozzávalók
- 150 g vaj
- 1 kg sárga héjú burgonya (főzve kb. 750 g)
- 1 csipet só
- 2 db tojás
- 450 g rétesliszt
Hozzávalók
- 150 g vaj
- 1 kg sárga héjú burgonya (főzve kb. 750 g)
- 1 csipet só
- 2 db tojás
- 450 g rétesliszt
A nudlitésztához a vajat elővesszük a hűtőből, és hagyjuk lágyra olvadni. Ha vajasabb ízre vágytok, még 50 grammnyit belekeverhettek, de így a liszthez is plusz 20 grammot hozzá kell adni.
A krumplit megfőzzük, majd még forrón leszűrjük, és 4-5 percig hagyjuk, hogy a gőz távozzon belőle. Ezután egy burgonyanyomón áttörjük, és hagyjuk lehűlni. Hozzákeverjük a vajat, a sót és a tojást, majd adagolva hozzákeverjük a réteslisztet is. Nyugodtan lehet pihentetni, de ha már nagyon éhesek lennétek, rögtön formázhatjátok is. A formázásnak csak a képzelet szab határt, na meg a fizika törvényei.
Formázás előtt egy lábasban vizet forralunk, amibe egy csipet sót szórunk.
Mi alap kis hengereket készítettünk, amihez a tésztából tojásnyi darabokat csípünk ki, aztán a tésztát lisztezett kézzel 15-20 centis rudakká sodorjuk, majd kis késsel vagy spatulával tetszőleges hosszúságú darabokat vágunk belőle, és szórhatjuk is a forrásban lévő vízbe. 6-7 percig főzzük, amíg a nudlik feljönnek a víz felszínére, majd morzsába vagy akár mákba forgatjuk, vagy csak átdobjuk egy forró serpenyőbe, ahol kevés vajon aranybarnára pirítjuk.
Ha tetszett az alap nudlitészta receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!